Epica: The Quantum Enigma

írta TAZ | 2014.09.01.

Megjelenés: 2014

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: http://www.epica.nl/

Stílus: Szimfonikus metal

Származás: Hollandia

 

Zenészek

Simone Simons – ének
Mark Jansen – gitár, hörgés
Isaac Delahaye – gitár
Rob van der Loo – basszusgitár
Coen Janssen – billentyűs hangszerek
Arien van Weesenbeek – dob, hörgés

Dalcímek

01. Originem
02. The Second Stone
03. The Essence of Silence
04. Victims of Contingency
05. Sense Without Sanity (The Impervious Code)
06. Unchain Utopia
07. The Fifth Guardian (Interlude)
08. Chemical Insomnia
09. Reverence (Living in the Heart)
10. Omen (The Ghoulish Malady)
11. Canvas of Life
12. Natural Corruption
13. The Quantum Enigma (Kingdom of Heaven Part II)

Értékelés

Az Epica azon bandák közé tartozik, akik korai lemezeikkel egyáltalán nem tudtak lenyűgözni, bár mindig találtam néhány jóféle megoldást az albumokon, elsősorban a tüzes, vörös Simone miatt érdeklődtem a zenekar iránt. Az évek azonban megállíthatatlanul peregtek előre, a banda zsenije, Mark Jansen pedig folyamatosan fejlődött és egyre jobb ötletekkel rukkolt elő, így átütő sikert értek el a ’The Divine Conspiracy’ és a ’Design Your Universe’ lemezekkel. A kissé gyengébbre sikeredett ’Requiem For The Indifferent’ viszont arra késztette a hollandokat, hogy számot vessenek önmagukkal és megtaláljak újból a helyes utat. A frissítés érdekében lecserélték Sascha Paeth producert, helyette Mark egykori After Forever-ös zenésztársa, Joost van den Broek vette kezébe az irányítást a stúdióban.

A lemez a jól megszokott intróval kezdődik, de már itt, az első hangoknál lehet hallani, hogy valami irdatlanul nagy dolog van előkészülőben. Az Originem az eddigi legösszetettebb, leghatásosabb bevezető, amivel az Epica lemezein találkoztam, nagyon szépen építkezik, viszont mire megszoknánk a kórus és a zenekar felelgetését, egyszer csak berobban a gépfegyver-ropogásra emlékeztető gitártémával megspékelt The Second Stone. Sokkal dinamikusabb, keményebb hangzással kelnek életre ezúttal az Epica dalai, ráadásul Mark hörgései nagyságrendekkel gonoszabbak, karcosabbak, mintha az elmúlt hónapokban csak ezen dolgozott volna.

Ha alaposan végiggondoljuk, hogy az elmúlt években milyen zseniális koncerteket adott az Epica szimfonikus zenekar kíséretével, akkor nem is olyan meglepő ez a mellbevágóan grandiózus megszólalás. Egy ilyen koncerten rengeteg tapasztalatot lehet szerezni, tanulmányozva a hangzást, a hangszereket, majd ezeket az élményeket felhasználva egy olyan ütős lemezt összehozni, mint például a ’The Quantum Enigma’. A soundon marha nagyot dob az is, hogy nemcsak programozott hangszínekkel dolgozott a csapat, hanem egy vonós együttes is tiszteletét tette a lemezen. Azért fontos kiemelni az élő hangszerek jelenlétét, mert ez az egyik olyan dolog, ami az égbe repíti a ’The Quantum Enigma’-t. A dalokban továbbra is ott csörgedezik az Epica-vér, a stílus tehát félreismerhetetlen, mégis van bennük egy kis izgalom, egy kis plusz az eddigiekhez képest. A vérátömlesztést maga Mark kezdeményezte, aki többször is átadta a gyeplőt a többieknek, így szinte mindegyik bandatag fejébe beleláthatunk a dalokon keresztül. Nagyon érdekes megtapasztalni, milyen módon gondolkodik a zenéről mondjuk Isaac Delahaye gitáros vagy Arien van Weesenbek dobos az Unchain Utopia vagy a Reverence című dalokban. Apropó, ha már szóba jött Arien és a Reverence is, akkor megállnék egy pillanatra. A dobosoknak, mint tudjuk, a legszerencsétlenebb hely jut a színpadon, hiszen el vannak dugva a szerkó mögött, ahonnan csak a buli végeztével van lehetőségük kikászálódni. A dolguk mégis rettenetesen fontos, hiszen halálosan pontosan kell ütni a bőröket ahhoz, hogy az összhang meglegyen a zenekaron belül. Arien viszont nemcsak egy átlagos dobos, hanem az a személy, aki 2007-es belépése után nagymértékben hozzájárult az Epica sikeréhez. Precíz és észveszejtő ritmusokkal szolgálja ki az erre éhes csapattársait, akikkel közösen egy mindent lehengerlő dalcsokrot hoztak össze ezúttal is. A Reverence egyébként az egyik legerősebb dal a lemezen, a virtuóz, blastbeatekkel fűszerezett bevezető hallatán nekem is megjött a kedvem egy kis doboláshoz, én mondom, igazi adrenalin- és energiabomba ez a nóta.

Persze nem szeretném kifelejteni az anyukaként debütáló Simone kisasszonyt sem, aki teljes erőbedobással vetette bele magát újból a munkába, hozzáadva egy nagy löketet az eddig sem gyenge produktumhoz. Természetesen, ahogy tőle már megszokhattuk, gyönyörűen énekel, de mintha most egy kicsit kevesebbet tartózkodna a magasabb regiszterekben, illetve ha mégis odatévedne, akkor rögtön megszólal a kórus is, hogy besegítsen a feszültség fokozásába. Megmondom őszintén, én jobban örülök annak, hogy a középtartomány dominál az énektémákban, vallom, hogy Simone hangjához sokkal jobban passzol ez a hangfekvés. Élőben többször is bebizonyosodott, hogy az áriázás nem az ő asztala, sokszor vékony és gyengécske a végeredmény, szerintem így sokkal jobban ki tudja bontakoztatni a hangját.

Rengetegszer előfordul, hogy nem tudunk kiemelni egy dalt sem az adott lemezről, jelen esetben ez hatványozottan igaz. Ugyan van egy személyes kedvencem a korábban említett Reverence személyében, de az egész album hihetetlenül egységes és nagy ívű, ráadásul egyesül benne a kolosszális megszólalás a virtuóz hangszeres megoldásokkal és dallamossággal, így képtelenség megnevezni gyengébb vagy erősebb alkotásokat. Mindezek miatt csak annyit tudok mondani zárásként, hogy: Hölgyeim és Uraim, megszületett az Epica eddigi legjobb albuma, a ’The Quantum Enigma’!

Pontszám: 9