Dreamgrave: Presentiment

írta TAZ | 2015.01.13.

Megjelenés: 2014

Kiadó: Szerzői kiadás

Weblap: http://dreamgrave.com/

Stílus: Progresszí­v dark metal

Származás: Magyarország

Dalcímek

Értékelés

Nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki progresszív metalba ugorjon fejest Magyarországon, hiszen meglehetősen hányattatott sorsa van manapság a műfajnak – de ha jobban belegondolok, lehet, hogy sosem volt olyan előkelő helyen a hazai fémkedvelők körében. Minderre fittyet hányva azért szerencsére akad jó pár honi zenekar, amelyik megindul a széllel szemben és nem valamelyik divatos műfaj laza talajába mélyeszti ásóját, hanem a progmetal göröngyös, szikár földjébe. A szegedi Dreamgrave ráadásul a darkos elemekkel megbolondított változatban mélyült el, csakúgy, mint az oldalunk hasábjain is bemutatkozott Miserium.

A csapat 2008-ban jelentkezett először hangzóanyaggal, a 'Deadborn Dreams' demó után azonban a banda motorja, Gyimesi Dömötör megfelelő tagok hiányában egyedül kezdte el megformálni a ’Presentiment’ anyagát. Később csatlakozott Mayer János billentyűs, akinek hatására egyértelműen progresszív irányba tolódott el a dalok struktúrája, hangulatvilága. A zenekar 2014-re öltött végleges formát, így nekiindulhattak a stúdiózásnak, melynek eredménye a novemberben megjelent ’Presentiment’.

Nagyon nehéz elsőre bármit is mondani a lemezről, ugyanis már az első percek után rögtön beszippant az a végtelenül borongós és nyomasztó hangulat, ami a dalokból árad. Az Ethernal Eternity kopár tájai után egy komplex és elborult tétel, a Black Spiral vonszol tovább a remény nélküli világban, majdnem hét percen keresztül. A szigorú kettőnégyeket váratlanul váltja fel a kegyetlen blastbeat, miközben a hörgés fölött megcsillan Molnár Mária csodálatos hangja. Tetszik a vastag szimfonikus alap és az intenzív billentyűs jelenlét, nagyon jól kiváltja a jelen esetben nem létező másodgitáros szerepet. Nekem ráadásul nagyon bejön, ha egy metal zenekar bátran használja a szintit a muzsikájában, sokkal varázslatosabb, mélyebb lesz tőle a zene. Egyébként rengeteg ötlet van a dalban, a gyakran visszatérő kezdőtéma pedig biztosít valamiféle fogódzkodót, ha már a nyomasztó világ érzelmeibe nem tudunk belekapaszkodni. A szegedi gárda rendkívül szerteágazó és összetett gyökérzeten keresztül szívta magába a muzsikát, le sem tagadhatják hatásaikat, melyek a legerősebben a Memento Moriban kerülnek elő. Egy laza, elszállós ’Eternity’-korszakos Anathema életkép után a Dream Theatert idéző hangszeres zsonglőrködés veszi kezdetét, majd a hosszú instrumentális szakasz után teljesen olyan érzése lesz a hallgatónak, mintha Steven Wilson toppanna be és énekelne pár strófát. A Memento Mori talán a lemez legkönnyebben emészthető tétele világosabb árnyalataival és a néhol pozitív hangvételével.

A lemez második fele – ha lehet egyáltalán ilyet mondani egy konceptalbumra – viszont egyértelmű Opeth vonásokat mutat, a két felvonásos Presentimentben minden előkerül, ami a svéd zenekarra jellemző: például a Mikael Akerfeldt gitártémáira hajazó dallamok és a Per Wiberg szellemiségében beillesztett Hammond-akkordok. A címadó tétel egyébként a korong legjobb szerzeménye az erős hatások ellenére. Mielőtt néhányan felszisszennének, leszögezném, hogy egy elsőlemezes bandánál nem probléma, hogyha erőteljesen érződnek a példaképek hatásai, természetesen ezt majd idővel, fokozatosan csökkenteni kell, és a meglévő lehetőségekből érdemes építkezni a jövőben. Ilyen például az unikumnak számító női ének és az elődökhöz, illetve a pályatársakhoz hasonlóan jelen levő kiváló hangszeres teljesítmények. Minden tag remekül kezeli a saját hangszerét, akiket viszont külön ki kell emelni, az a kreatív motort hajtó Gyimesi-Mayer páros. Ahogy korábban is említettem, Mayer János nagyon jól helyezi el térben a Dreamgrave zenéjét, miközben a billentyűs feladatokon túl betölti olykor a szólógitáros szerepkört is, hogyha sok dolga akadna a kegyetlen hörgés vagy tiszta éneklés mellett a gitárt pengető Gyimesi Dömötörnek.

Nem szeretném kifelejteni a személyes kedvencemmé érett, hihetetlenül pörgős False Sense Of Confidence című dalt sem, melyben a riffmonstrumok keltette hatalmas örvényeken keresztül a rövid jazzes kiállás után egyenesen a Heir Apparent elejét idéző, ugyancsak opethes hangulat köszön vissza. Egyik alap koncertnótája lehet ez a szerzemény a csapatnak, amit remélem lesz lehetőségünk minél többet hallani, hiszen a hazai metal életnek szüksége van az olyan feltörekvő tehetséges bandákra, mint a Miserium és a Dreamgrave. Míg a budapesti gárda az elemi erőket hívja segítségül kiszámíthatatlan és sokrétű muzsikájában, addig a szegedi Dreamgrave inkább elmerül a kilátástalanságban és ott lubickol benne mélyen, ügyelve arra, hogy a remény parányi szikrája valahol azért fellelhető legyen az útvesztőket idéző dalokban.

Pontszám: 8