Kalapács: Életreí­télt (2006)

írta garael | 2006.12.25.

Megjelenés: 2006

Kiadó: Hammer Records

Weblap: www.kalapacs.net

Stílus: power metal

Származás: Magyarország

Dalcímek

Értékelés

A metal újabb aranykorának leképeződése Magyarországon is érezteti hatását: a műfaj olyan nagy múltú, alapkő lerakó alakjai is aktivizálták magukat, mint a tavaly nagyszerű albummal jelentkező Sámán - Molics Zsoltitól remélhetően a közeljövőben ismét hallunk - , a Stressz, idén a Classica, de emlí­thetném Szűcs "Tüdő" Attilát is, ki jövőre egy magyar szupergroup, az Ego énekeseként öregbí­theti a magyar fém hí­rnevét. Mellettük természetesen azok a régi harcostársak sem pihennek, akik nem vonultak illegalitásba az idők folyamán: az Ossian továbbra is őrzi népszerűségét, s Kalapács Józsi is most már nyugodtan elmehet a Fizikai Kutató Intézetbe demonstrálni, hogy igenis létezik örökmozgó (az már más kérdés, hogy milyen energiaforrásból: D). A tavaly ugye két albummal is jelentkező énekes ugyanis idén ismét megörvendeztetett minket szóló csapatának egy újabb munkájával, mely a kor követelményeinek eleget téve tudta hozni azokat a tipikus tradicionális í­zeket is, melyeket a publikum sosem tud megunni. A tavalyi Keresztes Hadjárat c. album - jól sikerült szövegi koncepciója ellenére - bevallom, kissé "elment mellettem" - úgy éreztem, hogy a sok munka ellenére nem sikerültek elég "fogósra" a dalok, nem éreztem azt a húzóerőt, ami többszöri meghallgatásra kényszerí­tett volna, talán az olyan sláger hiányzott, mely jó vezérfarkasként vezette volna a többit hallgatás vadászatra. Szerencsére némi zenei módosulással ez a mostani munkáról nem mondható el. Jóllehet a dalok leheletnyivel keményebbek lettek - engem néha a Brainstorm világára emlékeztetve -, a verzék húznak, mint a gyorsvonat, a refrének azonban némileg megadják a komfortot a dallam vagonoknak, s az olyan számok, mint a Nem Az, Ami Megöl akár a csapat himnuszaiként is felfoghatóak. A meglehetősen kemény világot a döngő középtempók, és Józsi néha szigorúbbra vett éneke is kihangsúlyozza, az Életreí­télt menetelős ütemei remek, svungos zenei hátteret adnak a mondanivalónak, ami az egész album ars poetica-jának is felfogható. Az együttes sokat gyúrhatott a Power Metal Gym-ben, hiszen az olyan könnyedebb dalok, mint a Rock n roll örökre éltet, vagy az Eltévedt Fiú - mely némileg visszamutat Józsi korábbi munkáira - is a váltósúlyban indulhatnának a sláger versenyen. Itt bizony kérem mázsás pofonok csattannak el, mely köszönhető egyrészt a bika megszólalásnak, másrészt az igen erősre sikeredett riffeknek - a Beloberk fivérek ezúttal is remekelnek, a gitárosokról nem is beszélve - , melyek még ezeket a könnyedebb refrénű szerzeményeket is a power felé tolják. Visszautalva egy pillanatra a gyúrásra, az egyszeri hallgatónak bizony be kell melegí­tenie a nyakizmait, ha végig akarja hallgatni az albumot - az olyan headbangeltető tempók, mint például amilyeneket a Valaki Más, vagy a Painkiller korabeli Judas hangulatú Én Akartam Így nyújt - bizony igényelnek némi fizikális előkészületet. A "svédtorna" sort erősí­tik az Élet nevel szaggatott riffjei is , melyet az azonnal megjegyezhető, együtténekeltetős refrén emel a lemez egyik legjobb darabjává. A Mi Már Nem Hisszük el sejtelmes kezdése - mely engemet a Judas Burn In Hell - jére emlékeztet - remek hangulati bevezetőként sodor minket talán az egyik legmodernebb riffelésű számba, kár, hogy itt viszont a refrén kissé egysí­kúra sikerült, jóllehet a verze igen állat, és a gitárszóló is kimondottan hangulatosra sikerült. A Fájjon Még azonban némileg kárpótolja a dallampártiakat, a némileg begyorsí­tott, Iron Maidenes feelingű darab számomra a lemez egyik kedvence. A záró Utolsó Járat a Pokol Felé pszichedelikusabb dallamai kellemes levezetésként adnak némi pihenőt az elfáradt izmoknak, jól eltalált hangulati befejezéseként a power vonatnak, még ha az a pokol felé tart is :D.

Pontszám: 9