UFO: A Conspiracy Of Stars

írta CsiGabiGa | 2015.03.09.

Megjelenés: 2015

Kiadó: SPV

Weblap: http://ufo-music.info

Stílus: Hard rock

Származás: Nagy-Britannia

 

Zenészek
Phil Mogg - ének Paul Raymond - billentyűs hangszerek, ritmusgitár Vinnie Moore - gitár Rob De Luca - basszusgitár Andy Parker - dob
Dalcímek
01. The Killing Kind 02. Run Boy Run 03. Ballad Of The Left Hand Gun 04. Sugar Cane 05. Devils In The Detail 06. Precious Cargo 07. The Real Deal 08. One And Only 09. Messiah Of Love 10. Rolling Rolling 11. King Of The Hill (limitált kiadás bónusza)
Értékelés

Az U.F.O. szó eredeti jelentése „azonosítatlan repülő tárgy”, a mai szlengben inkább ezek „utasára”, az idegen lényre utalunk, amikor azt mondjuk: Nézd már, ez egy Ufó! Nos, ebben az UFO-ban a mai napig Vinnie Moore az idegen lény. Egyrészről bár tökéletes választás, mert egy gitárzseni, 7 instrumentális szólólemezzel a háta mögött, ugyanakkor nagy Michael Schenker-rajongó, ami nem hátrány egy UFO-zenésznél. Legalább tudja, mitől döglik az idegen légy! Nem tudom, mennyire köztudott, de 1999-ben a Michael Schenker Group egyszemélyes előzenekaraként turnézott, az MSG leginkább összepasszoló ritmusszekciójának (Barry Sparks, Shane Gaalaas) közreműködésével játszva el műsorát. Ennek a turnénak a kaliforniai állomásain készült nemcsak az MSG 'Unforgiven World Tour' koncertlemeze, de Vinnie 'Live' című, egyetlen élő felvétele is. Szóval nem esik nehezére eljátszani bármely régi dalt, vagy az új dalokhoz szólót írni Schenker stílusában, persze megbolondítva és így még hangulatosabbá téve némi neoklasszikus virgával a saját világából. Valahogy úgy, ahogy Schenker a Save Yourselfben csinálta. A bajom vele az, hogy nem tud jó dalokat írni a 70-es évek hangulatában. De bánná a fene a más hangulatot is, csak jók lennének azok a dalok!

Aztán itt van ez az őskövület, Phil Mogg, aki elég makacs ahhoz, hogy ne engedje át másnak a gyeplőt. A hangja meghatározó az UFO számára, nem túl terjedelmes, de egyedi hangszínnel rendelkezik, gyakorlatilag ő maga az Ufó, az idegen lény, aki elhozta számunkra ezt a muzsikát a hetvenes évek elején. Sorra kipotyogtak mellőle az eredeti, majd az azt pótló zenészek pótlását pótló muzsikusok is, míg végül 1994-ben rámosolygott a szerencse, sikerült újra összeverbuválnia a nagy korszak, a hetvenes évek sikercsapatát: Phil Mogg, Michael Schenker, Pete Way, Paul Raymond és Andy Parker megcsinálta a 'Strangers In The Night' korszaklezáró koncertalbum óta legjobb stúdióalbumát 1995-ben 'Walk On Water' címmel. A csoda persze megismételhetetlen volt, hiába próbálkoztak még kétszer Schenkerrel ('Covenant', 'Sharks'), el is váltak útjaik, hogy aztán Vinnie Moore előbb Michael (a fent említett turnén), majd később Phil útját keresztezze. A 2003-as 'You Are Here' Vinnie és a (csak a hecc kedvéért) dobos „Phenomenon” Jason Bonham közreműködésével új utat nyithatott volna Mogg számára, de Bonham a lemezt követő turné után továbbállt. Emlékét a 'Showtime' koncertfelvétel őrzi. És azt hiszem, Mogg itt követte el a hibát, amikor egy másik kiváló dobos szerződtetése helyett előkapta újra Pete Way öreg alkoholista doboscimboráját, Andy Parkert, aki eddigre már tiszta, de megfáradt öregember lett.

Azóta az évek jó szerzőtárs és lendületes ritmusszekció hiányában nagypapás lomha mederben folynak, mivel Pete Way is kidőlt a sorból, májátültetése miatt nem tudott részt venni sem a turnékon, de még a stúdiófelvételeken sem, így már a legutóbbi két lemezen ('The Visitor', 'Seven Deadly') is kisegítő zenészekkel játszottak. Ami azért baj, mert Pete is egy kiváló – bár nem túl termékeny – dalszerző volt, olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Too Hot To Handle, a Cherry, vagy az Out In The Street, nem beszélve az Only You Can Rock Me című rockhimnuszról. (Bár ha azt vesszük, Schenker elvonón töltött ideje miatt szinte az egész ’Obsession’ lemezt ő írta, úgyhogy visszaszívom, talán csak nem kapott elég teret.) 2015 legnagyobb újdonsága az, hogy végre újra állandó basszerosa van a bandának, Rob De Luca, akit Sebastian Bachtól szipkáztak el Way lemorzsolódását követően, úgyhogy turnézenészként már bedolgozta magát a bandába, de most teljes értékű tagként végre dalírásra is lehetőséget kapott. És élt is vele! A lemezt nyitó Killing Kind és a limitált kiadás bónuszdala, a King Of The Hill is az ő szerzeménye, és számomra ezek a lemez legjobbjai. Leginkább itt érzem azt az UFO-hangulatot, ami annyira hiányzott a korábbi lemezeken. Ezeknek a daloknak húzása van, az UFO nagy korszakára jellemző riffjei, és még Mogg is – felvéve a kesztyűt – egész jó dallamokat írt rá. Szerintem még Parkernek is megmondták, mit doboljon, mert ezekben a dalokban van élet a játékában. Moore pedig teszi a dolgát, kanyarít egy schenkeresen dúdolható dallamszólót, meg némi tipikus hetvenes évekbeli tekerést a dalokba, amit Paul Raymond egy hangulatos Hammond-aláfestéssel tökéletesen megtámogat. Az egész úgy jó, ahogy van. Második sorban említeném a One And Only című – szintén Rob De Luca által jegyzett – dalt, valamint Paul Raymond The Real Deal című szerzeményét. Ezek is hozzák azt az érzést, mint az előbb említett két dalt, csak nem annyira tökéletesek. Itt már Parker csak amolyan „üssé’ alá valamit” dobolást csinál, amitől olyan „langyosvíz” jellege lesz a dolognak.

Vinnie Moore UFO-riff próbálkozásai meg nem működnek. Mogg sem érez rá, nincsenek eladható dallamok, ettől aztán lapos az egész. Nincs meg az a kémia, mint Schenkerrel volt. Amikor valami mást próbál játszani, akkor kezd izgalmas lenni. A Ballad Of The Left Hand Gun bluesos slide gitár intrójára mindjárt oda kell figyelni! Ahogy a Precious Cargo pszichedelikus kezdésére is. Az egyik inkább a ZZ Top-féle Texas-blues felé való elhajlást mutat, a másik inkább azt a Tátrai Band-féle nyugodt bluest idézi, amiben aztán lehet eltorzult képpel önfeledten nagyokat szólózni, de mindkettő jól áll a bandának. Talán erre lenne érdemes továbblépni, ha már nem megy a 70-es évek stílus erőltetése.

Producernek az előző évek unalmas Tommy Newton alkotásai után Chris Tsangaridest kérték fel, aki Judas Priest, Black Sabbath, Helloween, Yngwie Malmsteen, Gary Moore, Thin Lizzy, valamint Tokyo Blade, Tygers Of Pan Tang, Y&T lemezeket tett a helyükre korábban, szóval a 80-as évek zenéje benne van minden – a keverőpult felé tett – mozdulatában.

Pontszám: 7.5