Conquering Dystopia: Conquering Dystopia

írta RemedyLane666 | 2014.04.04.

Megjelenés: 2014

Kiadó: Szerzői kiadás

Weblap: http://www.conqueringdystopia.com

Stílus: Instrumentális progresszí­v death metal

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Instrumentális death metal. Hagyok időt…

Elsőre ijesztően hangzik. Másodszorra azt kérdezi az ember, hogy vajon hányadik percnél fog unalomba fulladni a dolog. Harmadszor pedig – Jeff Loomis vagy Alex Webster nevét látva a borítón – bizony jogosan merül fel a megválaszolhatatlan kérdés, hogy miért is instrumentális anyag érkezett. Ha nagyon keressük a választ, akkor talán az lehet: mert megtehetik. Ám hiába hallhattunk már az egykori Nevermore gitárostól két ízben is instrumentális szólóanyagot (bár a második lemezén azért voltak énekes dalok), akkor is félelemmel tölt el a vállalkozás. E félelmemnek alapja van, nem is kicsi! Az ok nem más, mint hogy a szőke gitáros első szólólemezére, azaz a ’Zero Order Phase’-re annyira sok hangot préselt, hogy más zenekarok Jeff fél dalaiból is karriert építhetnének. Ez röviden annyit tesz, hogy a szó igazi értelmében vett daloknak nyoma sincs – csupán piszok sok hang sorakozik a lemezen. Élvezhetetlen tételekre bomlott számomra az a korong, és bár a második felvonás jobban sikerült, amikor meghallottam, hogy új csapatával megint instrumentális vizekre evezett, azonnal görcsbe rándult a gyomrom.

Szerencsére a kételyeim már az első hallgatás alatt eloszlottak, ugyanis rendkívül dalcentrikus lett a Conquering Dystopia debütáló lemeze. Keith Merrow és Jeff Loomis barátsága tehát meghozta első közös gyümölcsét e lemez formájában, mi pedig megnyugodhatunk, hogy az a dalszerzői véna, ami a világra szabadította a ’Dreaming Neon Black’-et vagy a ’Dead Heart in a Dead World’-öt, még nem apadt el. Nem merészkedik olyan mélységekbe az anyag, mint a fent említett, gyakorlatilag zseniális lemezek, de sok réteget jár be ez a zene is. Az Ashes of Lesser Men és a Lachrymose dalok szemléltetik talán a legjobban az anyag sokszínűségét. Amíg az előbbi egy igazán modern metalos zúzda, addig a másik abszolút hozza a Nevermore-ban már megszokott fájdalmat és szépséget az akusztikus gitáros kíséretével és énekdallamszerű szólóival.

Minden dal címe beszédes, ezzel nem is árulnak zsákbamacskát a fiúk, és miután e lemez csak és kizárólag digitálisan jelent meg, így lehetősége van a gyorsfogyasztó zenehallgatóknak úgy választani a dalok közül, hogy még csak véletlenül se szaladjanak bele olyanokba, melyek esetleg ránézésre nem szimpatikus számukra. E sorokat írva a szívem szakad meg, mert én még annak a zenehallgató/gyűjtő társaságnak vagyok része, akik még mindig nem tudtak alkalmazkodni az új formulához. Nekem ugyanis nem elegendő egy 200x200-as lemezborító meg néhány mp3 fájl, amit bármikor letörlök, ha úgy tartja kedvem. Lehet, hogy amiatt, mert személytelenné vált a zenehallgatás, már kevésbé tud ragaszkodni a hallgató egy-egy lemezhez, de ez a mérhetetlen dömping, amennyi lemezt és zenekart a világra bocsájtott sem biztos, hogy szerencsés.

Egy ilyen alkotást, mint amilyet ezek a muzsikusok itt összezenélnek nekünk, becsülni kellene, mert nem sok van belőle a világon. Nem csak a dalok, de az egyéni teljesítmények is kimagaslóak, Alex Rüdinger (The Faceless) dobolása szenzációszámba megy, a két gitáros, Keith Merrow és Jeff Loomis a csillagokat is legitározzák nekünk az égről, Alex Webster (Cannibal Corpse) pedig a tőle megszokott bőgőzését hozza most is toronymagas minőségben. A Conquering Dystopia néhol neoklasszikusba átcsapó, de főleg a modern metal gitározás és dalszerzés erényeit felvonultató debütáló lemeze megérdemli a figyelmet. Nyitott elmével tessék nekiülni a hallgatásának, mert bár elsőre úgy tűnhet, de ez az anyag nem csak a szobagitárosoknak szól!

Pontszám: 8