Work Of Art: Framework

írta CsiGabiGa | 2014.10.21.

Megjelenés: 2014

Kiadó: Frontiers Records

Weblap: http://www.woa.se

Stílus: Dallamos rock

Származás: Svédország

 

Zenészek
Lars Säfsund - ének Robert Säll - gitár, billentyű programok Herman Furin - dob Vendégzenészek: Jonas Gröning - billentyűszólók Andreas Passmark, Urban Danielsson, Henrik Linder, Per Björling, Jehad Hammad, Anders Rydholm - basszusgitár Peter Bylin - ütőhangszerek Johan Franzon - dob Erik Lewander - gitár Per Svensson - háttérvokál
Dalcímek
01. Time To Let Go 02. How Will I Know 03. Shout Till You Wake Up 04. Can't Let Go 05. How Do You Sleep At Night 06. Over The Line 07. The Machine 08. Hold On To Love 09. Natalie 10. The Turning Point 11. My Waking Dream
Értékelés

WOA. Van, akinek csak annyit jelent: vá, hű, azta! Metal-mániákusoknak egyértelműen a Wacken Open Air rövidítése jut eszébe róla. A dallamos rock szerelmeseinek meg a Work Of Art.

WOA! Fergie Frederiksen szelleme tovább él! Az idén januárban elhunyt énekes megajándékozott minket halála előtt még két zseniális szólóalbummal (melyeken többek között a Work Of Art tagjai is közreműködtek). De a legtöbbeknek azért mégis az ugrik be róla, hogy a Toto 1984-es ’Isolation’ albumának a hangja volt. Akkoriban persze nem is tudtam, ki ez a fantasztikus torok, hála a magyar kereskedelembe beszivárgott Dum-Dum India bakelit lemezeknek, melyek két lejátszás után már úgy sercegtek, mint a kétnapos borosta, de a bookletet helyettesítő belső papírtokot lespórolták belőle, így csak annyit tudtam, hogy a nagy áttörést hozó ’Toto IV’ után két évvel már nem Bobby Kimball a nagyhangú szpíker Lukács Pisti sportfogadási irodájában. Ez volt a Toto legAORosabb albuma, s bár az ezt követő Joseph Williams is hasonló cipőben tartotta a bandát, az már nem volt ugyanaz.

WOA! 2008-ban aztán egy Széll Robi (Robert Säll) nevű svéd iparos úgy döntött, feleleveníti kedvenc korszakát, és a '84-es Toto-zenének állít emlékművet Műalkotás néven. Olyan is volt, mint egy precízen, hangról hangra kidolgozott műalkotás. Lukács Pisti (Steve Lukather) minden gitárhúr rezdülésének, Pécsi Dávid (David Paich) minden billentyűk irányába intézett kézmozdulatának lemásolásával mégis tudott újat alkotni, a kétezres évekbe áthelyezve, modernre hangolva a húszéves muzsikát. Persze kellett ehhez találnia egy Fergie-hasonmást. Legalább hangilag. Lars Säfsund hangszíne ott van valahol, de mégsem teljesen ugyanaz. A trió harmadik tagja Herman Furin dobos. A multi-instru-mentalista Säll elméjében képes megszólaltatni az összes hangszert, de a valóságban inkább gitározik, illetve a programozott billentyűhangzásokat veszi fel otthoni stúdiójában. Basszusgitáron és a billentyűszólóknál svéd vendégmuzsikosokat alkalmaz. A sikerhez vivő buszra jókor, jó helyen szálltak fel, az AOR cseresznyevirágzásának újabb hajnalán. A 2011-es újabb anyag címe (Folyamatban) azt sugallta, hogy valami változás van kialakulóban, de nem sok különbséget fedeztem fel az első, nagy durranáshoz képest. Most megint eltelt három év, és Säll újra elővette stoplis cipőjét, hogy örömöt szerezzen a focimeccsekre fogadó rajongóknak.

WOA! A zene most is precízen kidolgozott, mint mindig. Szinte hangról hangra minden a helyén van. Éppen ettől túl mű számomra. Nem hagy teret az érzéseknek. Vagy legalábbis engem nem tud elkapni az az érzés, amit sugallni akar. És ha egy AOR lemez tizedik hallgatásra sem marad meg az emberben, akkor azzal komoly bajok vannak. Még a How Will I Know gitárlüktetése rázza fel az agyamat picit, mint egy rossz orvosság (Bad Medicine). A dalok szinte egy ritmusban száguldanak végig a lemezen, nem is marad utánuk más, csak egy hangfoszlány, mint a „Gerappá!” reklámban.

Akkor kezd izgalmasabbá válni az anyag, amikor néha belassítanak. A Shout Till You Wake Up közepes tempója lehetőséget ad végre egy kis érzelemre, egy kis igazi művészkedésre a sok iparosmunka között. A szóló felépítése színtiszta Toto, hangnem-transzponálásokkal, Paich-típusú zongoraszólókkal, akárha a 'Hydra'-ról került volna ide. Közben az ének továbblép a megkezdett úton a Joseph Williams lemezek irányába, mintha Säfsund hangja is williamsesebb lenne. Ettől lesz igazán különleges a dal, mintha Williams énekelne egy 'Hydra'-dalt (volt ilyen a 35 éves jubileumi koncerten). A Hold On To Love a másik fékezett habzású, azaz sebességű nóta, megint csak a Joseph Williams-korszakot idézi, olyan „majdnem-StopLovingYou” sláger. A videoklipes dal (Can't Let Go) már megint csakis és csupán a Toto-maníroktól érdekes, a dallam hiába tűnik izgalmasnak, elmerül a feledés mocsarában. Csak az a szóló marad meg, a totós lüktetésével. A Natalie egy gyönyörű lírának indul, bővítve a „Milyen Toto slágercímet válasszunk születendő leánygyermekünknek?” adattárat, el is férne egy ilyen ballada a lemezen, de aztán egy hirtelen váltással ez is begyorsul, és még egy viszonylag érdektelen gyors számmal „gazdagítja” a lemezt. Bár ennek legalább a refrénjére emlékszem utólag. Nem úgy, mint a nyitó  Time To Let Go dallamára, mert ott csak a Saga 'Behaviour' lemezén is  cikis egyszerűségű (Take A Chance) ritmus maradt meg. A My Waking Dream megint ezt a régi Saga-klasszikust juttatja eszembe, a You And The Night zongorakísérete, ami felvezeti ezt az I Will Remember-szerű balladát. Végre! A legvégén csak bepróbálkoztak egy líraival. És milyen jól tették!

Talán Säll túlvállalta magát. Besegített Fergie utolsó lemezébe is, és bár az első W.E.T. album egyértelműen az Eclipse-es Martensson teljesítménye volt, a másodikra már alaposan rágyúrt Säll is. Sőt bedolgozott Kiskénél a Place Vendomeba, Joe Lynn Turnernél a Sunstormba, írt dalokat a Giant és Issa lemezeire, a Lionville mindkét albumára, és persze ott a Kimball / Jamison album is. Vagy csak nem kellett volna létrehozni a W.E.T.-et (de!), mert Soto hangjával ez a stílus ezerszer izgalmasabb, mint a hol frederiksenes, hol williamses hangutánzó svéddel.

Pontszám: 6