Elvenking: The Pagan Manifesto

írta MMarton88 | 2014.05.17.

Megjelenés: 2014

Kiadó: AFM Records

Weblap: http://www.elvenking.net

Stílus: Folk power metal

Származás: Olaszország

 

Zenészek
Damna - ének Aydan - gitár Rafahel - gitár Jakob - basszusgitár Symohn - dob Lethien - hegedű
Dalcímek
01. The Manifesto 02. King Of The Elves 03. Elvenlegions 04. The Druid Ritual Of Oak 05. Moonbeam Stone Circle 06. The Solitaire 07. Towards The Shores 08. Pagan Revolution 09. Grandier's Funeral Pyre 10. Twilight Of Magic 11. Black Roses For The Wicked One 12. Witches Gather
Értékelés

Az Elvenking egy érdekes zenekar. Anno a ’Winter Wake’-kel nálam nagyon betaláltak, a címadó vagy a The Wanderer hamar megszerettette velem a formációt, akiknek a korábbi, talán kicsit kevésbé ismert power/folk lemezei is tartogatnak azért igazi gyöngyszemeket. Az akusztikus ’Two Tragedy Poets’ a csendesre vett hangszerelés ellenére is talán a fogat egyik legtutibb albumává vált, ugyanakkor mindeközben az útkereső ’The Scythe/Red Silent Tides’ párossal igazán soha nem tudtam mit kezdeni. Persze, itt is akadt néhány combosabb nóta, de igazi felüdülés volt később a visszatérő ’Era’, ahol végre megtalálták a srácok azt a közeget, és stílust, ami a legjobban áll nekik. Szerencsére az olaszok éreztek, hogy rendesen belenyúltak a jóba, az ’Era’ úgy tudott versenyre kelni a korai klasszikusokkal, hogy az újabb kori hatások is azért meg-megjelentek benne. Adta tehát magát a kérdés, hogy a ’Pagan Manifesto’ merre mozdul tovább, a kiszámíthatatlan olaszok ezúttal mit próbálnak majd kihozni zenei hatásaikból?

Nos, a jó hír, hogy úgy tűnik, Damnagorasék kissé lehiggadtak, és érezvén, hogy az ’Era’ dalaiba remekül sikerült az Elvenking esszenciáját összefoglalni, a ’Pagan Manifesto’ az előző korong nyomán halad tovább. Nem is akárhogy! Noha pár üresjárat ezúttal is bekerült, a végeredmény azért még így is rátesz egy lapáttal az előző lemezre. A ’Pagan Manifesto’ ismét remekül találja el az arányokat, és úgy képes az alapvetően a power metalba beleházasítani a skyclades, folkos hatásokat, hogy a végeredmény mégis izgalmas és változatos marad. A nyitány mar zseniális, az epikus King Of The Elves úgy képes europower slágerré válni, hogy közben témahalmoz, és kb. az összes elképzelhető tempó irányába elkalandozik. Megis, a dal működik, egységes, érdekes, slágeres, és nem utolsósorban nagyon-nagyon fülbemászó! Talán a csapat történtének eddigi legjobb epikája. Aztán jön a klipes, kislemezes Elvenlegions, egy szélsebes, ám kicsit formabontó, power-folk himnusz, ami már most borítékolható, hogy az Elvenking koncertek favoritjává fog válni. Állat! Szerencsére a lendület a későbbiekben sem fogy ki, a személyes kedvencek közé hamar bekerült az ultrahimnikus Moonbeam Stone Circle, de a Twilight of Magic is azonnal a füledbe ragad. Erős pillanatnak itt van még a kissé lassabb, ám iszonyat refrénnel megbolondított The Solitaire, de a Pagan Revolution is tuti koncertfavorittá válhat a maga táncos ritmusával, dallamaival.

Igazából a korong valódi szépsége, hogy úgy volt képes visszakanyarodni a csapat power/folk metalos gyökereihez, hogy közben egyedi is marad. Az Elvenking az évek során nagyon ügyesen kidolgozott egy saját hangzást és stílusvilágot, amelyben ezúttal lubickolnak. Többről van szó, mint a korai évek “Edguy + hegedű” koncepciójáról, mégsem annyira formabontó, vagy útkereső, hogy a régi anyagok szerelmesei elforduljanak tőle. Ráadásul a hangzás is teljesen rendben van. Ha mindenképpen kötekedni akarok, akkor talán csak azt említhetném az egy-egy becsúszott, szürkébbecske dal mellett, hogy a Towards The Shore képében a banda talán eddigi legközépszerűbb balladáját kaptuk meg. Valahogy ez az akusztikus szám kicsit zavaróan töri meg az amúgy remek korongot.

Pontszám: 8