Sabaton: Heroes

írta MMarton88 | 2014.06.09.

Megjelenés: 2014

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: www.sabaton.net

Stílus: Power metal

Származás: Svédország

 

Zenészek
Joakim Brodén - ének Pär Sundström - basszusgitár Chris Rörland - gitár Thobbe Englund - gitár Hannes van Dahl - dob
Dalcímek
01. Night Witches 02. No Bullets Fly 03. Smoking Snakes 04. Inmate 4859 05. To Hell and Back 06. The Ballad of Bull 07. Resist and Bite 08. Soldier of 3 Armies 09. Far from the Fame 10. Hearts of Iron
Értékelés

A Sabatont imádom utálni. Most tök komolyan, már a kezdetektől fogva kilógott náluk a lóláb. Emlékszem, micsoda hype tört ki anno, mikor kijött a ‘Primo Victoria’, később meg az ‘Attero Dominatus’. Minden rockújság attól volt hangos, hogy itt vannak a power metal megmentői, aki egy kicsit is szakértőnek képzelte magát, hirtelen olyanokat állított, hogy jobbak, mint a HammerFall, a Grave Digger, a Brainstorm, az Iced Earth, és mindenkit lemosnak a deszkákról. Voltak nálunk az Alhana táborban, a megboldogult Avalon klubban Húsvéti Metal Viharon, komolyan mondom, lehet, hogy még a lakásomon is játszottak valamikor, amikor épp nem voltam otthon… Aztán megjelent egy rohamosan növekvő rajongótábor is, amelyik vitát nem tűrően állította, hogy a Sabaton a legjobb. Én meg nem igazán értettem ezt az egészet. Aztán hogy, hogy nem, elkezdtem kikötni a bulijaikon, és kialakult a mi furcsa barátságunk. Remekül éreztem magam, akárhányszor csíptem is el őket, idővel a Ghost Division fel is került az iPodomra, majd követte a Panzerkampf, a Metal Crue/Metal Machine duó, és pár év után már az Attero Dominatus is többé vált holmi butácska Nightwish koppintásnál. Az utóbbi években valahogy mégsem veszett el egy kevés a hajdani szkepticizmusomból, erényeik ellenére is megmaradt bennem egy kevés savanyú érzés: ez a banda azért némiképp túlértékelt.

Mostanáig. Ugyanis a Joakim Brodén vezette svéd sereg addig ostromolta bevehetetlennek hitt fémszívemet, míg nem átallom bevallani: győztek! Megadom magam, betaláltak, kész: engem a ’Heroes’-zal a továbbiakban a Sabaton megvett kilóra. Merthogy olyat alkottak a power metal színtéren, amilyet az elmúlt években csak nagyon kevesen: közel hibátlant! Tessék, itt egy lemez, amin nincs rossz dal. Tovább megyek, nincs közepes, átlagos, vagy csak töltelékdal sem. Mindegyik szám remek, melodikus, himnikus, azonnal fülbemászó, és baromira, baromira jó! Anno volt szerencsém recenzióval méltatni a ‘Coat of Arms’-ot, mely érzésem szerint már elkezdte a fáradás jeleit mutatni, a ‘Carolus Rex’ pedig egy széthulló csapat nem rossz, de a szokásos magas színvonalát megütni nem tudó korongja lett. Joakim leleményes tábornokként azt tette a nehéz időben, ami a legbölcsebb, új sereget toborzott maga köré és addig portyázott velük, amíg igazi csapattá nem értek össze. Ez pedig most már nemcsak az arénák csataterén mutatkozik meg, hanem az új sorlemez hadgyakorlatán is!

Ha lehet ilyet mondani, a ‘Heroes’ minden eddigi korongnál sabatonosabb, a gyors, Helloween-hatású dalok szinte teljesen eltűntek, az indulóké és a középtempóé a főszerep. Ez nálam az esetek 99%-ban óriási hibát jelent, de Sabatonék annyira eltalálták ezt a himnikus, indulós világot, hogy egyszerűen nem lehet nem imádni a dallamaikat. Ott van például a kislemezes Resist and Bite, a közepén megbújó, fajsúlyos döngöldét meghallva önkéntelenül is ökölbe szorított kézzel kezd kiabálni a svéd srácokkal a hallgató. Így kell csatahimnuszt írni! Aztán ott a kezdő Night Witches, tele izgalommal, feszültséggel az elején, talán nem annyira zseniális, mint a Ghost Division, de így is borzalmasat dörren bármilyen koncertteremben. Személyes kedvenc az Inmate 4859, lassú hömpölygés a már védjegyszerű szintihangokkal, de oly erőteljes, mint egy úthenger. A To Hell and Back a westernes hangulata miatt elsőre persze fura, de gyönyörűen színesíti az albumot, ráadásul igazi remek kis refrént kapott ő is. Aztán a tempók szerelmeseinek ott a Soldier of 3 Armies, igazi Sabaton-féle száguldás, azonnal üt, nem is kicsit, de napestig lehetne sorolni, melyik dal miért jó.

A ‘Heroes’ semmi újat nem hoz a banda zenéjébe, abszolút kiszámítható, védjegyszerűen sabatonos. De hát milyen lenne, ha ezek a srácok zseniálisak abban, amit csinálnak? Könnyen emészthető, mai, himnikus, melodikus power metal, amely tökéletesen kiszolgálja a rajongókat, és tovább mer lépni a Helloween által lefektetett kliséken. Persze, hallottunk itt már mindent tőlük nem kevésszer korábban, de kit érdekel, a recept működik, és a számok úgy jók, ahogy vannak. Külön szimpatikus, hogy bónusz dalként újfent van egy dalnevekkel játszó szám is. A Man of War nemcsak egy zseniális tiszteletnyilvánítás a szebb napokat is látott örök fémkirályok előtt, hanem egy bitang jó nóta is. Amibe bele lehet kötni, az talán a hangzás, ami volt már egy hajszállal jobb is korábban, illetve Joakim hangja, ami továbbra sem túl kimagasló vagy egyedi. Viszont ezzel kapcsolatban be kell látni a szomorú tényt: ez a hangszín, a mérsékelt hangterjedelem, és az idétlen akcentus mar védjegye a csapatnak, másrészt meg a nem túl virtuóz hang tulajdonosa képes eladni ezt a zenét a tömegnek olyan mértékben, amilyenben pl. Nils Patrik Johansson soha nem lesz képes ezt megtenni a Civil Warral. Joakimot a rajongók úgy imádják, ahogy van, és leküzdve sok év ellenszenvét, belátom én is: jól teszik.

Pontszám: 9