Civil War: The Killer Angels

írta Jocke | 2013.06.13.

Megjelenés: 2013

Kiadó: Despotz Records

Weblap: https://www.facebook.com/Civilwarsweden

Stílus: Heavy/power metal

Származás: Svédország

Dalcímek

Értékelés

Mivel az utóbbi egy évben minden testnyílásból a Sabaton kettészakadós sztorija ömlött, ezért úgy döntöttem, hogy a mesedélutánból ezúttal kispórolom az unalomig ismételt részleteket. A lényeg úgyis az, hogy régi jó ismerősünk, az Astral Doors Dio-torkú Nils Patrik Johanssonja került a mikrofon mögé, a zenekar a Civil War nevet választotta, a Sabaton pedig egy új felállással kezdte barangolni Európát. Ha olyasvalaki lennék, akinek hosszan tartó erekciót okoz a sárkavarás, akkor most kiülne egy kövér joint-mosoly az arcomra és értőn bólogatnék, hogy „Eeegen, nemes lett a bosszú, és a ’The Killer Angels’ simán megeszi reggelire a Sabaton leutóbbi albumát”. De ez már csak azért is méretes baromság lenne, mert a valóban nem túl acélos ’Carolus Rex’-et tulajdonképpen ennek a bagázsnak a fele rögzítette, így ha valakit kiröhöghetnek, azok saját maguk lennének. De rendes srácok ezek, feltételezem, hogy ők sem a balhékra gerjednek, így a marakodás és egymás cinkelése helyett inkább a kemény munkával törődtek. Ennek meg is lett az eredménye, a cucc ugyanis nevéhez hűen tényleg gyilkos lett!

S ha már a címnél tartunk: a metalos csengés nem pőre keménykedés, Johanssonék Michael Shaara majd’ 40 évvel ezelőtt megjelent könyve után nevezték el az albumot Gyilkos Angyalokra. A mű Pulitzer-díjat kapott és nem mellesleg (és nem meglepő módon) a Gettysburgnél lezajlott csatáról szól. Abban tehát biztosak lehetünk, hogy a jövőben is hasonló témákat várhatunk a zenekartól – Johanssonnak és Brodénnak tehát van legalább egy közös pont az életében: a történelem és a háborúk. Másról nem tudok…

Bizony, elérkezett a kritika azon része, amikor egy jó ízeset rúgok szegény kis druszámba. A Civil War ugyanis tökéletesen megmutatja, hogy milyen lenne a Sabaton egy kiemelkedő énekessel. A képlet tökegyszerű: Brodén nem jó énekes. Johansson jó énekes. Johansson piszokul jó énekes (ejj, szívem szerint leírnám a k-betűs szót is…). Ezek nem vélemények, ezek tények. Ettől függetlenül az egyik legjobb rockerarc a világon, és remekül tudja szórakoztatni a közönségét. NPJ is jó fej, bár néha olyan, mint ha nem is ezen a bolygón járna, viszont neki aztán tényleg rendben vannak a hangszálai. Olyan töltetet ad a daloknak, hogy gatya nem marad szárazon, ezt az embert egyszerűen arra teremtették, hogy heavy metalt énekeljen. Már amikor kijött az EP, sejteni lehetett, hogy az album roskadozni fog az óriási refrénektől – NPJ nagyon érzi ezeket, és a ’The Killer Angels’-en egymást követik a jobbnál jobb énekdallamok. Ha valaki meghallja a Lucifer’s Courtot és nem kezd el Patrikkal együtt, öklét szorosan összezárva süvölteni, az nem is érdemli meg, hogy meghallgassa ezt a lemezt. Főleg nem ingyen.

Zeneileg semmi meglepő nem ér minket, természetes, hogy az évek óta együtt játszó srácok nem térnek le az ösvényről, függetlenül attól, hogy most történetesen Civil Warnak hívják őket, nem pedig Sabatonnak. A Civil War mezsgyét képez a Sabaton és az Astral Doors között (nyilván ehhez a megállapításhoz nem kellett egyetemet végeznem), ezért is mertem azt állítani, hogy a Sabaton is csinálhatna jobb albumokat egy ilyen kaliberű énekessel. Mondjuk a Brodénék szekere megy enélkül is, köszönik szépen. De visszatérve a CW-re: a klasszikus heavy metalhoz jóval közelebb állnak, mint a Sabaton, s ezzel nálam már helyzeti előnybe is kerültek. Nem is kell ezzel az albummal sokat vesződni: vagy bejön, vagy nem, ez nem az a fajta, aminek hónapokig érlelődnie kell. Ez egyből fejet tép. A hangzás tökös, passzol a szinti, a gitárok harapnak, egymást követik a himnuszok, szinte nincs is gyenge pont a lemezen. Személy szerint nagyon remélem, hogy Patrik végre kifog egy bandát, amiben kiteljesedhet, és megkapja azt az elismerést, amit teljes mértékben megérdemel. A Civil Warban van potenciál, amit a ’Killer Angels’ ékesen bizonyít.

Pontszám: 9