Miserium: Return To Grace

írta karpatisz | 2013.07.08.

Megjelenés: 2013

Kiadó: Nail Records

Weblap: www.miserium.com

Stílus: Dark progresszí­v metal

Származás: Magyarország

Dalcímek

Értékelés

2012 novemberében mutatkozott be a ’Mi vagyunk a …’ rovatban egy négytagú zenekar, akik nem mindennapi dologba kezdtek. A Miserium első lemezének szövegei a filozófia egyik jeles mesterének gondolataira épülnek, ami a mai világban nem szokványos. A filozófus, akiről szó van, Platón. Ő azt mondja, hogy a lélek úgy használja a testet, mint a muzsikus a hangszerét. Az ókori görög bölcs vajon mit szólna ahhoz, hogy gondolatai progresszív metal köntösben juthatnak el az emberekhez? Erre a kérdésre a választ szerintem csak akkor kaphatjuk meg, ha meghallgatjuk a Miserium ’Return To Grace’ című lemezét.

Egy nagyon rövid bevezető után igen erőteljesen indul a lemez a The Veiled Tale című dallal. Mindennek a kezdetén a zenei lélek ide-oda vándorol és keresi a helyét, „műfaji hazáját”. A dallamot mesterien díszítik a metal más műfajaiból érkező elemek. Érdekes, hogy először csak egy énekhang szólal meg, aztán ez duóvá bővül, amelyben nincs meg egyik hang a másik nélkül. A hangszerelésben különleges megoldásnak tartom, hogy a gitárok mélyebb tónusban játszanak, mint maga a basszusgitár. Amikor először hallgattam az elkészült konceptlemezt, akkor a második dalt nem tudtam hova tenni. Hogyan és miért került egy elszállós, elektronikus effektekkel megtűzdelt valami erre a helyre? Nos, többszöri hallgatás után érkezett a megvilágosodás: itt a szöveg és a narráció az érdekes, amelyben az élet véletlenszerű létrejöttének kérdésével foglalkoznak. Zenei értelemben a lemez későbbi részeinek motívumai is megjelennek az Outer Space System Sequencerben.

A következő track, az All Lights Out (in Celestial Spheres) elején olyan érzésem volt, mintha egy pillanat alatt a pokol kellős közepén találtam volna magam. A zenei koncepció is ezt sugallja, hiszen később a black metal elemei is megjelentek. Nagyon tetszettek a megoldások, amivel a zúzós, hörgős részek hozzá tudtak kapcsolódni egy, a nyugodtságot megjelenítő témához. Az album Star Curtain című tétele óriási meglepetés volt számomra. Az eddigi metalos, dallamos zenei anyagot egy csodaszép, filmzenei világba kormányozzák át, ám a szépséges zongora- és gitárkísérettel bíró mű szövege is megfogott, ami az elénk kerülő ismeretlen felfedezéséről szól.

Az Imagination Destroyed és a Cobalt Clouds Approaching az a két dal, amin ez a négy srác megidézi a metal nagyszellemét. A doomos hatások brutálisak lettek, eddig elképzelni sem tudtam ilyen mély hörgést, és tessék... A csapat első klipes dala példázza a legjobban, hogy a jelenlegi hangszeres összeállításában mit is takar a Miserium.

A lemezen hallható vendégénekesek közül mindenképpen szeretném kiemelni Köteles Leandert. A hangja jól kiegészítette a dalt, amely a szabad akaratról és a számvetésről szól. A korong aranymetszési pontján hallható szám, a Music Box mintha egy összefoglalója lenne az eddigi résznek. Annak ellenére, hogy ez az egyik legmélyebb hangulatú szerzemény, igazán kiemelkedik a lemezről. Ha szabad így fogalmaznom, egy remekmű. De nem mehetek el szó nélkül a Nebula Helix című dal mellett sem. Még nem is láttam a címet, de már akarva vagy akaratlanul eszembe jutott a svéd tehetségkutató versenyen először bemutatkozó Road Salt, a Daniel Gildenlöw mostani tevékenysége és a csapat szétesése miatt mára igen sok sebtől szenvedő Pain of Salvation hatása. A csodálatos lírai dalhoz készült el a második videoklip, melyben az albumon szereplő Leander Rising tagjai is megjelennek.

Ha korábban már éltem azzal a kifejezéssel, hogy van egy remekmű a lemezen, akkor hozzá kell tennem, hogy a mindent összefoglaló The Wanderer is zseniális lett. Az első dal mondanivalójával párban álló mű adja meg a koncepció másik pillérét, az Alpha mellé az Omegát, azaz az idea-lét kezdetét.

Ha ez még nem lett volna elég, akkor a ’Return To Grace’ – már megjelent – CD kiadványán extra dalok is hallhatóak. Az első dal nem követi az előtte hallható koncept zenei és szövegi összefüggését, de egy nagyon jól sikerült, pörgős szerzemény, melyben a legnagyobb meglepetés a reggae-be átírt refrén, ahol még rap is hallható. Ha egy műnek tekintem a lemezen hallható összes dalt, akkor a Wayfaring Stranger, a záró bónusz mintha a végleges lezárása lenne az elgondolásnak.

Minden mondat végére ki kell tenni egy írásjelet, ha az ott elhangzottaknak vége van, így nekem is pontoznom kell írásom tárgyát. Azonban ezt nem tudom úgy lezárni, hogy egy bizonyos számot odaírok és kész. Akkor leszek nyugodt, ha kétféleképpen értékelek. Ha az itthon született előadók lemezeihez mérem, akkor bőven 10 pontot érdemelnek, de ha már tágabb keretet nézek, és esetleg eljut ez a korong külföldre (ahol már más szempontokból vizsgálják majd), akkor a pontozási szempontjaink szerint az alább olvasható eredményt írom rá. 

Pontszám: 8.5