Karma To Burn: Arch Stanton

írta StonerCsab | 2014.08.05.

Megjelenés: 2014

Kiadó: FABA / Deepdive Records

Weblap: http://www.k2burn.net

Stílus: Instrumentális stoner rock

Származás: USA

 

Zenészek
Will Mecum - gitár Rob Halkett - basszusgitár Evan Devine - dobok
Dalcímek
1. Fifty Seven 2. Fifty Six 3. Fifty Three 4. Fifty Four 5. Fifty Five 6. Twenty Three 7. Fifty Eight 8. Fifty Nine
Értékelés

A Vörös Szemű Kecske újra szivarra gyújtott, és rálép mindenkinek azon szervére, amit még a full-kontaktnál is óvatosan kezelnek! Nem kell szerintem tovább magyaráznom semmit, itt a Karma To Burn új albuma, ami sötét és forró, akárcsak kánikulában a szuroköntés!

A 2011-es 'V' album óta kissé változott a K2B színpadképe, 2012-ban a „pókkarú” Rob Oswald dobos hagyta el a triót, majd a múlt évben turné közben lépett le Rich Mullins basszusgitáros, ami miatt az A38 Hajón kénytelenek voltak duóban játszani. Bár úgy tűnt – hülye hasonlattal élve –, hogy rossz a karmája a zenekarnak, Will Mecum, az eredeti felállás egyetlen megmaradt tagja mégis sikeresen toborzott maga mellé két újabb útitársat. Ennek eredménye az 'Arch Stanton', amelynek színvonala semmilyen nem esett a régi albumokhoz képest. Sőt, újult erővel döngöl bele a fülbe.

Az első találkozásom a K2B-vel a 2001-es 'Almost Heathen' album volt, és épp hallgattam mp3-ról, amikor betévedve egy DVD-kölcsönző CD-turkálójába, hihetetlen módon pont a kezembe akadt a lemez. Persze egyből meg is vettem, potom 300 Ft-ért, és bár próbáltam eme érdekes véletlent a kölcsönzős arccal is megosztani, nem igazán értette, mi bajom van. Így inkább gyorsan eltűntem. Otthon rituálészerűen kibontottam a CD-t és jót nevettem, amikor a „Figyelem, szókimondó szövegek!” feliratot elolvastam a borítón. Tudniillik egy kumma ének nincs rajta. Volt próbálkozás pár énekessel, többek között John Garciát, Dan Daviest is felkérték, de végül mindig maradt az izmos trió. Nincs ez másként most sem, az 'Arch Stanton'-nal megint kaptunk egy jó kis úti boogie-t.

Kevés olyan zenekar létezik, amelyik bár instrumentális zenét játszik, le tudja kötni az embert, és nem csak háttérzeneként funkcionál. Mecum nem tudom milyen magot tart otthon, amiből időről időre táplálkozik, de megint egy zsák numerikus szénszármazékot pakolt le nekünk. A Fifty Sixet fő lüktetése egyből a kedvenceim közé emelte a Twenty vagy Thirty Four mellé. A rapszodikusabb témák sem maradhatnak el, hisz a Fifty Three megtévesztő belassult kezdése után Evan Devine tamozós témája egy olyan rohanásra késztető részt vezet fel, amely alatt mintha egy kocsis gyilkos elől menekülnénk a sötét erdőben. Nem beszélve az utána következő Fifty Four feszes tempójáról, amit szerintem pontosan a bólogatás tempójára írtak a srácok. Amerikai zenekar lévén nem maradhat el a vadnyugat felidézése sem, amit már a cím is sejtet, hiszen az Arch Stanton nem más, mint A Jó, a Rossz és Csúf westernklasszikusban a sírhely neve, ami a zsákolt aranyat rejti. Ennek a szellemét idézik meg a Fifty Nine elején, amikor bevágnak egy részt a film zárójelenetéből. Jöhet a Colt-forgatás, a postakocsirablás, a naplementébe lovaglás és az ördögszekér... Egy biztos, az aláfestő zene tökéletesen követi és illeszkedik a témához.

Végezetül szeretném elmondani, hogy Will az egyik legnagyobb gitároskedvencem, aki hihetetlen egyszerűen, lecsupaszítva, de annál szemtelenebbül hoz olyan nitróval teletömött témákat, hogy ha egyszer a pokolra jut, a démonkutyák kénkőt hugyozva vonyítanak majd a játékától. Nem baj, legalább ott is lesz mit hallgatnom! A siker tehát ezúttal is töretlen, ahogy a borítókép is mutatja, hiszen akármekkora a banda körül a káosz, ők megállíthatatlanul vágnak utat maguknak. Aki egy kiadós vágtára éhes, vagy csak a prérifarkasokat akarja kergetni és kaviccsal dobálni a sivatagban, annak erősen ajánlott ez a lemez.

Pontszám: 8.5