Neal Schön: So U

írta CsiGabiGa | 2014.05.20.

Megjelenés: 2014

Kiadó: Frontiers

Weblap: http://www.schonmusic.com/

Stílus: Fusion rock

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Neal Schon bedrogozott. Vagy legalább elszívott egy füves cigit és vizionált. Legalábbis én így képzelem az új lemez létrejöttét:

„A Nílus Szépét (vagy németesen: Nil Schönt) fellőtték egy Szojuz űrhajóval a Nemzetközi Ĺ°rállomásra, hogy egy koncerttel szórakoztassa a már fél éve ott rostokoló asztronautákat. Az odaúton a gitáros megkérdezte a vele utazó orosz űrhajósokat: "Ti mit szeretnétek?" Azok elértve kérdését, szabatos bajkonuri tájszólásban (vagyis mindenféle ragozás nélkül) válaszoltak: "Memphisbe utazni!" (Journey Memphis). A világűrbe már fel tudunk jutni, de a kommunikáció még mindig Sokol rádió színvonalú berendezéseken zajlik, így hősünk félrehallva a választ Journey és Hendrix nótákat kezdett játszani az űrállomás személyzetének. Nem újdonság zenélni az űrben, egy éve Chris Hadfield, a Nemzetközi Ĺ°rállomás 35. expedíciójának parancsnoka egy szál gitárral adta elő David Bowie Space Oddity-jét, pár napja pedig Vakata Koicsi asztronauta összeköttetésben zenélt együtt a Tinre Egyetem 10 diákjával. De az első koncert a világűrben a Nílus Szépe nevéhez fűződik!

Miután visszatért a Földre (magához tért a kábulatból), azonnal stúdióba vonult, hogy lemezre rögzítse az őt ért impulzusokat, és ’Soyuz’ néven akarta kiadni lemezét. A kiadó vezetője azonban közölte, hogy ebből rögtön rájönnének, hogy bekómázott, hiszen egy amerikai zenészt miért küldenének fel Szojuz űrhajóval az űrállomásra. Így a lemez címét átírták ’So U’-ra.”

De ha nem hisztek nekem, akkor tekintsük át a lemez mellé kiadott promóciós anyagot, mely szerint a lemezen hárman énekelnek. Ez már mindjárt az elején egy nagy csúsztatás, mert én négy hangot különböztettem meg az anyagban: a Hendrix típusú nótákat Marco Mendoza énekli mindig kiváló basszusjátéka mellett, a Journey lemezek hangulatát Deen Castronovo dobos Steve Perryre kísértetiesen hasonlító hangja idézi meg, a füves cigi bódulatában írt pszichedelikus címadó dalhoz és a Shelterhez maga Neal Schon adja a hangját, az instrumentálisokban pedig a gitárja énekel. A dalszövegeket mindehhez a mostanában a Night Rangerrel újra szárnyaló Jack Blades kanyarította. Ha valakit érdekel kicsit a "ki kivel?" és nem csak a szex terén, akkor észrevehette, hogy ez a felállás már találkozott egyszer, akkor Jeff Scott Sotóval a mikrofonnál megcsinálták az azóta is kultlemeznek számító egyetlen Soul SirkUS albumot. Igaz, hogy végül Virgil Donati dobjátékával jelent meg 2005-ben az anyag, de azóta kiadták a Deen Castronovo közreműködésével készített eredeti felvételeket is. Nos, ez a lemez nem szerves folytatása annak, ez talán a bevezetőből is kiderült. Az egy kicsit Hardline-os, egy kicsit Van Halen-es muzsika volt, ez meg egy kicsit csapongó, hol jazzes, hol bluesos, hol pszichedelikus, mint a belőtt ember gondolatai.

De nézzük, mi is van ebben a muzsikában, amiért érdemes meghallgatni. Első sörben Neal zseniális gitárjátéka, ez nem is vitás. Az először megjelentetett instrumentális dal, az Exotica bizonyítja ezt. Ahogy Carlos Santanát átfonó gyökereit a legutóbbi 'The Calling' című szólólemezét átjáró fúziós muzsikába bújtatja, az utánozhatatlan. A másik, a Big Ocean egy síró gitár balladája a nagy vízről, ahogy a magasból látszik, távolságtartóan, de szívbe markolóan. Ez a két gyöngyszem szerves folytatása lehetne a 2012-es anyagnak. De itt többről van szó. Olyan hatvanas évek végi rocklemezt lehetne kihozni a mendozás dalokból, egy kis szabadság-érzés mindjárt ott a nyitó Take A Ride-ban, csak úgy nyalom a szám szélét. Ha Paul Rodgers szájából hallanám, simán elhinném, hogy valami ki nem adott Free nóta feldolgozásáról van szó. Persze nem lehet ezen csodálkozni, ahogy a Hendrix-típusú dalokon sem. Volt Paul Rodgersnek 1993-ban egy 'Muddy Water Blues' című albuma, melynek turnéjára a közreműködő számos gitáros közül éppen Neal Schon kísérte el. Ott aztán volt minden: Muddy Waters, Jimi Hendrix, Free és Bad Company egyaránt. A turnéról több bootleg videófelvétel is megjelent, de egy hivatalos EP-t maga Rodgers is kiadott 'The Hendrix Set' címmel, értelemszerűen a fiatalon elhunyt gitáros dalait mazsolázva ki a turnéprogramból. Ja, és hogy kerek legyen a kép, azon a turnén is Deen Castronovo dobolt.

Nos, most Mendoza énekel, nem Rodgers és Schon írja a dalokat, nem Hendrix. De ettől függetlenül olyan Woodstock íze van az egésznek, hogy az ember szinte maga előtt látja a hatalmas mezőn Flower Power feliratú LSD-s bélyegeket nyalogató, acid rock mámorban úszó-lebegő hippiket. Az On My Way simán odatehető a Crosstown Traffic, a What You Want meg a Voodo Child mellé. Előző lemezén a német származású gitáros megmutatta, hogy szinte bárkinek a stílusában tud gitározni, most megmutatta, hogy akár Hendrix stílusában is tud dalokat írni. A Sheltert Schon maga énekli, hogy ettől érzem-e sokkal egyénibb hangvételűnek, mint a Mendoza-dalokat, nem tudom, de hogy ezt is Hendrix kertjéből gyomlálta, az biztos! A címadó So U viszont már annyira elborult pszichedelikus rock, amilyet Frank Zappa is csak legelszálltabb pillanataiban tudott összehozni. Ez nálam kiverte a biztosítékot. Még jó, hogy van a lejátszón léptetés!

Ami nálam a lemez fénypontja, a Love Finds A Way című borongósan gyönyörű ballada, mely olyan tökéletesen hozza vissza kedvenc Journey lemezem, a 'Trial By Fire' világát (azon a lemezen szinte minden olyan, mint egy ballada, függetlenül attól, hogy milyen ritmust nyomnak alá), hogy szinte szóhoz se tudok jutni! Szerencsére nemcsak léptetés, de újrajátszás gomb is van a készüléken. Pedig úgy indul, mintha ez is egy instrumentális utánzat lenne, Satriani Always With Me, Always With You akkordsorára szinte várom a felsíró gitár hangját, helyette azonban megszólal Castronovo hangja a számomra leghidegrázósabb Perry nóta, a Still She Cries stílusában. Szőrfelállító pillanatok! Nem is értem, minek a Journeynek Pineda, ha ilyen hangú dobosuk van. A Serenity című gyors tétel sem rossz, de a '96-os illúzió már elszállt, ez legfeljebb az utolsó album, az 'Eclipse' ráadásdala lehetne.

Pontszám: 8