Flying Colors: Second Nature

írta karpatisz | 2014.09.19.

Megjelenés: 2014

Kiadó: Mascot Label Group

Weblap: http://www.flyingcolorsmusic.com

Stílus: Dallamos, progresszí­v rock

Származás: USA

 

Zenészek
Casey McPherson - ének, gitár Steve Morse - gitár Dave LaRue - basszusgitár Neal Morse - billentyűs hangszerek, ének, vokál Mike Portnoy - dob, vokál
Dalcímek
1. Open Up Your Eyes 2. Mask Machine 3. Bombs Away 4. The Fury Of My Love 5. A Place In Your World 6. Lost Without You 7. One Lost Forever 8. Peaceful Harbor 9. Cosmic Symphony I. Still Life Of The World II. Searching For The Air III. Pound For Pound
Értékelés

2012 márciusa óta sokan és sokat hallhattunk a Bill Evans fejéből kipattanó ötletről, hogy a két Morse, Neal és Steve alakítson közösen egy zenekart. Az általuk életre hívott Flying Colors debütáló albumára sokaknak tetszett, de azért jó párszor meg kellett hallgatniuk hozzá a lemezt. Nekem rögtön bejött a produkció, mert a zenei oldal, a tagok személye, a szövegek és a marketing része is telibe talált. Ezek után alig telt el egy év, és máris azt olvastam, hogy elkezdődtek a második album munkálatai. Tudtam, hogy ez nem annyi időt fog igénybe venni, mint amit megszokhattunk a Neal Morse és a Mike Portnoy duótól, hiszen Steve Morse a Deep Purple tagjaként állandó elfoglaltsággal bír. Az első album készítésénél már kiderült, hogy az öt tag együtt írta meg a dalokat, ezen a jól bevált módszeren reméltem, hogy nem fognak változtatni, hiszen ettől lett olyan különleges a ’Flying Colors’.

A stúdiólemez után a Hollandiában rögzített koncertfilmen, a ’Live In Europe’ anyagán éreztem először azt, hogy már az összhang is kialakult az öt kiváló muzsikus között. A ’Second Nature’, ahogy a címe is mutatja, ebben a természetes összhangban tér el a debütáló kiadványtól. Első hallgatásra kicsit értetlenül álltam a hanganyaggal szemben, hiszen komplexebb lett elődjénél és több idő kellett neki, hogy beérjen. A popos beütésű dalok többsége könnyen emészthetővé tette a ’Flying Colors’ szerzeményeit, azon a kiadványon az Infinite Fire volt az egyetlen mű, amely kilógott a sorból, hiszen a 12 perces hosszt is elérte és a progresszív műfaj elemeiből építkezett. Ahol ez a dal befejeződött, ott kezdődik a második album első dala, az Open Up Your Eyes. Az első négy percben nagyon meglepődtem, mert olyan érzésem volt, mintha a MorsePortnoy duó egy másik projektjének a lemezét hallgattam volna. Amikor viszont megszólalt a tangóharmonika, már tudtam, hogy megvan az, amit korábban is kerestem. Casey McPherson hangja az első pillanattól kezdve megfogott, különösen a Mask Machine című dalban, hiszen nemcsak az erejét, de az érzékenységét is megvillantja egy időben. Nem véletlen, hogy ez lett az első önálló mű, amit már a megjelenés előtt megismerhettünk, hiszen minden benne van, amit a Flying Colors új albuma képvisel. Csak egy apró szépséghiba akad a dallal, illetve a klippel kapcsolatban, hogy olyan dob is megszólal a műben, amely a videón nincs ott.

A ’Second Nature’ könnyen fogyasztható szerzeményei ezúttal a balladák, mint a The Fury Of My Love és a Lost Without You. A tagok személyes hatása itt érvényesül a legjobban. Casey hangja, Neal zongorajátéka és a Steve Morse csodálatos szólója ikonikussá varázsolja ezt a művet. Remélem, hogy a korábban beharangozott további kisfilmek egyike majd ezek valamelyikéhez készül. A popzene hatásait kiválóan kezeli a csapat énekesének köszönhetően, ez a két szerzemény pedig olyan lett, hogy bármelyik rádióban el tudnám képzelni főműsoridőben. Ehhez csak egy érdekes adalék, hogy a metal világában is kiválóan teljesítő Mike Portnoy egy ilyen közegben is tökéletesen otthon van, és nem piszkál bele feleslegesen.

Zenészként a One Love Forever gyakorolt rám óriási hatást. A kelta zene hatásaival induló mű teljesen elvarázsolt, ám mégis valahogy soknak érződik az anyag. Azok, akik előrendelték a CD vagy a vinyl változatot a kiadótól, több meglepetést is kapnak majd. Ezek között az első két bónusz, ami semmilyen más változatban nem lesz elérhető. A One Love Foreverrel kapcsolatos megérzésem pedig akkor bizonyosodott be, amikor kicsomagoltam a meglepetésfájlt és ott volt a dal egy akusztikus változata. Panaszra így sem lehet okom, de szerintem nagyobb durranás lett volna, ha ez a csendes változat kap helyet a lemezen. Ha már extra, akkor nem mehetek el szó nélkül amellett a DVD mellett, amelyet a lemez mellé kapnak majd ajándékba az előrendelők. A közforgalomba nem kerülő lemezen videoklipek, interjúk és minden földi extra kerül, közel három órás időtartammal. És ha ez még nem volna elég, akkor a listát egy a borítót tartalmazó poszterrel fejelik meg.

A kezdet után a vég is valami olyat hozott, amivel nem számoltam. Az átlagban 5-6 perces művekkel debütáló csapat egy három részből álló, újfent 12 perces szerzeményt hozott össze. A Cosmic Symphony a nyitó, virtuóz társához képest inkább melankolikusabb, érzelmes zenével kápráztatott el. Dave LaRue basszusszólója már csak hab volt a tortán, de ekkor még csak az első rész ment le. A középső részben Neal Morse veszi át a zenei fonalak irányítását és egyből megélénkülnek az események. A végén természetesen visszatalálunk oda, ahonnan elindultunk: Casey bársonyos hangja megnyugtatja a felborzolt kedélyeket, és a mű bevezető témájával búcsúzunk közel 66 perc után.

Pontszám: 8.5