Iced Earth: Plagues of Babylon

írta MMarton88 | 2014.01.21.

Megjelenés: 2014

Kiadó: Century Media Records

Weblap: www.icedearth.com

Stílus: Power metal

Származás: USA

 

Zenészek
Jon Schaffer - ritmusgitár, akusztikus gitár, vokál, ének (12.) Troy Seele - gitár Stu Block - ének Luke Appleton - basszusgitár Vendég: Raphael Saini - dob Michael Poulsen - vokál (12.) Russell Allen- vokál (12.) Hansi Kürsch - vokál (1, 2, 4, 5, 7.)
Dalcímek
01. Plagues of Babylon 02. Democide 03. The Culling 04. Among the Living Dead 05. Resistance 06. The End? 07. If I Could See You 08. Cthulhu 09. Peacemaker 10. Parasite 11. Spirit of the Times 12. Highwayman 13. Outro
Értékelés

Nem igazodok ki Jon Schafferen. Itt van az Iced Earth, a ’90-es évek „nagy” US power sikertörténete. Kb. addig remekül is működött a dolog, amíg a csodaénekes Matt Barlow hirtelen el nem hagyta a brigádot – ott már lógott valami a levegőben –, de ugye érkezett Ripper Owens, meg a töriórás lemez, és az igazából még jó volt. Aztán jött a ’Something Wicked 1’, ami nekem még mindig bejött, de lévén, hogy a póveres nem az a rajongófajta, aki a változásokat és az újításokat a legkevésbé is tolerálná, akkorra már megerősödtek a tiltakozó rajongói hangok. Hogy a Ripper gyerek béna és csak szirénázik, és különben is hozzák vissza Barlow-t. És hozták. Persze ekkortájt jöhetett rá Schaffer is arra, hogy valószínűleg nem az Iced Earth koncertjegyekből fog magának vadiúj pickupot, vadászpuskát, meg amerikai zászló formájú hidromasszázs úszómedencét venni, ráadásul még a kritikusok sem szerették akkor már a drámázó zenekart, aminek jól alátett a ’Something Wicked 2’ is. Ami – Barlow ide vagy oda – nem lett jó. Mindegy, turné, fesztivál, aztán Barlow is rájött, hogy az Iced Earthből nem fog magának új kedileket venni, ő viszont nagyon akart egyet, így visszament rendesen dolgozni, mint minden tisztességes ember (mondjuk arra a rendőrfizuból sem fog telleni). Schaffer pedig ott maradt megint egyedül, elkezdett hazafiaskodni a Sons of Liberty-vel, de mivel a várt forradalom elmaradt, utolsó erejével még megpróbált lökni egyet az Iced Earth szekerén. Láss csodát, sikerrel! A ’Dystopia’ és az új gyerek, akit a hangja alapján csak Barlow II-nek illik hívni, kicsit feljebb emelte az Iced Earth renoméját. Noha nem lett olyan jó, mint ’Stromrider’ vagy a ’Dark Saga’, de azért azok, akik még nem unták meg a szappanoperát, felsóhajthattak, hogy a banda végre rátalált a helyes útra.

Amit a ’Plagues of Babylon’-nal jól össze is barmoltak. Nem értem, hogy Schaffer mit gondolt, milyen lemezt kéne írnia, de nekem úgy tűnt, hogy jó formában, kreatív lendületben, ereje teljében van ez a csapat. Ezek szerint mégsem. A ’Babylon’-ból egy dolog hiányzik: az erő. Ez pedig elég gáz, ha egy US power bandáról beszélünk. Ez a lemez, kérem tisztelettel, unalmas. Egysíkú. Szürke. Nem tudom, hogy más miként van vele, de én arra gondoltam, hogy az új Iced Earth-szel majd jól felidegesítem a szomszédot, és addig hallgatom max, hangerőn, amíg megőrül, de a várt hatás elmaradt. Másnap mondta, hogy milyen jó kis altató zenét raktam be, legközelebb is szóljon az. Hát, ha rajtam múlik, nem fog. Mert például milyen dolog az, hogy az egész lemezen összesen 1, azaz egy darab igazán arcletépő szám hallható? (A Democide.) A többiben javarészt középtempókban cammogunk, és persze ballada is van – erősen önnyúlás, de igazából az egész lemez az. Azt hihették a tisztelt művészek, hogy most egy melodikusabb lemezzel leveszik a rajongókat a lábukról, csak itt megint előjön az, hogy az US poweres nem az a népség, amelyik az ilyenre vevő. Az első két-három számot még megmentik az amúgy dúdolható, dallamos refrének, de utána fájdalmasan egybefolyik az egész, az ember meg csak egyre idegesebb, hogy mikor jön már az új Vengeance Is Mine, Pure Evil, vagy hogy a melodikusabb témákat is említsük, egy The Hunter. De nem jön egyik sem…

Helyette érkeznek egymás után az olyan nóták, amelyek noha tartalmaznak sok hagyományosan Iced Earth-ös elemet, de csak gyengébb, szürkébb replikái korábbi zseniális tételeknek. Persze, ha meghallgatod tizennyolcszor, akkor úgy-ahogy megszereted a lemezt, de egyébként folyamatosan az a késztetésem a korongot hallgatva, hogy betegyek párat a klasszikus albumok vagy dalok közül, mert étvágygerjesztőnek zseniális... ennél többet viszont képtelen nyújtani. Egy dicséretet azért hadd osszak ki Stu Block énekesnek, aki nagyon jó teljesítményt nyújt, ráadásul érzésem szerint rengeteget is fejlődött, pl. rengeteg helyen egy az egyben képes levenni Barlow hangszínét és stílusát, hallatszik, hogy rengeteget gyakorolhatta a dolgot (meg az is, hogy Barlow-val ellentétben, neki a természetes hangszíne nem ennyire sötét). Talán épp a balladai részek azok, ahol jobban kijönnek orgánumának sajátosságai, de a sráccal semmi baj, ő belead mindent a dologba. További pozitívum az alaposság, hogy Hansi Kürsch (Blind Guardian), Michael Poulsen (Volbeat) és Russell Allen (Symphony X) is helyet kapott a korongon. Sőt, a Highwaymanben Schaffer is mikrofon mögé áll, szóval akad egy-két érdekesebb színfolt.

Nem igazán tudom, hogy a ’Dystopia’-val nagy lendületet vevő Iced Earth mire lesz ezzel képes. Tudom, kissé gonosz voltam a kritika elején, hiszen nem fájdalmasan rossz a ’Babylon’, el lehet hallgatni, de önmagukhoz képest egy unalmas, középszerű, paneltologató és kreatív ideákat nélkülöző korongról van szó. Mit lehet mit tenni? Schaffer úrnak javaslok egy kis szabit, aztán ha minden helyre került, tegye vissza az erőt a powerbe. Mert ez így fájdalmasan kevés.

Pontszám: 5.5