Vista Chino: Peace

írta StonerCsab | 2013.08.29.

Megjelenés: 2013

Kiadó: Napalm Records

Weblap: http://www.vistachinomusic.com

Stílus: Stoner rock

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Füstöt kifújni: megérkezett a Vista Chino 'Peace' című lemeze! Hogy miért is fontos annyira ez a korong? Mert a Chino elődjének számító Kyuss volt az a zenekar, legalább is a fanatikusok szerint, amelyik a 90-es években feltette a zárókövet a stoner rock kapujára. Olyan albumokat raktak össze, mint a 'Wretch' (1991), a 'Blues for the Red Sun' (1994), vagy a ’…And the Circus Leaves Town' (1995). Bár abban az időben ezeket a kaliforniai, napszúrástól búgó, zöld-pozsgás arcú srácokat nem igazán tudták hova tenni, ám kinőve az aggregátor-partik „homályát”, később ismertebbé váltak. Köszönhetően sajátos hangzásuknak, amiről olyan legendák is keringenek, miszerint – hogy a gitár még mélyebben harapjon, mint a bögöly – Josh Homme gitáros némely riffet basszusgitár-erősítőfejen játszott fel.

De 1995 végén, a tagok feloszlatták a zenekart és mindenki ment a maga útjára. Josh Homme gitáros megalapította a Queens of the Stone Age-t, Nick Oliveri basszusgitáros a Mondo Generatort, majd csatlakozott egy időre a QOTSA-hez. A Nicket váltó másik basszeros, Scott Reeder egy farmra költözött, Brant Bjork dobos megcsinálta a saját projektjét, ahol gitárosként és énekesként is szerepel (Brant Bjork and the Bros., Che). Egy időre még a Kyuss-ban is helyettesítette az az Alfredo Hernández, aki később például a Yawing Mant, és a Fatso Jatsont is erősítette dobos fronton. Az énekes John Garcia is eléggé termékeny frontembernek bizonyult, hiszen általa jöttek létre olyan bandák, mint a Slo Burn, az Unida vagy a Hermano. De rengeteg felkérést is kapott, például a kevés énekesek egyike, aki a Karma To Burnnel is megpróbálta a zenélést, de vendégszerepelt már Danko Jones és Orange Goblin lemezeken is.

Szóval mindenkinek megvolt a maga dolga, 2010-ben mégis összeálltak Kyuss Lives! néven, és turnézni kezdtek a régi dalokkal. Az eredeti tagok (John Garcia, Brant Bjork, Nick Oliveri) mellé csatlakozott a belga származású, rajongóból taggá avanzsált Bruno Fevery, aki Josh Homme-ot váltotta a gitáros poszton. Azt, hogy Josh csatlakozott volna-e a reunionhoz, nem tudjuk, mert Garcia egyik riportja szerint el sem jutottak oda, hogy megkérdezzék tőle. De a projekt beindult, hozzánk is eltátogattak már kétszer, és a Petőfi Csarnokban tartott buli a legnagyobb koncertélményeim egyike marad. Majd egy számomra értelmetlenek tűnő névcsata miatt a volt tagok (Scott Reeder, Josh Homme) perben „kérték” meg a zenekart, hogy semmilyen formátumban ne használják többet a Kyuss nevet. Nem igazán tiszta, hogy kit és miért zavart ennyire ez a dolog, de a névváltás megtörtént és mindenkinek beintve, megalakult a Vista Chino. A turnék is ezen a néven folynak, ráadásul az európai körútra Mike Dean bőgős is beszállt a Corrosion of Conformity-ből.   

Hogy mindenki lássa, hogy élben van minden, ’Peace’ címmel érkezett a Vista Chino debütalbuma, amit a Napalm Records gondoz. Szóval, előállhatunk a homokjárókkal és indulhat az utazás: egy rövid intró után a második track, a Dargona Dragona már előre megalapozza az anyag hangulatát. Bruno sörtés gitárjával és Brant jellegzetes, felső tamos dobjátékával kezdenek, amiből John éneke mintha egy viaszdoboz belsejéből hasítana ránk. Ez egyből a régebbi Kyuss tompa, szinte végletekig hangosítható anyagait juttatja eszembe. A cinek fülön szúrnak, és a mély alapok is úgy égetik a talpad, mint a rutinból eltaposott cigaretta a strandon. A Sweet Remain is - a remek dobütem nyitánya után - a basszus és a gitár összjátékára épül, és azok mély, száraz húzása viszi a dalt, amiben a már szinte sikítozó ének faragja hegyesre a riffeket. A dalt végig egyhangú, lüktető dobjáték és akkord kíséri, amit egy diszkrét fényű gitártéma színesít ki néha.

A szétfolyós basszustémára mászó, lebegő tempót diktáló gitár igazi törzsi táncra hív az As You Wish-ben. A gitárszóló előtti felvezetés egy naplementében, csukott szemmel táncoló lány vízióját idézi elénk. A „szpészes” beütésű Planets 1&2 egy gonosz hangzású dallamfutammal kezdődik, hogy egy Green Machine-ra emlékeztető riffbe torkolljon: rendhagyó módon itt most Brant Bjork kezd egy vízzel átitatott, távolból hangzó énekkel, ami mintha egy adó-vevőből irányítaná az űrutazásunk menetét. És válaszként a zöld ködben tartó bolyongás után, bekapcsolódik Garcia, és a bólogatós ütemekkel együtt vezet ki minket onnan olyan lassan, ahogy a csillagok fénye halványul el napkeltekor. Az Adara egy vidámabb kezdetű nóta, akusztikus gitár betétetekkel a háttérben, és bongó kísérettel. Ezek fölé emelkedik a torzított gitár reszelése, és az ének, ami talán ebben a számban a legkeserűbb. Ám egy lágyabb vallomás után, a szám alatt felgyűlt feszültség mégis eltűnni látszik.

A Mas Vino egy jazzes, ének nélküli töltelékszám, ami inkább hatásszünetként illeszkedik a dalok közé. Ettől függetlenül egy remek hangulatteremtő, füstös bárnóta, ami jó kontrasztos tálalást ad a magába fordulós Dark and Lovely-nak. Itt is a monotonitásé a főszerep, ahol a sejtelmesen alánk mászó ének a kísérő cintányér játékával együtt még ijesztőbbé válik. A szám végén az album legkaotikusabb gitárszólója következik, szédítő örültbe kergetve a hallgatót.

Számomra talán a legforróbb, délibábba bámuló sivatagi szám a lemezen a Barcelonian. Felpörgetős, torzítatlan, tisztán fejből jövő gitárakkordok, országúthoz tapadó kerekek remek kíséretével kezdődik. Újból előkerül a bongó-dob, és leginkább a szélnek nyomnád az arcod, úgy hallgatnád végig az egészet. Az ének itt egy völgyből visszaverődő üzenetként vesz körül, és veszik el a füsttel együtt a távolban. A záró számként kikerült Acidize… The Gambling Moose visszafelé fésült, szőrös gitárral kezdődik, ami szinte teletömi gyapottal a füledet. Az ének itt most lágyan van csak jelen, és a gitár is úgy vált egy tisztább, kellemesebb hangzatra, hogy a búgó fátyol nem veszik ki belőle. A szám közepétől visszatérnek a fuzz-masszába áztatott riffeléshez, ahol még egy szolid herfli hangja is feltűnik a háttérben, és a végére Garcia is kiénekli a maradék indulatokat magából.

Végezetül nem akarok nagy összehasonlítást, hogy ez a lemez milyen a Kyuss anyagaihoz képest, de egy homokszemnyit azért hiányzik Josh laza, egyedi gitárjátéka, és az a mély fapallóval letakart gödörhangzás, ami a régi számokat jellemezte. Ez a mostani letisztult, és nem annyira dörzsöl, de azért sterilnek sem nevezném.

Pontszám: 8.5