Machine Men: Circus Of Fools

írta garael | 2007.01.12.

Megjelenés: 2007

Kiadó: Century Media

Weblap: www.machinemen.net/

Stílus: heavy metal

Származás: Finnország

 

Zenészek
Toni Parviainen - ének Jani Noronen - gitár J-V Hintikka - gitár Eero Vehniäinen - basszus Jarno Parantainen - dob
Dalcímek
1 Circus of Fools 2 No Talk Without The Giant 3 Ghost of The Seasons 4 Tyrannize 5 The Shoadow Gallery 6 Where I Stand 7 Border of The Real World 8 Gying Without a Name 9 The Cardinal Point
Értékelés

Úgy látszik, a jó öreg angolszász heavy metal fent, északon is olyannyira népszerű, hogy hirtelen két banda is el kezdte járni az "öregek" által kitaposott utat: az egyik, a norvég Thunderstone Eddie nyomát vizslatva rakott le egy jól sikerült albumot tavaly, a finn Machine Men pedig a Roy Z & Dickinson éra feelingjét megirigyelve vágtat most a hadiösvényen. Ehhez persze olyan énekes kell, aki képes a dallamokon kí­vül megidézni a példakép stí­lusteremtő jártasságát - ez a követelmény pedig mindkét bandánál igencsak teljesült. A fiatal finn csapat dalnoka - jóllehet egy kicsivel magasabb hangfekvésben - ám remekül hozza a Mester jellegzetes frazí­rjait, "operás stí­lusát", hangterjedelme pedig akármelyik sikolykirály banda trónjára is predesztinálhatná. A fiúk eddig két lemezt adtak ki, mindkettő a már emlí­tett nyomvonalon haladt, amit szimpatikus módon nem is titkoltak ( mondjuk nehéz is lett volna), hiszen már a banda neve is a Chemical Wedding egyik alapvetése után született, és debütalbumukon sikeresen dolgozták fel az Accident Of Birth Freak c. dalát is. Jóllehet sikeresen ellesték a dalszerkesztés és éneklési technika fortélyait, az emlí­tett albumokon mégsem sikerült valami lényeges, ami kiemelhette volna őket a szürke epigonok mezőnyéből: az emlékezetes dallamok í­rása. Az elkészült szerzemények pusztán némi ködös deja vu-t idéztek, ám ahhoz már nem voltak elég erősek, hogy meg is maradjanak a fejben, vetélytárssá, vagy legalábbis pótszerré téve a fiatal bandát. Mostani munkájuk azonban némileg másra formálódott: talán megtalálták a titkok kulcsát ahhoz a ládikához, ami a sikert rejti - a számok ezúttal igen erősre sikeredtek, az európai heavy metal minden kritériumával rendelkeznek ahhoz, hogy az olyan ortodox heavy fan is élvezhesse a számokat, mint én. Jóllehet, a Dickinson í­z megmaradt, a fiúk - talán korukból adódóan is - olyan vehemenciával idézik meg a pilóta-ví­vómester világát, ami még tán 20 évvel ezelőtt sem volt jellemző rá: a heavy metalt itt bizony már gyakran felváltja az új évezred powere. A nyitó, Circus Of Fools a valamikori Freak kezdőriffjét is némi turbófröccsel adja vissza, és Tyrannaze - ismét egy utalás Dickinson szóló munkásságára - pedig szintén egy rakéta erejével csapódik a dobhártyába. A dallamok persze jellegzetes í­vekkel hozzák Bruce univerzumának értékeit, a Ghost Of Seasons és a Where I Stand fél -lí­rai gyökereit pedig ugyanúgy az angolszász folkban lehet megtalálni, mint az oly nagy sikert hozó Tears Of Dragon esetében. A Shadows Gallery a maga több, mint hat percével a lemez egyik legerősebb tétele, felépí­tésében a Darkside Of Aquarius- t idéző remek, összetettebb dal , kitörölhetetlen, hullámzó refrénnel, a Border Of The Real World pedig ismét egy modernebb hangvételű "durvulat" , melynek szinte thrash-es ütemeit remekül oldja az elszállós fődallam. A lemez végére aztán egy rágósabb darabot illesztettek a srácok-ez a némileg progresszí­v, lassan épí­tkező, összetett szám aztán megmutatja, hogy mennyire jól elsajátí­tották a finn iskolások a leckét: ez bizony bármely Dickinson albumnak a dí­sze lehetne elmélkedő, monumentális dallamvezetésével és hangulatos kórusával.

Pontszám: 9