The Cadillac Black: The Cadillac Black

írta Hard Rock Magazin | 2014.01.04.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Nobody Buys Records

Weblap: http://www.thecadillacthree.com

Stílus: Country fuzz, southern rock

Származás: USA

 

Zenészek
Jaren Johnston - gitár, ének Kelby Ray - Lap Steel gitár, dobro, akusztikus gitár, vokál Neil Mason - dob, ütős hangszerek, vokál
Dalcímek
1. I'm Southern 2. Tennessee Mojo 3. Get Your Buzz On 4. Back It Up 5. Down to the River 6. Days of Gold 7. Turn It On 8. I'm Rockin' 9. Life 10. The Sticks 11. Whiskey Soaked Redemption
Értékelés

Hatalmas nagy arccal, töredelmesen bevallom, hogyha én nem vagyok, Magyarországon sok ember lehet még ma se ismerné a Blackberry Smoke-ot. Most, hogy így jól kibunkóskodtam magam, elmondom, hogy miért. Anno 2006 tájékán elvetődtem ki tudja hányadik ZZ Top koncertemre, ahol is a Blackberry Smoke volt az előzenekar. Azonnal szerelem szövődött köztünk, és mint jó zenét szerető ember, elkezdtem terjeszteni az igét, így számos rajongója lett ennek a georgiai bandának otthon is. Az ember azt hinné, kétszer nem történik meg hasonlóan a csoda. Pedig de! Tavaly nyáron, mit ad isten, megint ZZ Top bulira mentem, és ugyanúgy feltettem a kérdést magamnak, mint anno a Blackberry Smoke-kal kapcsolatban: ki a búbánat az a The Cadillac Black? Aztán kijöttek a fiúk és belecsaptak a lecsóba, és ugyanúgy megvettek kilóra, mint anno a Smoke. Szóval valamit tudnak a ZZ Topos öregek szervezői, ha két ilyen bitang erős tehetséget beszerveztek előzenekarnak. Mondanom se kell, azóta hatalmas rajongója vagyok a nashville-i redneckeknek is, ezért szeretném elkövetni azt a merényletet, mint anno a Blackberry Smoke-kal. Azaz felhívni a figyelmet és rajongókat szerezni ennek a kitűnő és tehetséges southern bandának, akik azóta The Cadillac Three-re változtatták a nevüket jogi problémák miatt.

A The Cadillac Black saját magáról elnevezett bemutatkozó albumát még 2012 decemberében adta ki, de a jelentős késés ellenére létjogosultsága van, hogy írjak róla pár sort. Az album borítója végtelenül puritán, ami nem feltétlen jó egy fiatal, kezdő bandánál: a borító alapján már klikkelnek is tovább az emberek, hogy más csemege után nézzenek. A belső kiszerelés hasonlóan szegényes, pár kép és a szükséges infók, de itt legalább a képek miatt van sejtése az embernek a zenei irányról. Az ár viszont abszolút kellemes (Walmartba 8 dolcsiért vesztegetik a CD-t, míg a letöltés 11 dodó). A külső után nézzük a zenét, hiszen úgyis az a lényeg. A banda már rögtön az első számnál eloszlatja a kétségeket afelől, hogy honnan származik és milyen muzsikára számíthatunk tőlük. Tipikus southern kezdés, ahol egyből az arcodba kapod a dobro jellegzetes hangját, ami az egész lemezen uralkodik a steel gitárral egyetemben. A miheztartás végett a dal címe: „Déli vagyok” (I’m Southern). A középtempós számnak minden ritmusa árasztja a fülledt, mocsártól bűzlő déli érzést és a szöveg is a délvidéki életformáról és annak hagyományairól szól – a refrén pedig nem bonyolítja túl a dolgot a „déli vagyok és ez nem az én hibám” sorokkal.

Utána rögtön be is jön az album legjobb nótája, a Tennesse Mojo. Milliószor meghallgatva is rücskös libabőrt húz a zacsimra a legvadabb júliusi hőségben is. Hihetetlen, hogy egy kezdő banda így ráérez erre a dirty feelingre. A nótát hallgatva és a szemed lecsukva azonnal egy mocskos memphisi kocsmába képzeled magad, ahol fülledt, izzasztó melegben akkora seggű pincérnők szolgálják fel a Jacket, hogy a valaguk árnyékában elfér egy kamion. Fantasztikus húzása van a Mojónak, amiben bődületes southern hangulat száguld feléd. Igazi remekmű, csak a legnagyobbakkal lehet egy lapon emlegetni a dalt: egyszer klasszikussá fog válni, efelől nincs kétségem. A The Cadillac Black azért elkalandozik a country és a blues felé is. A lemeze közepe felé a country-s nótákra fekszenek rá, mert ilyen gyökerekkel is büszkélkedhetnek a fiúk. De nem a csili-vili popos country-t kell elképzelni (amivel amúgy nincs bajom), hanem inkább a tradicionális country-t, természetesen berockosítva. Kellenek ezek a könnyebb dalok is, mert a millió country rádióadónak is kell valamit játszania Nashville-ben. A hangulat itt is fantasztikus, a riffek csodásak, a dallamok lábmozdítóak, és megint csak a déli életvitel köszön vissza a szövegekben, meg persze a bulizás.

A lemezen találhatóak bőven bluesos szerzemények is, mint a Down To The River, ahol az énekes a fekete bluesénekesek hangján kesereg. Ez is vérbeli remekmű, bármelyik baptista templom repertoárjába belefér a kicsit vallásos szövegével. Ha már az énekest szóba hoztam, muszáj megemlítenem, hogy különleges tónus rejtőzik a hangjában és persze még különlegesebbé teszi a déli akcentusa is. A helyiek beszélik ezt a nyelvet, amit úgy hívnak, hogy hillbilly. Az album egyébként végig erős, nyoma sincs a töltelékdaloknak. Kiemelném még a Days of Goldot, ami tipikus autentikus helyi zene, és az I’m Rockin’-t, ami egy sodró lendületű gyöngyszem. A végére hagytak lassúbb témákat, de ott is sikerült kreatívnak maradniuk. Nem unalmas balladázás, hanem ritmusos, szelíd, bólogatós nóták ezek, ahol az énekes hangja igazán kiteljesedik a benne rejlő gospel-bluesos fikcsivel. Az album hangzása csillagos ötös, egy röpke pillanatra sem találtam benne kivetnivalót, ami a nashville-i hangmérnökök pazar munkáját dicséri már nem először.

A trió minden tagja profi módon kezeli a hangszerét, amit azóta élőben is volt szerencsém megtapasztalni. A banda felállása amúgy igazi unicum, mert ritkán látni olyan együttest, ahol egy gitár, egy slide gitár és egy dob az összes hangszer. Megmondom őszintén, élőben voltak kétségeim, de a srácok igen hamar meggyőztek, hogy elég hangszer van a színpadon így is. A lemezértékelésnél és az osztályzásnál viszont próbálok független maradni, ami igen nehéz, mert a szívem szerint nyomnék rá egy tízest. De nem tehetem, mert még elbíznék magukat… kilencest meg azért nem adok, mert egy kicsit túl sok a southern feeling, túl szájbarágós. Ami egyébként nekem borzasztóan bejön, de legyünk semlegesek, lássuk a hibákat is. Szóval adok rá egy bitang erős nyolcast és ajánlom minden southern zenét kedvelő embernek: nem fog csalódni, azt garantálom!

Pontszám: 8