Unisonic: Light of Dawn

írta Jocke | 2014.08.12.

Megjelenés: 2014

Kiadó: Earmusic/Edel

Weblap: http://www.unisonic.org

Stílus: Melodikus metal

Származás: Németország

 

Zenészek
Michael Kiske - ének Kai Hansen - gitár Mandy Meyer - gitár Dennis Ward - basszusgitár Kosta Zafiriou - dobok
Dalcímek
01. Venite 2.0 02. Your Time Has Come 03. Exceptional 04. For the Kingdom 05. Not Gonna Take Anymore 06. Night of the Long Knives 07. Find Shelter 08. Blood 09. When the Deed Is Done 10. Throne of the Dawn 11. Manhunter 12. You and I
Értékelés

A hétvégén egy kicsit teletöltődött az agyam fölös salakanyaggal, így az ilyenkor jól bevált módszert választottam: futócipő, Margitsziget. Pár kör majd kiűzi a rossz gondolatokat. Tomka már napok óta a fülemet rágja a kritika miatt, így magammal viszem Kiskét és Hansent is. Megnézzük hogy bírja a két vén csataló. Elfogy a talpam alól az 5300 méter, de észre sem veszem, és folytatom tovább, pedig még soha nem léptem át az egykörös álomhatárt. De Kiskéék bírják a tempót, én pedig nem vallhatok szégyent: egy órán keresztül tart a dinamikus, változatos, adrenalinnal telített rohanás.

Persze igen nagy igazságtalanság lenne, ha csak Kiskét és Hansent tekinteném méltó ellenfélnek, Ward, Meyer és Zafiriou is bőven kiveszi a részét a remek versenyből. Jól összeszokott csapat ez: Dennis Ward a Place Vendome projektben is ott nyüstöli a bőgőt Kiske mellett, mint ahogy Kosta Zafiriou is ezt tette az első két PV-albumon (ők ketten pedig egészen tavaly előttig egymást boldogították a Pink Cream 69-ban). Nyilván a svájci mestert, Mandy Meyert sem kell nagyon bemutatni, a Krokus jelenlegi és a Gotthard egykori gitárosa tökéletesen illeszkedik a Unisonic kirakósába. Hansen és Kiske kapcsolatából és eddigi munkásságából pedig csak felesleges billentyűmaszturbáció kerekedne ki, így nem is erőlködöm.

A 'Light of Dawn' is erőlködéstől mentes, amolyan laza tízkilométeres, természetesen elsősorban Helloween és PC69 hatásokkal megtűzdelve (de lesz itt néhány kottányi Queensryche, de akár Black Sabbath is...). Zseniálisan tiszta, könnyed, de mégis libabőr-növesztő dallamokkal indul a csörte, a Venite 2.0 megfontoltan, mégis kíméletlenül visz be minket a Your Time Has Come kétlábdobos őrületébe; Kiske hamar átveszi a stafétát és el sem engedné soha többé, ha rajta múlna. Tudod nagyon jól, hogy mit várj tőle, de mégsem válik soha kiszámíthatóvá (oké, amikor becsempészi a vibráló kis hullámait akkor talán, de ezen az albumon és ezen a téren meglehetősen visszafogja magát); rettenetes közhely ugyan, de a hangja tényleg jottányit/kottányit sem kopott az évek során. Ennek ellenére a végig lüktető vonalvezetésű dal refrénjének vége mintha még nem lenne az igazi, Kiske mélyebb tartományban fejezi be, lecsapva a dallam ívét: talán csak a bemelegítés hiánya, az viszont biztos, hogy már ez a dal magában hordozza a Kiske-Hansen esszencia minden egyes ízét (s biza' lesz még ilyen).

Hamar bemelegednek Michael barátunk (hang)izmai, az Exceptionalben nagyon ismerős (ha megdöglök sem tudom, hogy honnan) dallamokat vezet elő némi flegma bugyinedvesítéssel – s akkor mit szóljunk a Jorn Landésan végighullámzó For the Kingdomra, amely talán még az album dala megtisztelő címet is elcseni? Pedig nincsenek gyenge vetélytársak körülötte. Őt azért simán felpakoltam volna egy Helloween- vagy GR-albumra, főleg úgy, hogy a szóló részei a Man on a Missionért kiáltanak. Micsoda bűnbeesés... s ha már épp kiosztani készülök az album legjobb szerzeménye címet, akkor adjunk egy esélyt a Night of the Long Knivesnak is, amely enyhe Queensryche-utánérzés közepette kalauzol vissza minket a nyolcvanas évek utolsó éveibe. Esküszöm, hogy Kiske még egy kis Tate-es beütést is magára erőltetett! Bocsánat, dehogy erőltette, mindössze lazán felöltötte.

De egy szóval nem mondom, hogy nettó lopkovári ez, pedig azt tudjuk jól, hogy Hansen sokszor nehezen tudja türtőztetni enyves kezeit. Ez egy változatos, különböző hatásokkal átitatott melodikus metal album, amelynek minden egyes perce élvezhető. Jó példa a változatosságra a Black Sabbath feelinggel nyitó Throne of the Dawn, málha súlyú kezdőriffekkel és Kiske pulzáló énekével (na jó, egye-fene, írjuk fel őt is a jelöltek közé). A kört amolyan visszakanyarodásként a You and I nevű ballada zárja le, amely mintha a 'Pink Bubbles' hírmondója lenne a Your Turn után (ehh, amikor a negyedik perc felé közeledve megreked a hangja, huhh...). Közben lehagytunk egy-két velünk loholó dalt, pedig egyik sem érdemelné meg, ugyanis nemigen van üresjárat a 'Light of Dawn'-on, amely ilyen szempontból köröket ver a debütalumra, amelyre mai füllel talán már hetest sem adnék.

Pontszám: 8.5