Place Vendome: Thunder in the Distance

írta Jocke | 2013.10.24.

Megjelenés: 2013

Kiadó: Frontiers Records

Weblap: https://www.facebook.com/pages/Place-vendome/177275002336147

Stílus: AOR

Származás: Frontiers projekt

 

Zenészek
Michael Kiske - ének Uwe Reitenauer - gitár Dennis Ward - basszusgitár Gunther Werno - billentyűk Dirk Bruinenberg - dobok
Dalcímek
01. Talk To Me 02. Power of Music 03. Broken Wings 04. Lost in Paradise 05. It Can' Rain Forever 06. Fragile Ground 07. Hold Your Love 08. Never Too Late 09. Heaven Lost 10. My Heart Is Dying 11. Break Out 12. Maybe Tomorrow 13. Thunder In The Distance
Értékelés

Pár hete lehetőségem nyílt beszélgetni egy jót Michael Kiskével, s kezdésként rögtön az új Place Vendome albummal támadtam le. Akkora már háromszor lepörgettem a promót, és igencsak meg voltam elégedve. Kiske azonban akkor még nem hallotta a kész verziót, úgyhogy röhögve megállapítottuk, hogy alighanem kompetensebb vagyok az ügyben. Azóta megpróbáltam még kompetensebbé tenni magam, vagyis jó pár alkalommal megragadtam a 'Thunder in the Distance'-t és elejétől a végéig eltoltam, mint egy kövér dzsointot. S ha egy AOR lemezt ennyiszer egymás után képes vagyok végighallgatni, az rosszat már nem jelenthet.

Már a 'Streets of Fire', vagyis a kettes Place Vendome album is nagyon bejött, nem beszélve a Kiske/Sommerville lemezről, amely Magnus Karlsson kezei között öltött egészséges formát. Mindezek mellett, vagy inkább árnyékában a Unisonic debütalbuma alig kavarta fel a kádvizemet, s amióta megírtam róla a kritikát, egyszer sem hallgattam meg. Olyannyira, hogy a cica bajszát tépkedve kijelentem: számomra Kiske egyenlő lett jelenkori, AOR-os énjével, és nekem egyáltalán nem hiányzik, hogy heavy metalt énekeljen. Nem erőszak a disznótor, szokták volt mondani. Így azok táborát erősítem, akik nem mártják magukba a kést, amiért Michael annak idején kikerült a Helloweenből. Ha a történelem nem így írja saját lapjait, akkor most valószínűleg lenne egy szénné égett Helloweenünk (de lehet, hogy már csak a tisztára suvickolt szkeletonja), szegényebbek lennénk Kiske szólólemezeivel és egyéb projektjeivel, s talán még Kai Hansen is kilőtte volna magát valamelyik galaxisba... nem beszélve az Avantasiáról, amelynek Mihálunk szintén nagyon fontos építőeleme.

S hogy még egy gondolat erejéig visszatérjek a Unisonic és a Place Vendome kapcsolatára: nem szabad elhallgatni, hogy a PV egy vegytiszta projekt, a szó legszorosabb értelmében, míg a Hansen-féle formáció főbanda-státuszt élvez Kiske poszt-metalos pályafutásában. Más kérdés, hogy ezúttal a magasabbra priorizált zenekart fogyasztották el reggelire... Oké, a 'Unisonic' sem volt metal, még véletlenül se állítsuk ezt, de nem gondoltam volna, hogy egy AOR-csokor jobban megmozgat majd, mint Hansen és Kiske ismételt összeborulása. Amúgy, ahogy azt gyanítani lehet, romlásba rohanó világunk ezúttal sem lesz megváltva - az AOR amúgy sem a rockműfajok legprogresszívebbike. A lényeg úgyis az ének, esetünkben tehát maga Michael Kiske.

Kiske pedig Kiske, egy összetéveszthetetlen hang az Univerzumban. Mit sem koptak a hangszálai, bármit el tud énekelni, és ebben a direkt, slágeres, néhol szentimentális rockstílusban szinte verhetetlen. Csak oda kell mellé pakolni egy tehetséges dalszerzőt, s garantált a siker. Ahogy Jorn Lande ezt csúnyán be- és bebukja, s lassan a semmibe tékozolja istenadta tehetségét, addig Michael Kiske mellett mindig ott áll a megfelelő zeneszerző. Ezúttal ráadásul nem is egy társa akadt! Az album legtöbb dalát ugyan Alessandro Del Vecchio jegyzi, mellette azonban feltűnik a szintén nem fércmunkáiról ismert Timo Tolkki, nyilván Magnus Karlsson, de Sören Kronqvist és Tommy Denander is (halkan jegyzem meg, hogy rögtön a Lost in Paradise-t szúrtam ki magamnak, mint kedvencet, pedig akkor még nem tudtam, hogy Timo követte el).

Nagyon nehéz objektívnek maradnom, hiszen nekem valószínűleg az is kéjes örömet okozna, ha Kiske német nyelvtörőket olvasna nulla per huszonnégy, de a lila köd ellenére bizton állítom, hogy Michael nélkül ezek a dalok nem lennének ilyen életteliek, őstehetségű dalszerzők ide vagy oda. Ennek örömére kapunk is 13 dalt, amelyek egytől-egyik roskadoznak a lágy dallamoktól, a rockos-slágeres refrénektől, mindez Kiske jól megszokott, vibráló hangjával megregulázva. Az album hallgatása közben végig azt éreztem, hogy már évek óta ismerem, és idők óta hallgatom, s noha tényleg nincs benne semmilyen megfejtés, mégis újra és újra visszaköveteli magát a lejátszóba. Talán ez is lenne minden zene lényege, nemdebár?

A 'Thunder in the Distance' egy igényes, kimunkált lemez, amely büszke sasként feszít a 'Place Vendome' és a 'Streets of Fire' mellett. Vannak rajta tisztán AOR dalok, aréna rockos nóták, érzelemdús tételek és azért mutatóban némi heavy metalos lendület is. A tiszta, nem túl harapós, de nem is fogatlan hangzás újfent Dennis Ward munkáját dicséri. Továbbra is szívem csücske marad ez a projekt, ha folytatják ezt a direktebb utat, akkor biztos vagyok benne, hogy még van 2-3 töltény abban a bizonyos tárban. A Frontiers jó helyre nyúlt a Place Vendome projekttel, s egyáltalán nem érzem, hogy izzadtság-szaga lenne, pedig az olaszokra néha jellemző, hogy tucat termék kerül ki az AOR-gyárukból.

Pontszám: 8