Ensiferum: One Man Army

írta Csemény | 2015.03.03.

Megjelenés: 2015

Kiadó: Metal Blade

Weblap: http://www.ensiferum.com

Stílus: Epikus folk metal

Származás: Finnország

Dalcímek

Értékelés

„If we should fall down to the ground, we’ll rise again and never give up!” A zenészlét legnagyszerűbb élménye lehet, ha egy zenekar nemcsak megteremti, hanem meg éli is a maga világát. Az Ensiferum megvalósította a Blood Is The Price of Glory refrénjének sorait. Bár talán túlzás azt állítani, hogy az ’Unsung Heroes’-zal padlót fogtak, de tagadhatatlanul megosztóra sikerült a 2012-es album. A ’One Man Army’-val, ahogy azt a nyilatkozatok is sejtették, Petriék tudatosan és nagyon ambíciózusan gyúrtak arra, hogy a kísérletezős, melankolikus ’Unsung Heroes’ zenei ellenpólusát hozzák létre. Viszont az óriási erény, hogy nem dobták ki a fürdővízzel a gyereket is, így a jó megoldásokat nagyrészt átmentették az előző albumról.

Az eredmény pedig olyasmi lett, mint egy ’From Afar’ 2.0., ha őszinték akarunk lenni, több is, meg nem is. Újfent érzékelhetően nagyobb hangsúly került a banda korai, thrash és heavy metal gyökereire, emellett pedig a dobokat nagyon előre keverték, szinte az ember arcát kalapálják, miközben több számban csak halkan szólnak a gitárok. Ha már így történt, legalább Janne játékáról elmondható, hogy hátán viszi az egész albumot, abszolút csúcsteljesítmény, gondolhatunk akár Axe of Judgementre, akár a címadóra. Utóbbi elsőre csalódás volt számomra, és nem vetett túl bizalomgerjesztő árnyat az albumra. Az a gondolat támadt bennem, hogy Ensiék számítóak voltak a dalszerzés során. "Dobáljunk bele egy Slayer of Light-os speed metal alapba mindent, amit a közönség kajál, hadd szóljon. Aztán, ahogy esik úgy puffan." A címadó pedig ennek megfelelően egy kutyulék lett.

Ráadásul ebben a dalban kicsúcsosodott számomra a Jari-éra lezárulása óta tartó folyamat. Az Ensiferum folyamatosan átalakulóban van, hiszen Petri Lindroos személyében egy – bár kiváló –, de Jari Mäenpäänál mégis kevésbé sokoldalú frontemberrel működnek. Eltűnőben van a zenéjükből az a riffcentrikusság, ami mindig is egyedi karaktert és direkt, de kiegyensúlyozott dalokat eredményezett. Újabban a gitárok csak a fődallam kísérésével sodródnak, míg a billentyűdallamok és a dobok léptek előrébb, egyúttal a szimfonikus elemek és a zseniális kórusok is a háttérbe szoruló riffek ellensúlyát képezik. Ettől persze még nagy kedvenc lett mindhárom petris lemez, de egy más irányba indultak. Mivel a One Man Armyban valahogy az éneket és a kórusokat sem sikerült a gitárokhoz passzintani, talán az utolsó fél perc igazán egyedi, hiszen a dal elnyújtott, de gyorsan váltakozó harmóniákkal történő lezárása, akárcsak a Finntroll Skogens Hämndje, klasszikus megoldás.

Ellenben a Heathen Horde első hallásra telitalálat, és a Tale of Revenge szerkezetére épített fülbemászó, folkos témáival közönségsikerre ítéltetett. Míg az album első felét hallgatva egy hegyet is arrébb visz az ember, a második fele inkább kísérletezősebb, sokszínűbb. Ensiék zeneileg kezdenek egyre inkább többszereplőssé válni, hiszen Jannén kívül mindenkinek van énekrésze, nem csak a vokálozásban segítenek be, ez pedig változatossá teszi a dalokat. A gyakori narratív szövegek mellett ezúttal is hallunk hörgést Samitól, tiszta éneket Emmitől és Markustól, de feltűnik Heri Joensen (TYR) és Netta Skog (ex-Turisas) is. A hölgyemény jelenléte is mutatja, hogy az Ensiferum „lehajózott Holmgardba”, és több ízben is felfedezhetjük a honfitárs Turisas hatását. A Two of Spades-zel (talán a Motörhead ászának utánérzete) a finnek a pikk kettesre tették le a voksukat a szövegét tekintve legkevésbé sem autentikus, de nagyon pörgős dalban, melyben Turisas- és discohatások keverednek. A hasonszőrű Neito Pohjolanban pedig western- és tangódallamok is felcsendülnek.

A komorabb vonalat a Cry For The Earth Bounds atmoszférikus, nagyívű sodrása, és a Heathen Throne harmadik része adja. Utóbbiban a három P-t három D-re cserélték a finnek, de szerencsére a Passion Proof Powerben kotkodácsoló tyúkot ezúttal kidobták a stúdióból. A két tétel (Descadents, Defiance, Domination és My Ancestor’s Blood) erősen húz a Heathen Throne első és második részéhez, a ’From Afar’ eposzai talán összeszedettebre sikerültek. Végül a legelvetemültebb rajongóknak ezúttal is kijár a nyelvlecke és a szókincsbővítés, a szóbeli vizsga pedig majd a Club 202-ben abszolválható, ahova egy igazi energiabomba érkezik a ’One Man Army’-val. Az új albumban szinte minden megvan, amit egy Ensiferum-rajongó csak kívánhat, sőt még több is, hiszen a bónuszdalok közé felvett Barathrum-szám (War Metal) black metalos lüktetése kegyetlenül – a Bamboleohoz képest meg különösen – pusztít. Mindezek után nyugodtan állíthatom, hogy a ’One Man Army’ kötelező lemez.

Pontszám: 8.5