Powerwolf: Blessed & Possessed

írta Hard Rock Magazin | 2015.07.27.

Megjelenés: 2015

Kiadó: Napalm Records

Weblap: http://www.powerwolf.net

Stílus: Power metal

Származás: Németország

 

Zenészek
Attila Dorn - ének Charles Greywolf - gitár, basszusgitár Matthew Greywolf - gitár Falk Maria Schlegel - billentyűk Roel van Helden - dobok
Dalcímek
CD 1: 1. Blessed & Possessed 2. Dead Until Dark 3. Army of the Night 4. Armata Strigoi 5. We Are the Wild 6. Higher Than Heaven 7. Christ & Combat 8. Sanctus Dominus 9. Sacramental Sister 10. All You Can Bleed 11. Let There Be Night CD2 (Metallum Nostrum) : 1. Touch of Evil (Judas Priest cover) 2. Conquistadores (Running Wild cover) 3. Edge of Thorns (Savatage cover) 4. Power and Glory (Chroming Rose cover) 5. Out in the Fields (Gary Moore cover) 6. Shot in the Dark (Ozzy Osbourne cover) 7. Gods of War Arise (Amon Amarth cover) 8. The Evil That Men Do (Iron Maiden cover) 9. Headless Cross (Black Sabbath cover) 10. Night Crawler (Judas Priest cover)
Értékelés

2003-ban egy új jelenség tűnt fel a német zenei palettán: papi öltözék, templomi orgona, vérfarkasok, vámpírok, latin és gyakran egyházi szövegek keveredése gyakran okkult témákkal. Heavy metal mise, perverz humorral. Az összetevők fura és sajátságos, ám működő elegye tette a Powerwolfot napjaink egyik legismertebb új power metal zenekarává. Azonban számos sikeres turnén és nagylemezen túl, több kérdés is felmerül: meddig működik még ez a zenekari arculat? Mikor fullad önismétlésbe a zenekar? Fognak-e változtatni a bevált recepten, és ha igen, az nem fogja-e csorbítani a Powerwolf-jelenséget? Őket is eléri a mostanában gyakran emlegetett „elsabatonosodás”? Talán választ ad a felmerült kérdésekre az újonnan megjelent lemez, a ’Blessed & Possessed’.

Elvárások nélkül kezdtem el hallgatni a lemezt: egy tipikus Powerwolf-anyagra számítottam, és nem is kaptam mást. Latin nyelvű szövegeket, templomi orgonát dögivel, bulizós, pörgős számokat és persze vérfarkasokat. Két szóban összefoglalva: Powerwolf dalokat. De sajnos ez már ennyi idő után kevés, és egy ilyen zenekarnál ez előbb-utóbb a végét jelenti, ha nem változtatnak azonnal, ami viszont rajongók elvesztésével járhat. Nem is biztos, hogy Powerwolf lenne már az a zenekar, ha elveszítené a fentebb említett karaktereit. A másik gondom az volt a lemezzel, hogy néhány dalnál azt éreztem, olyan, mintha a ’Preachers of the Night’-ról maradt volna le. Még a lemez felépítése is hasonló. Tele van pörgősebbnél pörgősebb és gyorsabbnál gyorsabb dalokkal, de beletettek néhány középtempós számot, ami elveszi a lemez lendületét, és ott leül az egész – mondanom sem kell, számomra ezek voltak a lemez rosszabb, ha nem a legrosszabb dalai (We Are The Wild, All You Can Bleed, Sacramental Sister). A szokásos nagyívű, lassabb dal se maradhat le a lemez végéről (Let There Be Night), utána pedig jön a lemaradhatatlan 3 perces eső, farkasüvöltés és harangzúgás.

Élvezetes hallgatni a lemezt, de alig hallani valami újdonságot a dalokban. Lassan a Greywolf tesóknál is kezd fellépni az az effektus, ami egy másik zenekari testvérpárnál, Youngéknál megfigyelhető, hogy saját maguktól lopnak. Például a Dead Until Dark elején azt hittem, hogy megbolondult a lejátszóm és a Son of a Wolfot tette be helyette, de szerencsére csak az eleje olyan a dalnak, a többi része jó. Még egy érdekességet megemlítenék, amire az ismerősöm hívta fel a figyelmemet (meg a videók alatti kommentekben is láttam), méghozzá az Army Of The Night kapcsán. A Summer Breeze YouTube csatornáján debütált a szám, és ott Attila mintha magasabban énekelne, nem viszi le benne a hangját annyira, ezzel szemben a klipben meg az albumon a dalt valamivel lentebb rakták. Vagyis az első verzió valamivel emelkedettebb volt. Lehet Attila élőben nem tudta volna hozni, ezért csináltak egy másik verziót.

Az első lemeztől nem estem hanyatt, hozta azt a szintet, amit egy Powerwolf-lemeznek hoznia kell, és lett is róla egy-két kedvencem (Blessed & Possessed, Armata Strigoi, Christ & Combat), de ennyi. A meglepetések a ’Metallum Nostrum’ bónuszlemezen kezdődtek, amin tíz feldolgozást találunk (mindegyik tag két számot választott). A zenekarnak már korábban is volt egy-két feldolgozása, például a Running Wildtól a Riding The Storm, de egy egész feldolgozáslemezt kiadni elég húzós ötlet. Meg kell, hogy mondjam, leesett az állam. Mindegyik dal jól sikerült, bár mondjuk a Chroming Rose-ról életemben nem hallottam. Valahogy még az is sikerült, hogy a feldolgozásokkal a zenekari koncepción belül maradjanak, vagyis a saját képükre formálták ezeket a számokat. Két átiratot említenék meg, ami számomra óriásit ütött. Az egyik a Conquistadores, aminek nagyon örültem, ugyanis nagy kedvencem a Running Wild, és bíztam benne, hogy ha a Riding The Stormot se rontották el, akkor ezt sem fogják. Ez így is lett, Attila hangja és a hozzáadott billentyűk is tökéletesen működnek. A másik dal viszont ennél jóval váratlanabbul ért. Az Amon Amarth feldolgozás, a Gods of War Arise. Ne felejtsük el, hogy nem ez az első Amon Amarth szám, amit power metalba ültetnek át (a Twilight Of The Thunder God a Sabaton ’Carolus Rex’ c. lemezének egyik bónuszdala), és az jól szólt. Ahogyan jól sikerült ez is, bár ironikusan hangzik a templomi orgona egy vikinges dalban. De aki meghallgatja, szerintem nem ezen fog gondolkozni.

Pontszám: 8