Ensiferum: One Man Army

írta Csemény | 2015.03.03.

Megjelenés: 2015

Kiadó: Metal Blade

Weblap: http://www.ensiferum.com

Stílus: Epikus folk metal

Származás: Finnország

 

Zenészek

Petri Lindroos – ének, gitár
Markus Toivonen – gitár, ének
Sami Hinkka – basszus, ének
Emmi Silvennoinen – billentyű, ének
Janne Parviainen – dob

Dalcímek

01. March of War
02. Axe of Judgement
03. Heathen Horde
04. One Man Army
05. Burden of The Fallen
06. Warrior Without A War
07. Cry For The Earth Bounds
08. Two of Spades
09. My Ancestor’s Blood
10. Descadents, Defiance, Domination
11. Neito Pohjolan

Értékelés

„If we should fall down to the ground, we’ll rise again and never give up!” A zenészlét legnagyszerűbb élménye lehet, ha egy zenekar nemcsak megteremti, hanem meg éli is a maga világát. Az Ensiferum megvalósította a Blood Is The Price of Glory refrénjének sorait. Bár talán túlzás azt állítani, hogy az ’Unsung Heroes’-zal padlót fogtak, de tagadhatatlanul megosztóra sikerült a 2012-es album. A ’One Man Army’-val, ahogy azt a nyilatkozatok is sejtették, Petriék tudatosan és nagyon ambíciózusan gyúrtak arra, hogy a kísérletezős, melankolikus ’Unsung Heroes’ zenei ellenpólusát hozzák létre. Viszont az óriási erény, hogy nem dobták ki a fürdővízzel a gyereket is, így a jó megoldásokat nagyrészt átmentették az előző albumról.

Az eredmény pedig olyasmi lett, mint egy ’From Afar’ 2.0., ha őszinték akarunk lenni, több is, meg nem is. Újfent érzékelhetően nagyobb hangsúly került a banda korai, thrash és heavy metal gyökereire, emellett pedig a dobokat nagyon előre keverték, szinte az ember arcát kalapálják, miközben több számban csak halkan szólnak a gitárok. Ha már így történt, legalább Janne játékáról elmondható, hogy hátán viszi az egész albumot, abszolút csúcsteljesítmény, gondolhatunk akár Axe of Judgementre, akár a címadóra. Utóbbi elsőre csalódás volt számomra, és nem vetett túl bizalomgerjesztő árnyat az albumra. Az a gondolat támadt bennem, hogy Ensiék számítóak voltak a dalszerzés során. "Dobáljunk bele egy Slayer of Light-os speed metal alapba mindent, amit a közönség kajál, hadd szóljon. Aztán, ahogy esik úgy puffan." A címadó pedig ennek megfelelően egy kutyulék lett.

Ráadásul ebben a dalban kicsúcsosodott számomra a Jari-éra lezárulása óta tartó folyamat. Az Ensiferum folyamatosan átalakulóban van, hiszen Petri Lindroos személyében egy – bár kiváló , de Jari Mäenpäänál mégis kevésbé sokoldalú frontemberrel működnek. Eltűnőben van a zenéjükből az a riffcentrikusság, ami mindig is egyedi karaktert és direkt, de kiegyensúlyozott dalokat eredményezett. Újabban a gitárok csak a fődallam kísérésével sodródnak, míg a billentyűdallamok és a dobok léptek előrébb, egyúttal a szimfonikus elemek és a zseniális kórusok is a háttérbe szoruló riffek ellensúlyát képezik. Ettől persze még nagy kedvenc lett mindhárom petris lemez, de egy más irányba indultak. Mivel a One Man Armyban valahogy az éneket és a kórusokat sem sikerült a gitárokhoz passzintani, talán az utolsó fél perc igazán egyedi, hiszen a dal elnyújtott, de gyorsan váltakozó harmóniákkal történő lezárása, akárcsak a Finntroll Skogens Hämndje, klasszikus megoldás.

Ellenben a Heathen Horde első hallásra telitalálat, és a Tale of Revenge szerkezetére épített fülbemászó, folkos témáival közönségsikerre ítéltetett. Míg az album első felét hallgatva egy hegyet is arrébb visz az ember, a második fele inkább kísérletezősebb, sokszínűbb. Ensiék zeneileg kezdenek egyre inkább többszereplőssé válni, hiszen Jannén kívül mindenkinek van énekrésze, nem csak a vokálozásban segítenek be, ez pedig változatossá teszi a dalokat. A gyakori narratív szövegek mellett ezúttal is hallunk hörgést Samitól, tiszta éneket Emmitől és Markustól, de feltűnik Heri Joensen (TYR) és Netta Skog (ex-Turisas) is. A hölgyemény jelenléte is mutatja, hogy az Ensiferum „lehajózott Holmgardba”, és több ízben is felfedezhetjük a honfitárs Turisas hatását. A Two of Spades-zel (talán a Motörhead ászának utánérzete) a finnek a pikk kettesre tették le a voksukat a szövegét tekintve legkevésbé sem autentikus, de nagyon pörgős dalban, melyben Turisas- és discohatások keverednek. A hasonszőrű Neito Pohjolanban pedig western- és tangódallamok is felcsendülnek.

A komorabb vonalat a Cry For The Earth Bounds atmoszférikus, nagyívű sodrása, és a Heathen Throne harmadik része adja. Utóbbiban a három P-t három D-re cserélték a finnek, de szerencsére a Passion Proof Powerben kotkodácsoló tyúkot ezúttal kidobták a stúdióból. A két tétel (Descadents, Defiance, Domination és My Ancestor’s Blood) erősen húz a Heathen Throne első és második részéhez, a ’From Afar’ eposzai talán összeszedettebre sikerültek. Végül a legelvetemültebb rajongóknak ezúttal is kijár a nyelvlecke és a szókincsbővítés, a szóbeli vizsga pedig majd a Club 202-ben abszolválható, ahova egy igazi energiabomba érkezik a ’One Man Army’-val. Az új albumban szinte minden megvan, amit egy Ensiferum-rajongó csak kívánhat, sőt még több is, hiszen a bónuszdalok közé felvett Barathrum-szám (War Metal) black metalos lüktetése kegyetlenül  a Bamboleohoz képest meg különösen  pusztít. Mindezek után nyugodtan állíthatom, hogy a ’One Man Army’ kötelező lemez.

Pontszám: 8.5