Hell: Curse & Chapter

írta MMarton88 | 2013.11.22.

Megjelenés: 2013

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: http://www.hell-metal.com

Stílus: Heavy metal

Származás: Egyesült Királyság

 

Zenészek
David Bower - ének Kev Bower - gitár, billentyű, vokál Andy Sneap - gitár Tony Speakman - basszusgitár Tim Bowler - dob
Dalcímek
01. Gehennae Incendiis 02. The Age Of Nefarious 03. The Disposer Supreme 04. Darkhangel 05. Harbinger Of Death 06. End Ov Days 07. Deathsquad 08. Something Wicked This Way Comes 09. Faith Will Fall 10. Land Of The Living Dead 11. Deliver Us From Evil 12. A Vespertine Legacy
Értékelés

„In a world devoid of divinity, only the human remains” [„Egy istenitől mentes világban csupán az emberi marad”]. A 2011-es év nagy visszatérője heavy metal fronton mindenképp az angol Hell zenekar volt. A csapat eredetileg még a 80-as évek elején alakult, az okkult heavy metal zenekart pedig egy végtelenül karizmatikus énekes frontember, Dave G. Halliday vezette. Sajnos a csapatnak akkoriban nem igazán alakultak szerencsésen a dolgai, s mivel nagylemezt soha nem tudtak kiadni, a fogat szétszéledt, Halliday pedig saját kezével vetett véget életének. A Hell hagyatéka mégsem halt vele, hisz a koncerteken ott villázott egy bizonyos Andy Sneap nevű fiatal metalördög, akit Halliday nem csak zeneileg tanítgatott, de rengeteg inspirációt is kapott tőle. Andy felcseperedett, és híres lemezproducer lett, aki úgy gondolta, hogy kedvenc bandájának megadja a soha meg nem kapott, ám megérdemelt figyelmet, így leporolta a régi felvételeket, újra összehozta az egykori fogatot, és pokoli csodával határos módon még egy olyan elmebeteg énekest is sikerült találniuk, aki méltó volt a Halliday által hagyott űr betöltésére. A többi pedig már „történelem”, a ’Human Remains’ borzasztó pozitív kritikákkal tudott bizonyítani, s noha Andy eléggé elfoglalt szakember, szerencsére a zenekar a turnézást sem vette félvállról, a korai hagyományaiknak megfelelően profi teljesítménnyel, és óriási látványvilággal bizonyítottak az elmúlt években a kiéhezett rockereknek.

Nos, elérkezett a folytatás ideje, és amikor folytatásról beszélek, akkor azt tessék a szó legszorosabb értelmében venni. A ’Curse & Chapter’ gyakorlatilag pontosan ugyanott veszi fel a fonalat, ahol az a debütalbum végén abbamaradt. És kész, ennyivel akár el is intézhetném a kritikát, hisz minőségben, stílusban, meg igazából úgy összességében szinte mindenben ugyanolyan ez a korong, mint elődje, teszi ezt úgy, hogy közben mégis mindvégig izgalmas, friss, cseppet sem önismétlő, és borzasztó erős. De nézzük mit is jelent ez! Alapvetően a 80-as évek brit heavy metalját kell magunk elé képzelnünk, hisz javarészt innen eredeztethető a Hell teljes zeneisége. Ugyanakkor mégsem nosztalgiaműsor ez, mert a csapat borzasztó ügyesen rátalált egy eléggé egyedi és sajátos hangzás- és dallamvilágra. Sokkal frissebbnek, érettebbnek, és modernebbnek hallatszik a korong, mint az Iron Maiden, a Judas Priest vagy King Diamond albumai, és épp ez az, ami miatt nem lehet a Hell-t annyival leírni, hogy a mezei lopása, koppintása a fenti csapatoknak. Mert erről szó sincs.

Persze ami elsőre feltűnik, az biztos nem ez lesz, hanem az okkult körítés, és a részletesen kidolgozott koncepció, ami ezt megtámogatja igazából a produkció minden szintjén, no meg David Bower énekes, aki valami egyedülálló módon tolmácsolja felénk a dalokat. Az amúgy színészi karrierrel bíró fickó nem csak elénekli az okkult, sátánnal, halállal, járványokkal és hasonló negatív dolgokkal foglalkozó dalokat, hanem egy az egyben meg is éli, el is játssza őket. Hihetetlen énekteljesítmény mellett fantasztikus színészi játékot nyújt, rengeteg játszik a hangjával, melyben hol a tébolyult őrület, hol a gonosz aljasság a domináns. Ezúttal kb fele-fele arányban oszlanak meg a 80-as évekbéli és a friss tételek, a végeredmény mégis végtelenül egységes. Noha nekem már a debüt is nagyon bejött, őszintén szólva úgy érzem ezúttal egy még magasabb lépcsőre tudott lépni a Hell, és egy még jobb korongot vágtak az arcunkba. Alapvetően dalcentrikusabb a korong, ami azt jelenti, hogy némiképp egészségesebben sikerült az uraknak megtalálni a teatralitás és a nótaközpontúság közti arányokat. Egyszerűbb hallgatnivaló a ’Curse & Chapter’, mint elődje, könnyebben befogadhatóbb, noha zeneileg semmiképp sem kevésbé érdekes vagy izgalmas. Hangyányival többet színezik kórussal, billentyűvel vagy az effektekkel az összképet, mint korábban, de ez az anyag javára válik. A refrének nagyon hamar az ember fülébe ragadnak, a gitárjáték roppant szórakoztató, s míg a debüt esetén David talán kicsit helyenként túlzásba vitte az őrületet, és ezzel kicsit idegesítővé vált egy-két dalrészlet, most sokkal okosabban, érettebben bánik a zenekar a teatralitással, és jobban meg tudták oldani, hogy a pokoli koncepció kizárólag hozzátegyen, és ne belerondítson a nótákba.

Pontszám: 9