Helloween: My God-Given Right (Második fejezet)

írta Mike | 2015.07.16.

Megjelenés: 2015

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: http://www.helloween.org/

Stílus: Heavy/power metal

Származás: Németország

Dalcímek

Értékelés

Öt Helloween-megszállott. Most némán, már-már halotti csendben. Még az addig igencsak gyakori kortyok is elmaradnak e pillanatban. Ugyanakkor arcukon a sugárzó, ifjonci vágyakozás pírja. Mert bizony elindul az első dal…

(Spontán dialógok és papírra vetett jegyzetek rezüméje következzék hát. Az adott dalokat mindannyian pontszámmal értékelték, majd azok átlagát jegyezték le.)

01. Heroes

Pumpkinhead (heves bólogatásba kezd): „Jóféle tempós power metal az ifjú Gerstnertől, a vezérriff pedig egyszerűen telitalálat! A refrén már elsőre is ül, koncerteken ez biza’ ütni fog, mint a légkalapács! És jut eszembe: milyen kiváló, acélos lett a lemezhangzás, brávó! Ellenben a borító… látványos, meg minden, de olyan… olyan művi.”
Abbey: „Pont, hogy a refrén valahogy kissé… khm… faék-egyszerű és semmitmondó. A dalszöveg pedig általános 6. osztály-színvonal. Kezdőszámnak szerintem nem az igazi. Bár van benne lendület és kraft, a riffek meg csakugyan karakteresek, szó se róla. De hát azért ez közel sem egy Eagle Fly Free- vagy Push-szint, ha már nyitótémáról van szó. A borító pedig nem vészes, az előzőnél még mindig jobb, persze én is folyton a »Halál a Photoshopra!« feliratú pólómban alszom otthon.” (8 pont)

02. Battle’s Won
 

Juan (nyomban felugrik, bicepsz befeszít, ökölrázás, léggitározás): „Na, ez kell nekem, bazmeg, ízig-vérig hamisítatlan Weikath-féle speed metal bomba, minden a helyén van! Tíz per tíz, az anyja úristenit!”
Painfiller: „A refrén akkora himnusz, hogy simán szólhatna a következő foci VB nyitóünnepségén; amolyan csatába hívó jellege van, de hát Fifáéknál-Uefáéknál dilettáns faszok ülnek, szóval hagyjuk is…”

(A helyzet az, hogy kezdenek hatni a Jägerek…)

Pumpkinhead: „Mintha a ’Straight Out Of Hell’ Burning Sunjának ikertesója lenne; máris dúdolgatom a melodikus ikerszólókat, pedig most hallom először! De hát ez sem újdonság ’Weenéktől. Aszondom, ez a szám bármelyik klasszikus korongon lazán megállná a helyét!”
Immacolata: „Hansen távozott, maradt Weikath. Jó, jó, Kusch meg Grapow is írt frankó témákat, és egy ideje Markus ’Balázspalifrizkós’ Grosskopf is megemberelte magát, már ami a dalszerzést illeti, de valahogy még mindig egyedül a jó öreg Weiki mágus egyenlő az echte Helloween-hangzással. »Egy Weiki mind felett…«”
Pumpkinhead: „Nekem egy rakat kedvencem épp a Grapow-Kusch duótól származik: Mr. Ego, Push, Mr. Torture, Escalation 666 vagy éppen a The Dark Ride… De amúgy igazad van, csajszi, Weikath az egyetlen »túlélő«, akinek még igazi tökfeje van.”
Juan: „Pumpkin, te tényleg így kened-vágod, ki melyik számot írta?”
Pumpkinhead: „Mi az, hogy! Sőőőt, még azt is tudom, hogy… hogy (némi hezitálás) mondjuk a ’85-ös, Hansen-féle Victim Of Fate-ben 4 perc 51-nél jön be az a speedelős, ikergityós rész…”

Csak azért is lecsekkolják. Ráérnek, ugye. A CD szerint 4:53-nál, de ám legyen, elfogadják. Emberünk előtt pedig mindenki térdre borul. Őt sem anya szülte… Majd visszakanyarodnak a friss matériához, és kivétel nélkül egyetértenek abban, hogy biza’ jobb lett volna a Battle’s Wonnal indítani a lemezt. Utólag pedig levonják a konzekvenciát: ez az album legjobb dala. Punktum. (Csillagos tízes!)

03. My God-Given Right
 

Immacolata: „Az ikergitártémák tisztára olyanok, mint az »ecc-pecc kimehetsz«…”
Abbey: „Azért ez a nyitó daltrió nagyon-nagyon rendben van, olyan tempót diktálnak, hogy úgy tűnik, az uraknak messze még a nyugdíjasotthon, nem úgy, mint Judas Priestéknek. A ’Redeemer…’-t kerekesszékkel és járókerettel vették fel… (Tudom, rohadék vagyok, ők öten együtt öregebbek, mint Yoda…)”
Juan: „Még valami: Deris azért azt a fogfúrás fájdalmával felérő, »máj-gád-given-RÁJCS« dájcse akcentust elfelejthetné már egy életre! És hát a fapados CGI-trükkökkel alázott, bénácska klipen is lehetett volna még dolgozni egy cseppet…” (8)

04. Stay Crazy

Pumpkinhead: „Na, kellett nekünk ennyit hozsannáznunk az imént…! Annyira tudtam már előre, hogy egy ilyen lüke számcímmel nem egy thrash-közeli, disznópörzsölő durvulást kapunk à la Phantoms Of Death… és lőn! A zenei alapokkal mondjuk nincs gondom, a keményre cserzett, életerős riffek is rendben vannak, kár, hogy maga a pillekönnyű, szinte glam rockos refrén meglehetősen stílusidegen, és számomra fölöttébb súlytalan is – konkrétan vérszegény, legalábbis Helloween-mércével.”

Újfent nagy az egyetértés köztük: a Stay Crazy bizony egy jóval izmosabb vezérdallammal simán működhetne, de így csak egy lagymatag tucatnóta… Inkább mehetett volna a bónuszok közé, ha nagyon muszáj. Vagy a levesbe… (5.5)

05. Lost In America
 

Immacolata: „Ez lenne a Future World Deris-verziója?”
Juan: „Háhá, Andikánk nem csupán a Future Worldhöz nyúlt enyves kézzel, a Lost… refréndallama ugyanis kísértetiesen emlékeztet a méltán örökérvényű, feledhetetlen és KOLOSSZÁLIS… (némi habozás a pátosz kedvéért) Coco Jambóra!”

És abban a minutumban mindannyian félrészegen üvöltik, hogy: „Put me up, put me down / Put my feet back on the ground / Put me up, take my heart / And make me happy!”

Pumpkinhead: „Ettől függetlenül – vagy épp ezért? – ez a dal tagadhatatlanul egy kurva nagy koncertfavorit! Élőben mocsokul működni fog, ide a bökőt! Ha most lenne az a nyomorult »eMpTyV-korszak«, ezzel a refrénnel lazán tripla-platinalemezesek lennének Helloweenék!”
Abbey: „És cirka fél évre rá a Punnany Massif simán megcsinálná a saját átiratát az MR2 Akusztikban!”
Immacolata: „Nem inkább az Óriást akartad mondani?”
Abbey: „Ó, drága, ebbe ne is menjünk bele, mert simán kimerítjük a pol-inkorrektség fogalmát, aztán mire észbe kapunk, nyakunkban egy fincsi kis per…” (9)

Ezen a ponton egy túlfűtött, epikus diskurzus bontakozik ki, amely már nem mehet át a vasszigorú cenzúra rostáján, szóval – mint a kézilabdában – törlést kérnek…

06. Russian Roulé

Abbey: „Vagány és ötletes riffek vannak ám itt, de a refrén valahogy nem képes kiemelkedni a zenei textúrából, mivel híján van a karakteres dalformának; olyan, mint a 3 perces zacskós lötty a 3–4 órán át rotyogó, autentikus, háztáji tyúkhúsleves ellenében: se íze, se bűze, csak úgy van, ám amint lement, már nem is emlékszel rá. Noha azért azt sem hallgathatom el, hogy élőben szerintem remekül működhet a dolog, ez azonban túlnyomórészt a riffek érdeme.”
Juan: „Apám, te magad vagy a Két Lábon Járó Magasirodalmi Szofisztikáltság. És – hogy egy kicsit vérgeci is legyek – mától elnevezlek Modoros Úrnak, ha nem bánod.”
Painfiller: „Igazat szóltál! A riffek valóban veszett jók, de ezt a refrént kábé nyolc és fél perc alatt dobták össze két Radeberger letolása közepette.”
Immacolata: „Szerinted Deris stúdiójában, az édeni Tenerifén középkategóriás német söröket szopogatnak?!”

Ezen a ponton jócskán megreked a T. Társaság a sörkérdés és a „bezzeg a Paranoidnak sincsen rendes refrénje, mégis kurva jó” témáinak módfelett szerteágazó talaján, jóformán hosszú percekig. Szóval inkább „ugorgyunk”, ahogy Pósalaky úr is mondotta volt ama bizonyos Móricz-regényben. (Ja, amúgy meg kegyelemhetes.)

07. The Swing Of A Fallen World

Pumpkinhead: „Na, végre valami mókamentes súlyosság! Engem a The Time Of The Oath és a The Departed (Sun Is Going Down) dalok utópisztikusan komor hangulatára emlékeztet. Éppenséggel ez az a tétel, amelyet véleményem szerint jobban kibonthattak volna egy lényegesen hosszabb, komplexebb szerkezetű formában; többkörös, kifejtős szólókkal, további zenei betétekkel és a többi. Akár 8–10 percben is… Ettől függetlenül végre egy izgalmas, nyomasztóan atmoszférikus, atipikus szerzemény. Kalap emel.”
Juan: „Oké, de miért kell benne harmincnyolcszor elismételgetni, hogy »The Swing Of A Fallen Wo-o-ooorld«?! Más bajom nincs vele, jó kis Mad Max-féle világvége hangulata van.” (8)

08. Like Everybody Else

Immacolata: „Én ezt jegyzeteltem le közben, felolvasom, ha megengeditek. »A szívbemarkoló balladák tekintetében a Helloween mindig is az élen járt – pontosítanék: legalábbis egykoron –, magam azonban úgy vélem, hogy az utolsó igazán szép lírai daluk a ’98-as Time volt. Míg azelőtt Michael ’Földöntúli’ Kiskével a fronton jóval több emlékezetes, hogy azt ne mondjam, lélekbe maró balladát alkottak, olyanokat, mint például az A Tale That Wasn’t Right, a Your Turn vagy a Longing, ’98 óta valahogy inkább csak futószalagon gyártott, kisujjból kirázott, sokszor giccsszagú darabokat szültek, és sajnos a Like Everybody Else sem jelent kivételt: jól megírt, kellemetes, ámde nem több, mint egy könnyen feledhető mélabú-klisé, amely nemigen hagy nyomot az emberben, nem karistol bele a szívbe… Holott egy valóban mély, érzelmes lírai dalnak valahol ez lenne a szerepe, ugyebár…«”

No comment. A művészlelkű leányzó puha-kerekdedre csiszolt gondolatai után a társak már nem is kívánnak ehhez más egyebet hozzáfűzni. (6)

09. Creatures In Heaven

Painfiller: „Én meg ezt körmöltem le a papírosra: »lazán fifikás, szokatlan rifftémákkal kényeztetnek a húrnyűvő urak, mi bizony értékeljük ezt a fajta megközelítést, egyébként pedig egy tipikus Weikath-féle virgonc dalt kapunk, egy olyan együtténeklős, kedélyes-ünnepélyes refrénnel, amely az Oktoberfest összes sörhabját azonmód magába szippantja.«”
Pumpkinhead: „Nem vitás, jó ez a dáridós happy-metalkodás, de azért én úgy vágyom már tőlük egy kődurva power/speed zúzdára, mint például a Murderer volt az őskorban. Vagy a Judas…” (8.5)

10. If God Loves Rock ’N’ Roll

Painfiller (elindul a dal): „Így legyen ötösöm a lottón, baszki! Úúúgy tudtam, hogy ez egy lityilötyi limonádé lesz – és valóban!”
Juan: „Mi a franc ez, valami metroszexuális Kiss-paródia?”
Abbey: „Deris írta, mit vársz tőle?”
Painfiller (citromba harapott ábrázattal): „Ez egy F.O.S.”
Immacolata (vigyorog): „Az F. O. Systemre gondolsz?”
Pumpkinhead: „Nem mondom, hogy egy vállalhatatlan tákolmány, de egész egyszerűen semmi keresnivalója egy Helloween-korongon ezzel a habkönnyű, tényleg Kiss-hatású tinglitanglizással. Például a majd’ minden pillanatában tökéletes ’The Time Of The Oath’-on is csupán egy efféle szösszenet volt (a lufi Anything My Mama…), ott viszont azért sorjáztak a jobbnál jobb dalcsodák. Itt meg már túl sok a popba hajló »lakossági-rock«… Ja, és ez az »Even in heaven you need a bass guitar… A guitar and a second guitar… Here we go...« narratív középrész pedig már tényleg a majomkodás netovábbja.”
Painfiller: „Jogos. Valahol a Dr. Stein is »majomzene« volt anno, de az legalább egy arénafalakat lebontó atomsláger, csessze meg! Deris fiam, büntiből egy héten át semmi egyebet nem hallgathatsz, csak és kizárólag a Bulibárót!” (4.5)

11. Living On The Edge

Pumpkinhead: „Tempós, napfény-ízű Grosskopf-szerzemény, kétségkívül elhallgattatja magát, a refrén is hamar befurakszik a füledbe, ám pulikutyahajú bőgősünk írt már maradandóbbat is azelőtt – pl. Heaven Tells No Lies vagy If A Mountain Could Talk, hadd ne soroljam.” (7)

12. Claws

Juan: „Az album legsúlyosabbika, ehhez kétség sem fér! Ilyen tesztoszteron-kúra kellett volna még vagy kettő-három a kommersz nudli-nóták helyett, és akkor nyugodt szívvel vésnék be kövérebb pontszámot a végelszámolásnál. Nálam a Claws a favorit, és kész! POWER FUCKIN’ METAL 2015!”
Abbey: „Na, ja, így a három Weikath-szerzemény ismeretében kijelenthetjük, hogy még mindig a bagófüggő mester az, aki a leginkább odateszi magát, már ami a dalszerzés minőségét illeti: semmi happy metalos giccsparádé, kizárólag szigorú, gyakorta staccato-riffekben, összetett dobtémákban és sodró tempóban fogant, keménykötésű power/speed remeklések, amelyek egyenes vonalvezetésű, hagyományőrző, ámde kíméletlenül harapós refrénekben csúcsosodnak ki. Deris pedig talán soha nem sikoltozott ennyit, mint itt… Ha a cimborák kíméletesek akarnak lenni vele, ezt nem veszik be a turnéprogramba.” (Gonoszkás vigyorgás.)
Painfiller: „Korábban csak egy szürke iparosnak tartottam Dani Löble dobost, de ahogy az utóbbi években üti a cájgot, az minimum főhajtást érdemel! Főként amit ebben a dalban összekalapál, az valami zseniális!” (10)

13. You, Still Of War

Pumpkinhead: „A kezdő gitártéma a Revelation elejére hajaz, amúgy meg összességében leginkább a Nabatea / Far In The Future párossal áll rokonságban: masszív szaggatott riffözönökkel teletömött és tempóváltásokkal megtűzdelt hősköltemény, ebben aztán minden benne van, amiért a Helloweent szeretjük. A nagyívű énekfinálé pedig csak hab a tortán. Tetszik, na.”
Painfiller: „Talán a reggae-s, hippi-rockos Nothing To Stay kivételével majd’ mindegyik hosszú számuk telitalálat, például a sokak által lesajnált ’Keeper - Legacy’ album két 10 perc fölötti monolitja a banda legjobbjai közé tartozik, én azt mondom.” (9)

Némi vita bontakozik ki arról, hogy hát a „méltán népszerű” ’Chameleon’ is csak úgy roskadozik a 7–9 perces daraboktól, és mégsem váltotta meg a világot ilyen-olyan okokból kifolyólag, a legtöbben azonban egyetértenek abban, hogy mai füllel is egy izgalmas, sokszínű, progresszív korong. De nem a Helloween-logó alatt kellett volna kiadni…

A normál lemezanyag immár véget ér. Csakhogy germán barátaink voltak oly bőkezűek, és hozzácsaptak még öt bónuszdalt. Jó ez nekünk? Na, hallga’ csak!

01. I Wish I Were There

Immacolata: „Nem mondom, hogy Deris bá’ nem érzi a tradicionális speed metalt, de lássuk be: nem a cuclisüvegből szürcsölte magába, mint Weikath, Grosskopf vagy Hansen.
Pumpkinhead: „Egyet is értek veled meg nem is. Merthogy egykoron ő követte el a Before The Wart vagy a The Madness Of The Crowdsot, ergo azért olykor van némi sejtése arról, hogy mi fán terem a »tökfejmetal-esszencia«. Mondom, olykor…”
Abbey: „Én meg úgy vélem, hogy a legeslegnagyobb Deris-szerzemény egyértelműen az Occasion Avenue, és pont. Az egy ’Operation: Mindcrime’ szintű, ordas nagy klasszikus! De hogy világosan fogalmazzak, ez esetben a tízperces és tízpertízes Suite Sister Maryre gondolok.”
Painfiller: „Köszönöm neked. Mármint, hogy felhoztad az Occasiont, szerintem minden idők egyik legelőremutatóbb Helloween-eposza… No de azért a Sister Mary… kicsit más kávéház…” (6)

02. Wicked Game

Juan: „A remek cupákos-pörköltszaftos, kapkodós thrash-es verzéket jól eltosszák cirkuszi bohóckodással! Nem kizárt, hogy a plakátfiú Gerstnerre is ugyanaz áll, mint Derisre, különös tekintettel a TRVE Helloween-életérzés esetleges hiányára.”
Pumpkinhead: „Azért ne szórjunk már hamut a fejükre, Gerstner legalább nyitott a modernebb riffek irányába. És hát nézd meg, a Nagy Kai Hansen mit csinált az elmúlt tíz évben a Gamma Ray-jel! Vagy Roland Grapow, hogy Uli Kush-ról már ne is beszéljek. Pedig anno mekkora számokat alkottak ők is! Azóta meg be vannak oltva dalszerzés ellen, már ami a Halhatatlanok Csarnokába örökre bevonuló Klasszikusokat illeti. És lassan sajnos ez áll Blind Guardinékre is… Egyszer mindenki kiég…”
Immacolata (kaján vigyorral): „Keith Richards sosem! Kérsz egy zsepit, Pumpkin? Egyébként valahol igazat szóltok, srácok, ezekért a fincsi staccato-riffekért azonban jár a puszi nekik. Gerstner meg cuki, mondhattok bármit, végre nem az a baltaarcú germán, mint a jó öreg Oli Kahn.”
Painfiller: „Te… te annyira nő vagy…! Ezek szerint egy focivébén is a portugáloknak szurkolsz, mert ott van a Krisztiánóronáldó?!”
Immacolata: „Nem. Ő nem cuki. Egy hisztis picsa.” (7)

Snitt.

03. Nightmare

Painfiller: „Grosskopf úr itt bizony nem tévedett, ezt a 80-as éveket idéző, vérbő speed metal gránátot mindenfajta lelkiismeret-furdalás nélkül lecserélném az albumverziós If God Loves Rock ’N’ Rollra, és most egy cseppet mi is nyugodtabban aludhatnánk. Jó, jó, marhára nem egy ’Unquestionable Presence’-szerű »kvantumfizika-metal«, mer’ egyszerű, mint a százas szög, de nálam épp ezért (is) működik!” (8)

04. More Than a Lifetime

Painfiller: „Színtelen…”
Immacolata: „…szagtalan.”
Pumpkinhead: „Nem rossz ez, mi több, nekem bejön, bár igaz, hogy egy valóban kisujjból kirázott, másnaposan is pikk-pakk felrántott darab. A gyermekmondókás dallamok viszont kétségkívül fogósak; ajánlott az 1–6 éves korosztálynak legózás közben…” (7)

05. Free World

Pumpkinhead: „Épp egy bónuszszám lett a teljes lemez leggyorsabbja?! Hmm… Ugyan nem sok újat tesz hozzá a Helloween-zsánerhez, fülberagadós, komlószagú refrénje révén azonban potenciális sláger, még akkor is, ha a verzék elég infantilisek. És hát a banális refrén sem egy Poe-szint: »Living in a free world / Glorious and wild / Living in a free world / Hand in hand we start a better day.« Meg hogy: »No politicians / Telling you lies / Breeding their profits / We pay the price.« Jaj.”
Abbey (felpattan, kezében a vörösbor majd’ kilottyan): „Hogy az istenbe’ jön ide Poe? Értem én a viccet, csak a sznoboskodást nem csipázom. Te el tudod képzelni, hogy az ezerfőnyi közönség félrészegen majd ilyesmiket üvölt egy Helloween-bulin, hogy:

»Ah, broken is the golden bowl! the spirit flown forever!
Let the bell toll! – a saintly soul floats on the Stygian river;
And, Guy De Vere, hast thou no tear? – weep now or never more!
See! on yon drear and rigid bier low lies thy love, Lenore!«*

A My Dying Bride-hoz épp ez a csipkés-gótikus romantika illik, na de… Á, hagyjuk is, kicsit túllihegtem a dolgot.”

Néma csendben ülnek, míg Abbey poétikusan kidühöngi magát.

Abbey: „Máskülönben azért bátorkodtam kis híján két üveg bor után megjátszani a kurva menő bölcsészkötsögöt, mert éppenséggel az alkesz, ópiumzabáló hülyéből írtam a szakdolgozatomat még tavaly Angliában, a zenei konzi után… Amúgy meg imádom. Mármint Poe-t. Ahogy a másik józan életűt, Lovecraftot is…” (8)

Forrás: DeviantArt

Egyúttal hosszadalmas eszmecsere bontakozik ki arról, hogy az utóbbi 10–15 év termésének bónuszdalai sok esetben jobbak voltak, mint a soralbumra felkerült egynéhány töltelék; mindenki harsogja a maga dédelgetett kedvencét a Delivier Us From Temptationtől kezdve a Revolutionön át a Faster Will Fallig bezárólag, és a többi. Pumpkinhead azonban jó Indiana Jonesként egészen a pókháló szőtte régmúltba ás vissza, és diadalittasan így kiált: „SAVAGE! Az Anthraxbe oltott instant sörmetal! A mai napig alig hiszem el, hogy azt bizony maga Michi Kiske követte el kb. 19 éves fejjel! A Savage-dzsel egy olyan vadkan power/thrash-témát sikerült kiizzadnia magából, ami egy életre el is vette a kedvét az igazi metaltól, haha!” Édespofa Immacolata szerint pedig a Brainstorm annak idején oly csudálatosan rótta le tiszteletét e szám felett a dupla ’Keepers Of Jericho’ feldolgozás-albumon, hogy (idézem) „Néha-néha az az érzésem, hogy jobb, mint az eredeti!”

Ilyet megfontolt úrinő bizony nem mond csacsirészeg Helloween-őrült alfahímek társaságában, úgyhogy a térdükre fektetik a kis bestét, és büntetés gyanánt jól…

− FILMSZAKADÁS –

Elérkezünk hát a konzekvenciák levonásához. Sokat törték a fejüket, vajon az öt bónuszdallal együtt vagy azok nélkül pontozzák-e az anyagot, ám aztán csak hozzácsapták azokat is, és bizony az eredmény is hízelgőbb így a kvintett idei teljesítményére nézve, mintha csupán a pőre, 13 dalos csokrot veszik górcső alá. No nem sokkal. Imígyen fest tehát a Mélyen Tisztelt Társaság értékelése a ’My God-Given Right’-ról. Szigorúan öt szóban:

Immacolata: „Happy, happy Helloween. Fuck, yeah!”  − 7
Painfiller: „Jószerivel hasonló, mint a ’Straight…’” – 8
Juan: „Kellemes, de kevés a »hűbazmeg-dal«.” – 6.5
Pumpkinhead: „Még mindig ők a Power Metal Királyai… (Ja, hogy ez több mint öt szó? Bocs.)” – 9
Abbey: „Sztenderd. Szirupos. Szórakoztató. Szokványos. Szerethető…” – 7.5

* E. A. Poe: Lenore (részlet):

„Jaj, oda szegény, az aranyedény! a szellem a porba kiloccsan...
Kongj, gyász-zeném! egy drága lény forog alvilági habokban.
Ej, Guy de Vere, te se könnyezel? most ülj tombolva tort!
Nézd, kit fed el rút gyászlepel? A kedvesedet, Lenore-t!”

(Tandori Dezső fordítása)

Pontszám: 8