Conquering Dystopia: Conquering Dystopia

írta RemedyLane666 | 2014.04.04.

Megjelenés: 2014

Kiadó: Szerzői kiadás

Weblap: http://www.conqueringdystopia.com

Stílus: Instrumentális progresszí­v death metal

Származás: USA

 

Zenészek
Jeff Loomis - gitár Keith Merrow - gitár Alex Webster - basszusgitár Alex Rüdinger - dob
Dalcímek
01. Prelude to Obliteration 02. Tethys 03. Ashes of Lesser Men 04. Doomsday Clock 05. Inexhaustible Savagery 06. Totalitarian Sphere 07. Lachrymose 08. Autarch 09. Nuclear Justice 10. Kufra at Dusk 11. Resurrection in Black 12. Destroyer of Dreams
Értékelés

Instrumentális death metal. Hagyok időt…

Elsőre ijesztően hangzik. Másodszorra azt kérdezi az ember, hogy vajon hányadik percnél fog unalomba fulladni a dolog. Harmadszor pedig – Jeff Loomis vagy Alex Webster nevét látva a borítón – bizony jogosan merül fel a megválaszolhatatlan kérdés, hogy miért is instrumentális anyag érkezett. Ha nagyon keressük a választ, akkor talán az lehet: mert megtehetik. Ám hiába hallhattunk már az egykori Nevermore gitárostól két ízben is instrumentális szólóanyagot (bár a második lemezén azért voltak énekes dalok), akkor is félelemmel tölt el a vállalkozás. E félelmemnek alapja van, nem is kicsi! Az ok nem más, mint hogy a szőke gitáros első szólólemezére, azaz a ’Zero Order Phase’-re annyira sok hangot préselt, hogy más zenekarok Jeff fél dalaiból is karriert építhetnének. Ez röviden annyit tesz, hogy a szó igazi értelmében vett daloknak nyoma sincs – csupán piszok sok hang sorakozik a lemezen. Élvezhetetlen tételekre bomlott számomra az a korong, és bár a második felvonás jobban sikerült, amikor meghallottam, hogy új csapatával megint instrumentális vizekre evezett, azonnal görcsbe rándult a gyomrom.

Szerencsére a kételyeim már az első hallgatás alatt eloszlottak, ugyanis rendkívül dalcentrikus lett a Conquering Dystopia debütáló lemeze. Keith Merrow és Jeff Loomis barátsága tehát meghozta első közös gyümölcsét e lemez formájában, mi pedig megnyugodhatunk, hogy az a dalszerzői véna, ami a világra szabadította a ’Dreaming Neon Black’-et vagy a ’Dead Heart in a Dead World’-öt, még nem apadt el. Nem merészkedik olyan mélységekbe az anyag, mint a fent említett, gyakorlatilag zseniális lemezek, de sok réteget jár be ez a zene is. Az Ashes of Lesser Men és a Lachrymose dalok szemléltetik talán a legjobban az anyag sokszínűségét. Amíg az előbbi egy igazán modern metalos zúzda, addig a másik abszolút hozza a Nevermore-ban már megszokott fájdalmat és szépséget az akusztikus gitáros kíséretével és énekdallamszerű szólóival.

Minden dal címe beszédes, ezzel nem is árulnak zsákbamacskát a fiúk, és miután e lemez csak és kizárólag digitálisan jelent meg, így lehetősége van a gyorsfogyasztó zenehallgatóknak úgy választani a dalok közül, hogy még csak véletlenül se szaladjanak bele olyanokba, melyek esetleg ránézésre nem szimpatikus számukra. E sorokat írva a szívem szakad meg, mert én még annak a zenehallgató/gyűjtő társaságnak vagyok része, akik még mindig nem tudtak alkalmazkodni az új formulához. Nekem ugyanis nem elegendő egy 200x200-as lemezborító meg néhány mp3 fájl, amit bármikor letörlök, ha úgy tartja kedvem. Lehet, hogy amiatt, mert személytelenné vált a zenehallgatás, már kevésbé tud ragaszkodni a hallgató egy-egy lemezhez, de ez a mérhetetlen dömping, amennyi lemezt és zenekart a világra bocsájtott sem biztos, hogy szerencsés.

Egy ilyen alkotást, mint amilyet ezek a muzsikusok itt összezenélnek nekünk, becsülni kellene, mert nem sok van belőle a világon. Nem csak a dalok, de az egyéni teljesítmények is kimagaslóak, Alex Rüdinger (The Faceless) dobolása szenzációszámba megy, a két gitáros, Keith Merrow és Jeff Loomis a csillagokat is legitározzák nekünk az égről, Alex Webster (Cannibal Corpse) pedig a tőle megszokott bőgőzését hozza most is toronymagas minőségben. A Conquering Dystopia néhol neoklasszikusba átcsapó, de főleg a modern metal gitározás és dalszerzés erényeit felvonultató debütáló lemeze megérdemli a figyelmet. Nyitott elmével tessék nekiülni a hallgatásának, mert bár elsőre úgy tűnhet, de ez az anyag nem csak a szobagitárosoknak szól!

Pontszám: 8