Cloven Hoof: Resist or Serve

írta baumann | 2014.08.04.

Megjelenés: 2014

Kiadó: High Roller Records

Weblap: www.clovenhoof.net

Stílus: NWOBHM / power / thrash metal

Származás: Nagy-Britannia

 

Zenészek
Joe Whelan - ének, szólógitár Lee Payne - basszusgitár Jake Oseland - dobok Chris Coss - gitár
Dalcímek
1. Call of the Dark Ones 2. Helldiver 3. Deliverance 4. Brimstone and Fire 5. Northwind to Valhalla 6. Mutilator 7. Anti Matter Man 8. Cycle of Hate 9. Premature Burial 10. Austrian Assault
Értékelés

„A védjegy (mint árujelző) segít abban, hogy a kereskedelmi forgalomban az egyes áruk és szolgáltatások egymástól megkülönböztethetőek, illetve azonosíthatóak legyenek. A védjegy segíti a fogyasztókat a tájékozódásban, fontos szerepe van a marketing és a reklám területén is.”

(A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által alkalmazott definíció)

Tiszta sor. Egy fiatal brit fickó, Lee Payne, fogja magát és alapít egy bandát. A hetvenes éveket írjuk. Hogy levédi-e a nevet, nem tudni, az internet bőszen hallgat róla. De a fogyasztó a következő évtizedben nem fog csalódni, ha megveszi az aktuális sorlemezt: a márka jól felismerhető, beazonosítható, stílusára nézve NWOBHM, egyre több powerrel beinjektálva. A fogyasztó bízik a márkában, mikor a Cloven Hoof bakelitet a kosarába csúsztatja. A két demót és a ’The Opening Ritual’ EP-t követő ’Cloven Hoof’ (’84), ’Fighting Back’ (élő felvétel, ’86), majd a NWOBHM  hűlő ajkairól csókot lopó, közben már nyíltan a powerrel flörtölő hűtlen szerető ’Dominator’ (’88) és ’A Sultans Ransom’ (’89) albumok pedig meghálálják a bizalmat: a maguk idejében mindegyik zseniális, miközben a lineáris fejlődést sem lehet nem észrevenni, mindegy, melyik évre közelítünk be utólag. A varázslatos késő ’80-as évek sűrű metaldzsungelében, ahol a nagy klasszikus bandák mellett a lehetetlennel határos kitűnni, a Cloven Hoof magabiztosan írja saját mítoszát, tekintet nélkül a kisebbet álmodókat nyomasztó esélyegyenlőtlenségre. Hogy akkor és ott nem sokan értékelik őket, nem lesznek sem gazdagok, sem híresek, mai szempontból jelentéktelen: 25 év perspektívájából egyértelmű, hogy amit letettek az asztalra, minden korabeli sztenderdet megüt. A Cloven Hoof helye a műfaj történetében elvitathatatlan.

Ó, ha mindenki tudná, meddig és ne tovább. De persze a trend nagy úr. A sok, sírjából kikelt zombie-ősbanda között Lee Payne sem maradhat fekve. Fog maga mellé pár ismeretlen zenészt, és a saját szellemi örökségét szőnyegként terítve a modern metal lápjába, térdig sáros lábbal bukkan fel az időalagút ezen a felén. A 2006-os ’Eye of the Sun’ is csöpög ettől a sártól: modern, itt-ott thrasbe hajló tucatmetal, amelyben csak elvétve csillan meg a korai Cloven Hoof és a NWOBHM aranya. Jó, nem sikerült, de legalább megpróbáltuk, mondhatná magának Payne, én meg hajlandó lennék neki elfelejteni ezt a ballépést. Ha másért nem, mert fenti lemez hatására szépen visszatér a bandába az eredeti tagság, és végre meghallgatja a Hoof-fanatikusok évtizedes kérését: ’The Definitive Part One’ név alatt újravesz egy sor klasszikus dalt, amelyek eredeti felvételei (különösen a ’Dominator’ albumról származóké) valóban hagytak kívánnivalót maga után. Én ugyan nagyon szeretem a régi albumok hangzását, épp a kidolgozatlan nyersességükért, de én az ’Acélszív’-et is csak másolt kazettáról vagyok hajlandó hallgatni, szóval nem vagyok mérvadó.

Ha most koncertezni kezd a banda, és a következő években behajtja, amivel 25 évvel ezelőttről adós nekik a metal világ, a megbecsülést, sztárolást, csajokat, bulikat, pénzt... totálisan megértem. El is kezdenek fesztiválokon, illetve a keményebb undergroundot felvonultató országokban, mint Hollandia, Görögoszág, Némethon, stb, fel-fellépni. De mi történik? Alig indultak útnak, Russ North percek újra kikerül a csapatból (ő még mindig problem child), és nekiállnak új dalokat írni. Jön egy EP, majd jelen kritika tárgya, a ’Resist or Serve’, már megint új felállással. Mi beszél itt? Megmondom, mi nem: az alkotói vágy, mélyről felbugyogó kreatív géniusz, az nem beszél. Marad az übliche...

A középszerű, felismerhetetlen, a Cloven Hoof-márkához sehogy sem társítható, modern metal és thrash jelzőkkel körülírható terméket megvásároló jóhiszemű fogyasztó keserveset fog csalódni. A Cloven Hoof-védjegy már nem segít a tájékozódásban, és csak remélem, hogy reklám és PR célokra csak kevéssé alkalmas.

Ezzel nem mondom, hogy rossz album a ’Resist or Serve’, mert hazudnék: igazán nem rossz, mondhatni, majdnem, hogy jó lemez lett, különböző ízekkel, tisztességes zenészteljesítményekkel. Aki először itt találkozik a Cloven Hoof névvel, nem fog róluk semmi rosszat gondolni. Valószínű, hogy felteszi még egyszer, elhallgatja a kocsiban, hiszen vannak itt szerethető dalok, mint a Deliverance, a Brimstone and Fire vagy akár a Northwind to Valhalla. Több kritika a Premature Burialt is említi... ebből is látszik, ahány ember, annyi különböző ízlés. Bár Russ North üresen hagyott gigászi cipői nyilván nagyok rá, az énekes hangja azért semmiképp sem mondható rossznak, PR-mutatója pedig még jobb: a brit X-Factor  2012-es és 2013-as évadainak kiskedvence, az a Joe Whelan, aki ötéves fiával a színpadon elnyerte az egész ország szimpátiáját, akiről fit külseje hatására a női magazinok csak az obszcén nyálcsorgatás hangnemében értekeznek; a rock fenegyerek, aki nem szégyellte az érzékeny oldalát sem és Sharone Osbourne kritikájára ország-világ előtt sírva fakadt. (...) Vele felállva kvázi a 2003-as Oki-s Omen brit verziója a Cloven Hoof, bár a párhuzam egyelőre sajnos csak az énekes és a visszatérő album szintjén vonható meg. A jövő lehetne rózsásabb.

A szövegek, ha más nem, még mindig minőségiek, de a védjegy jellegű sci-fis, világűrben lebegő, bolygók közt csatázó, epikus téma végleg a múlté. Aki egy Reach for the Sky-t, egy Nova Battlestart, Forgotten Heroest, 1001 Nightsot, vagy Highlandert hallgatva hozzám hasonlóan a szemhéjai mögött elterülő végtelen csillagközi térben messziről majdnem kivette már isten hátát, az maradjon a klasszikusoknál, ne nyissa ki a szemét, ne cseréljen lemezt a lejátszóban. Nincs több misztikum, nincs új híd a múltba.

Pontszám: 7