fbpx

House Of Lords: Indestructible

írta CsiGabiGa | 2015.06.30.

Megjelenés: 2015

Kiadó: Frontiers

Weblap: http://www.jameschristianmusic.com

Stílus: Melodikus rock

Származás: USA

 

Zenészek
James Christian - ének, akusztikus gitár Jimi Bell - gitár, háttérvokál Chris McCarvill - basszusgitár, háttérvokál BJ Zampa - dobok, háttérvokál Robin Beck - háttérvokál Olivia DeiCicchi - háttérvokál Billy Sideman - akusztikus gitár Tommy Denander - gitár
Dalcímek
01. Go To Hell 02. Indestructible 03. Pillar Of Salt 04. 100 Mph 05. Call My Bluff 06. We Will Always Be One 07. Die To Tell 08. Another Dawn 09. Eye Of The Storm 10. Ain't Suicidal 11. Stand And Deliver
Értékelés

A Lordok Házában minden a legnagyobb rendben. A Keresztény kormányzópárt (James Christian és családja) és a nagy durranást (Maxx Explosion) ígérő ellenzék összefogott, és együtt csináltak egy nagyon jó lemezt. Nem tudom, mit mondhatnék róla, úgy jó, ahogy van. Ezért inkább megkérem az Elnök Urat, tartsa meg év-, akarom mondani lemezértékelő beszédét!

Tisztelt Egybegyűltek! Tisztelt Ház!

Először is szeretnék köszönetet mondani az ellenzéknek a konstruktív együttműködéshez, mellyel 10 éve támogatnak, s melynek jegyében hatodik közös lemezünket készítettük el idén. Az előző Elnök Úr, Gregg Giuffria egy angyal (Angel) volt, de a kétezres évek kihívásaihoz már nem tudott felnőni. A 2004-es 'The Power And The Myth' lemez után feloszlatta a Lordok Házát és lemondott. Én pedig új elnökként demokratikus választást írtam ki. Az én 1 szavazatommal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül lett a zenekar új gitárosa Jimi Bell, akinek a tehetségére az ex-Malmsteen grófság Vescera tartományában figyeltem fel először. Ugyanitt bukkantam BJ Zampa dobosra is, s 2005-ben beiktattam az új parlamentet. A háttérben segítségünkre volt még Jeff Kent, aki a 'World Upside Down' albumon nemcsak basszusgitáron és billentyűs hangszereken játszott, de szerzőtársunk is lett az új dalokban. A 2008-as 'Come To My Kingdom' albumra csatlakozott hozzánk Chris McCarvill, és azóta változatlan összetételben ülésezik a Lordok Háza. Az első két zseniális album után Jeff Kent elhagyott minket, így új szerzőtárs után kellett néznünk. Mark Baker korábban már a Giuffria érában is írt pár dalt a Tisztelt Háznak, majd a 'Rude Awakening' című önálló eposzomnál is besegített, de megtalálhatjuk nevét a Hardline, Steelhouse Lane, Mark Free dalainak emlékművein (LP, CD) is. Vele készült a 'Cartesian Dreams' és a 'Big Money'. Nekem nagyon tetszettek azok is, de a nép (közönség) fanyalgott, ezért „Cirkuszt a népnek!” felkiáltással meghirdettük a 80-as évekbeli HOL stílus visszatértét a 'Precious Metal' lemezen. Ami persze nem volt igaz, de az előzőeknél keményebb, és a nyolcvanas évek hangulatát felidéző alkotás született. Ebben Richard Hymas és a kedvenc feleségemnek, Robin Becknek is írogató Charlie Mason volt segítségünkre. Így az aréna slágerekhez méltó nagyívű dallamok adottak voltak, a saját képünkre formálást meg elvégeztük Jimi Bellel közösen.

„Győztes csapaton ne változtass!” – tartja a mondás, illetve ennek dakota megfelelője az „Addig ülj a lóra, amíg még mozog!”. Szóval a felállás változatlan, a zeneszerzők változatlanok, a háttérvokálnál nejem (Robin Beck) mellett már a lányom (Olivia DeiCicchi) is besegít, mert a megfelelő pozíciókat lehetőleg családon belül kell elosztani, ha a család elfogyott, akkor jöhetnek a barátok: Tommy Denander AOR gitáristen hozott egy dalt, amit fel is gitározott, Billy Sideman pedig az akusztikus részeknél nyújtott támogatást. A billentyűket magam nyomkodtam, de ezt fel sem tüntettük a lemezborítón, mert annyira gáz.

A nyitó Go To Hell (a gregorián stílusú felvezetéssel becsapva az ördögöt) igen jól sikerült, talán a ’Come To My Kingdom’ címadója óta nem volt ilyen jó dalunk. Hja kérem, akár a mennyről, akár a pokolról énekelek, az mindig ütős, csak középút ne lenne! Hasonlóan pörög a 100 Mph (naná, a címéből adódóan sem lehetne lassú) és a Die To Tell is, csak ezeknek nem sikerült olyan jól a vezérdallama. A végére is került egy húzónóta, a Stand And Deliver, de a Go To Hell után talán a legsikerültebb az Ain't Suicidal a maga John 5-os gitárjátékával.

Középtempóban mindig jobban tudtam csűrni-csavarni a dolgokat (meg a dallamokat), így az Indestructible nagyon bejövős, pláne, hogy még egy kis Bon Jovira (Lay Your Hands On Me) emlékeztető dobbal is megbolondítottuk. S ha már ennyire ütős lett, ezt a dobötletet elsütöttük még egyszer a Die To Tell elején is. Az Another Dawn is jó lett, bár erre eleve predesztinálta a Dance With The Devil alcím (tudod, akár menny, akár pokol, akár menj a pokolba, mindig sikeres szokott lenni). Az Eye Of The Storm balladában megvillantom kivételes énekesi képességeimet, de a lassúk között a pálmát – panelekkel teli szövege ellenére – a We Will Always Be One viszi el. Ez az a dal, amelyet Tommy Denander írt, s amely a Def Leppardtól a Love Bites hangulatát hozza vissza. Mostanában úgyis divat leopárdnak öltözni, ott van az FM-es öregfiúk csapata, ők sem átallottak profilt váltani vén korukra.

Pontszám: 8

Legutóbbi hozzászólások