Alapi István: Inner Vortex

írta karpatisz | 2013.08.04.

Megjelenés: 2013

Kiadó: Gramy Records

Weblap: http://www.istvanalapi.com

Stílus: Fusion

Származás: Magyarország

Dalcímek

Értékelés

Két évvel ezelőtt, amikor Alapi István ’niXfactor’ című lemeze megjelent, valami olyan történt, amin még maga a gitáros is meglepődött. Jelölést kapott az év jazz lemeze díjra és meg is nyerte azt. A mai napig előttem van, amikor István arról mesél nekem, hogy itthon milyen felfogás uralkodik a zenei életben, így számára is meglepetés volt a dolog. Mára az Alapi szólólemezek között mérföldkőnek számító ’niXfactor’ után idén júliusban új fusion lemez jelent meg, amely az ’Inner Vortex’ címet kapta. Azok, akik figyelemmel kísérik az Edda gitárosának tevékenységét, emlékezhetnek arra, hogy április környékén egy új videó jelent meg az interneten „Spontán ízelítő” címmel, amelyből már akkor megtudhattuk, hogy ismét elődjéhez hasonló színvonalú anyag van készülőben. Egy ilyen kaliberű lemezt mivel mással lehetne méltóvá tenni arra, hogy a nagyközönség elé kerüljön, mint egy grafikus csodálatos képével. Havancsák Gyula grafikus keze által született meg az alkotás, ami végül a borítója lett az új fusion anyagnak.

Nem sokszor éreztem úgy magam egy új album első hallgatása után, hogy sokk kerülgetett, de ezt Alapi mester elérte. Az első dal kiváló lendületet ad, hiszen bombaként robban be az első téma, ami később a jazz műfajban megszokott módon a hangszeresek szólóival folytatódik. Kiváló megoldásnak tartom, hogy az első önálló részben a basszusgitár kapta ezt a szerepet. Beke Márk szinti-kiállása után Csányi István ízes szaxofonszólója érkezik, és végül, de nem utolsósorban a gitár zárja a nyitó művet. Érdekes, hogy itt egy inkább rockzenébe illő hangszínen szól a hangszer, de ez nem meglepő, hiszen maga a zeneszerző mondta, hogy őt korábban jazz zenészek túl rockos hatásúnak, míg a rockzenészek túl jazzesnek tartották. Talán ettől olyan egyéni a dolog, amit itt hallhatunk. Ha bombát emlegettem az első dallal kapcsolatban, akkor a következő már a lelket is elűzi a testből, „démoni” szintre fokozza a hangulatot. Ehhez egy jó kis ritmikus bevezetőt sikerült találni, amit Banai Szilárd keze mérnöki pontossággal illeszt a megfelelő helyre. A húzós és tekerős szerzemények mellett könnyedebb dolgok is hallhatóak később, bár a lemez első fele inkább a tempós, jó sodrású, ötletekkel teli muzsikálásról szól.

A negyedikként megszólaló Inner Vortex az első nyugvópontja a lemeznek. Érdekes a hangulata, kissé eltér az előtte és az utána hallhatóakhoz képest. Nagyon sokáig gondolkoztam azon, milyen szó is illik ide, de a legkézenfekvőbb az tényleg maga az örvény, ahogy a cím is mutatja. Ha egy művet kéne találnom, ami egy picit kilóg ebből a jazz-fusion műfaji keretből, akkor az a Dear 70’s lenne. Ahogy a címe is elárulja, a hetvenes évek hatása érezhető benne. A John McLaughlin stílusában induló akusztikus gitáros dallam egy jó kis progresszív hatású művé érik. Az album második felében két olyan dalt is találtam, ami kimagaslik a többi közül. Először a My Sweet Memories fogott meg. Tényleg olyan a zene, hogy annak hatására rögtön elkezdtem a szép emlékeket keresgélni. Az itt hallható szólók közül Mits Gergely basszus-kiállása fogott meg a legjobban, a „talk boksz”-os effekt miatt. Első hallásra furcsán hatott, de mostanra az egyik legjobb ötletnek tartom. A másik ilyen szerzemény az indiai hatású dal, a The 1001th Night After. Nagyon tetszik az ötlet, hogy az akusztikus gitár mellé a szitár és az indiai hegedű is betársul a kiváló tablán hallható alaphoz. Ezek a különleges hangszerek adnak egy pikánsságot az egész dalnak. Az utolsó tétel abban a másodpercben, ahogy megszólal, gondolatban elvitt egy New York-i kávézóba, ahol a forróital költemények elfogyasztása mellé ez a zene szól. Ezt az élményt csak tovább fokozza a bónusz dal, ami abban tér el, hogy itt a basszusbetét helyett zongora kapott helyet.

Ha összességében szemlélem az ’Inner Vortex’-et, akkor annak ellenére, hogy zeneileg sokszínű, egységesnek alkotásnak érzem. Nemcsak a hangszeresek kiváló játéka fogott meg benne, hanem az ötletgazdagság is. Úgy érzem magam, amikor hallgatom, mintha egy „zenei” paradicsomba kerültem volna. Úgyhogy mivel is lehetne a legjobban összefoglalni írásom tárgyát, mint azokkal a szavakkal, amiket maga Steve Lukather írt?

"Őrülten virtuóz, jók vagytok srácok! Nem lennék képes elénekelni az első hallgatás után, de ti a legjobb muzsikusok vagytok, akiket az utóbbi időben hallottam. Jó kis cucc, de nem sok csajt fog vonzani a bulikra, hahaha. Nincsenek slágerek, az egész k..a jó. Jó munkát végeztetek! A legjobbakat kívánom nektek ehhez a projekthez és mély tiszteletem minden zenésznek!”

Pontszám: 10