Celebrating Jon Lord

írta Bigfoot | 2014.10.24.

Megjelenés: 2014

Kiadó: 

Weblap: http://www.jonlord.org

Stílus: Hard rock, szimfonikus, progresszí­v rock

Származás: Nagy-Britannia

 

Zenészek
Dalcímek

The Composer
1. Comments from Vicki Lord
2. Introduction: Bob Harris
3. Fantasia a Sarabande-ról – House Band (Nigel Hopkins, Wix Wickens, Murray Gould, Jerry Brown, Neil Murray, Mario Argandona) és nagyzenekar – karmester: Paul Mann
4. Durham Awakes from ‘Durham Concerto’ – Jacqueline Martens, Matthew Barley, Kathryn Tickell, Nigel Hopkins, nagyzenekar
5. All Those Years Ago – Steve Balsamo, Anna Phoebe, Micky Moody
6. Pictured Within – Miller Anderson, Matthew Barley
7. Sarabande a ‘Sarabande'-ról – Rick Wakeman, House Band, nagyzenekar
8. One From the Meadow – Margo Buchanan, Wix Wickens, Murray Gould
9. Bourree a ‘Sarabande’-ról – House Band, nagyzenekar
10. Afterword – Jeremy Irons, Paul Mann

The Rock Legend
1. Remarks by Joe Brown
2. I Take What I Want/Things Get Better - Paul Weller
3. Silas and Jerome
4. I’m Gonna Start Drinking - Phil Campbell, Bernie Marsden, Andy Wallace, Nick Fyffe, Ian Paice
5. Soldier of Fortune - Steve Balsamo and Sandi Thom
6. You Keep on Moving
7. Burn - Glenn Hughes, Bruce Dickinson, Ian Paice, Don Airey, Rick Wakeman
8. This Time Around - Glenn Hughes

Deep Purple szett:
9. Uncommon Man
10. Above and Beyond
11. Lazy
12. When a Blind Man Cries
13. Perfect Strangers
14. Black Night
15. Hush - Bruce Dickinson, Rick Wakeman, Phil Campbell, Bernie Marsden és Micky Moody

Értékelés

Már két és fél éve, hogy csak konzervről tudjuk hallgatni a Mester életművét. Szertefoszlottak azok az álmok is, amelyek a Deep Purple kettes vagy hármas számú felállásának újbóli összejöveteléről vizionálnak, többé már nem tapsolhatunk Neki egy fantasztikus nagyzenekari koncert után, nem várhatunk új felvételeket a műhelyéből.

Emléke azonban nem halványul – írhatnám a teljesen elkoptatott közhelyet, azonban tényleg ez a helyzet. Ezzel a néhai muzsikus kollégái is így lehettek, amikor összejöttek, hogy egy grandiózus koncert keretében megemlékezzenek róla London legendás koncerttermében, a Kensington Roadon található Royal Albert Hallban. A hely meghatározó helyen szerepelt Lord karrierjében, hiszen negyvenöt évvel ezelőtt itt mutatták be a Purple-lel első szimfonikus rockművét, a ’Concerto For Group And Orchestra’-t.

Maratoni koncertet sikerült összehozni: először a klasszikus zenészről szól a muzsika. Mert Lord színtiszta komolyzenét is alkotott, ilyen volt a Durhami Egyetem 175 éves évfordulójára komponált ’Durham Concerto’, a ’To Notice Such Things’ és a ’Pictured Within’ is. Valamennyi alkotásból elhangzanak részletek, még a híres színész, Jeremy Irons is elszavalja Thomas Hardy Afterwards költeményét, ahogy a ’To Notice Such Things’ lemezfelvétele végén is megtette.  Azért itt is előkerül a rockzene, hiszen a kiváló ’Sarabande’ albumról is eljátszanak tételeket, ezúttal a jóbarát, Rick Wakeman kezeli a billentyűket, akivel Lord a halála előtt közös albumot tervezett. Hogyan játssza Rick Jon témáit? Wakemanesen, de tisztelettel bánik Lord dallamaival. Ő egyébként nem titkoltan nagy rajongója a Purple-nek, már a kezdeti, Rod EvansNick Simper fémjelezte korszak óta.

A második felvonás már a rockert mutatja be, érkeznek is szép számmal a jó nevű társak: Glenn Hughes, Bruce Dickinson, Paul Weller, Neil Murray, Bernie Marsden, és Micky Moody. Csak David Coverdale hiányzott, aztán lehetett volna egy klasszikus Whitesnake szettet nyomni, de a Fehérkígyó kimaradt az estéből. Wakeman e szettből sem hiányozhat, ahogy a Deep Purple sem, akik egy önálló blokkal tisztelegnek néhai társuk, barátjuk előtt, melyből ezúttal kimaradt a Smoke On The Water. A közönség ekkor már nem bír magával, kissé tájidegen, ahogy az elegáns csarnok széksorai közt villáznak, amikor Hughes és Dickinson a Burnt nyomja. Előtte még ketten előadják a Tommy Bolin fémjelezte rövid időszak talán legmaradandóbb alkotását, a You Keep On Movin’-t. A Burn egyébként nagyot szól vonós támogatással, és itt Dickinson is derekasan helyt áll, ellenben a You Keep On Movin’-ban messze elmarad Hughestól. Semmi baj, ez a nóta nem az ő stílusa. Két dal erejéig a Paice, Ashton, Lord formáció is megelevenedik (Tony Ashton is az égben muzsikál 2001 óta) arról a bizonyos 1976-os lemezről. Nos, itt Phil Campbell (nem azonos a Motörhead gitárosával) énekli a két nótát. A smirgli, a rekedtes hang ugyanúgy passzol, de lényegesen erőszakosabb stílusban adja elő őket.

A végén tetőzik minden, a Hush elnyújtott jammelős verziójával, ahol a két jó cimbora, Gillan és Dickinson egymásnak adta a mikrofont. Nem semmi az a rész, amikor Don Airey és Wakeman gyilkolják egymást (hátha kedvet kapnak egy közös lemezre), persze Steve Morse meg Bernie Marsden is kap szót. Ami viszont érdekes, hogy Glenn Hughes nem jött vissza a Nagy Fináléra és a végén sem hajol meg a többi szereplővel. Lehet, hogy nem akartak Gillannel egy színpadon állni?

Telt, egész a hangzás, bár néha a nagyzenekar az elektromos hangszerek mögé szorul a második részben, de kérem, itt a rocker Lordot mutatták be. A képi megvalósításhoz sejtelmes megoldást választottak, abszolút nem hivalkodó a fénytechnika, jól passzol az ódon, patinás csarnok hangulatához.

Pontszám: 8.5