Hypocrisy: End of Disclosure

írta Bazsa | 2013.08.09.

Megjelenés: 2013

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: http://www.hypocrisy.cc

Stílus: Melodikus death metal

Származás: Svédország

Dalcímek

Értékelés

Peter Tägtgren azok közé a dalszerzők közé tartozik, akik képesek voltak egy messziről felismerhető, karakteres hangzás létrehozására, és emellett épp elég intelligensek ahhoz, hogy az ebbe bele nem férő elképzeléseket ne próbálják erőnek erejével a jól bejáratott stílusba integrálni. A Pain indusztriális megközelítése ugyanis olyannyira nem passzol a Hypocrisy dallamos death metaljához, hogy – színesítés helyett – nagy valószínűséggel inkább tönkrevágta volna azt. Azzal, hogy történetesen nem így történt, mi, zenehallgatók jártunk a legjobban, hiszen így nem is egy, hanem egyből két olyan egyéni megszólalású csapatot kaptunk, melyek másban és másban kiválóak, más és más zenei ízlésű rétegek számára értékesek. Ami – az alapító énekes-gitáros-dalszerző-producer-hangmérnök Peter személyén kívül – összeköti őket, az a földöntúli misztikum, még ha ez a jelleg az utóbbiban lényegesen nagyobb nyomatékkal van is jelen.   

Mivel tehát az oda nem illő, vagy a Hypocrisy markáns zenei világát radikálisan megváltoztató hatásoktól igyekszik távol tartani elsőszülöttjét (vagy máshol kamatoztatni azokat), a csapat pályafutása mentes a nagy stílusfordulóktól, emellett pedig többé-kevésbé egyenletes minőséget is szállít. Ez pedig nyilván tökéletesen megfelel a fanatikus, ezt a zenét korlátlan mennyiségben hallgatni és élvezni képes rajongóknak, de érthető az is, ha másoknál ugyanez az állandóság éppenséggel negatív előjelet kap. Ők azok, akik az ’End of Disclosure’-t nyitó címadó hallatán nagyvonalúan legyintenek majd, mondván, hogy „Na, a Hypocrisy pontosan azt a lemezt csinálta meg, amire a név és a múlt alapján számítani lehetett... megint.”

A dal egyébként valóban a prototípusa mindannak, ami a svédek zenéjében igazán mesteri: középtempós, duplázós, az utolsó hangig kicentizett, reszelős és egyszersmind dallamos ikergitárokkal operáló jéghideg fém, amit körbeleng az a bizonyos nem evilági, egyszerre vonzó és vészjósló atmoszféra. Alapozásnak tökéletes, és egyben mutatja, hogy Peter ezúttal sem cserélte le a jól megszokott eszköztárat, a folytatás azonban meggyőz, hogy azokat viszont a lehető legváltozatosabban alkalmazta. A témákkal, a tempókkal, és a műfajokkal (death, thrash, heavy, doom) való játék az, ami rendkívül dinamikussá teszi az ’End of Disclosure’-t, feledtetve ezzel, hogy igazából semmi újat nem tesz hozzá a Hypocrisy eddig megismert zenei világához. Ha úgy tetszik, egy esszenciális best of született; vagy ahogy maga az alkotó mondja: „It's more Hypocrisy than ever — the fast, the heavy, the epic.”

És Peter bizony nem hazudott, hiszen mindegyikből megkapjuk a megfelelő mennyiséget és minőséget. A lemez húzónótája, a Tales Of Thy Spineless történetesen a legelső kategóriába tartozik: egy ötletektől túlcsorduló tételről van szó, melyben death-aprítás, egy pokoli jó refrén, valamint retro-thrash és epikus betétek állnak össze egyetlen nagy egységbe. Az ezt követő The Eye-ra is a sokszínűség jellemző, thrashesen nyers riffelését egy olyan refrén követi, mely akár egy tradicionális heavy metal lemezre is felkerülhetett volna (természetesen a hörgést leszámítva), és itt is felbukkan egy megragadó epikus-ikergitáros téma. De nyugodtan higgyük el: akárcsak az előző dal esetében, ez is csak leírva tűnik kaotikusnak, a valóságban a legkisebb mértékben sem az. Erős heavy metalos hatásokat mutat fel a szintén refrénjében kiváló 44 Double Zero is, melynek verzéjében az amúgy is sokszínűen hörgő-morgó Peter mintha magát Udo Dirkschneidert próbálná megidézni, mi több, még a konkrét dallamok is az Acceptet juttatják az ember eszébe. A Soldier of Fortune személyében megkapjuk a középtempós-ikergitáros Hypocrisy-standardünket is, és két doomosan hömpölygő dal (Hell Is Where I Stay, The Return) is helyet kapott a lemezen, melyek közül az utóbbi sikerült jobban: epikus, feszültséggel és misztikummal teli tétel, igazi klasszikus. 

Pontszám: 7.5