Ancient VVisdom: Deathlike

írta Tomka | 2013.04.06.

Megjelenés: 2013

Kiadó: Prosthetic Records

Weblap: http://www.ancientvvisdom.com

Stílus: Akusztikus dark/okkult folk

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Ha valaki Charles Mansonnal (igen, azzal a Charles Mansonnal) készít pályakezdéskor közös split-lemezt, az talán soha nem fogja nevéről lemosdatni az odablöffölt hype-ot. A hírhedt Manson börtönben írt és onnan kicsempészett két dala mellé szerkesztett Ancient VVisdom szerzeményeket aztán egy egész tisztes debütanyag követte, amely ugyan a The Opposition klipjének komplett kozmetikai készletet felemésztő arcfestéses, heavy metalos naivsággal Lucifert-imádó bandaprofiljával csak tovább duzzasztotta a netes hype-ot, de legalább zenei alapot is kanyarított mellé. Az austiniak nyers apokaliptikus folkja ugyanis pimaszul fülbemászik, miközben üdítő, hogy semmi, de semmi köze nincs a metal zenéhez. Az ’A Godlike Inferno’-t mintha csak egy késő ’60-as, kora ’70-es években fogant brit okkult horrorfilm – mondjuk A vesszőből font ember vagy a Boszorkányvadász generális – kísérőzenéjének szánták volna: az akusztikus melódiákat éjfekete atmoszférába piszkító, révületben előadott ódák sorakoznak a debütlemezen.

A szinte kizárólag akusztikus gitárokra építő, minimális dobjátékkal kísért sátánista balladák sajátos hangot ütöttek meg az ezerarcú okkult rock műfaján belül, ahova jobb híján sorolják a mostanában felbukkanó, áhítatot és átszellemültséget sugárzó bandákat a The Devil’s Bloodtól Year of the Goatig. A titok itt is az egyszerűség (mint a „retro rockban”), vagyis a gyökerekhez való visszatérés: sallangmentes kompozíciók, amik úgyis ütnek, hogy csak pár, pofonegyszerű akkordból tákolták össze őket, s tetejébe olyan dallamokat kerekítettek, amiket csak a sírgödör feledékeny homálya tud kitörölni az emlékezetből.

Hogy az ’A Godlike Inferno’ vagy a ’Deathlike’ könnyen addiktívvá válhat, azért elsősorban Nathan Opposition dallamai felelnek. A srác – ahogy azt kitalálhatjuk – nem egy nagy énekes, viszont a hangja tagadhatatlanul egyedi; szokni, szokni kell, de a harmadik hallásra már nem a különc hangszín, hanem a puritán, lecsupaszított melódiák ülnek a fülbe. Szerencsére azért az Ancient VVisdom fejlődőképes, s habár a ’Deathlike’-on is ugyanazt sütik el, mint elsőre, de most változatosabban, érettebben teszik mindezt. Széltében-hosszábban is tágasabb érzelmi spektrumot ölelnek fel a dalok, a borúlátás mellé lélekemelő pillanatok is társulnak, köszönhetően a ’Deathlike’ dualista szemléletének, amin keresztül az élet és a halál kettősségét igyekeztek megfogalmazni és hangjegyekbe önteni az amerikai zenészek.

Legsikerültebb pillanataik közé tartoznak, amikor nemzeti örökségüket is ápolják, és az akusztikus folkba beleszövik a Bob Dylan nevével fémjelzett énekes-dalszerző tradíció szélfútta, szabadságillatú dallamait, vagy éppen a – nem a John Wayne, hanem a Cormac McCarthy-féle – western-hangulatot csepegtetik el a szurtos halálslágerekben. Akár a The Beginningről, akár a Last Man On Earth-ről esik szó (utóbbi főhajtás a horrorikon Vincent Price felé), az emberen túlmagasló, az elmúlás ígéretét és az élet felfoghatatlan misztikumát hordozó grandiózus tájképek emléke dereng fel, mikor megidézik ezt a régi amerikai műfajt. Talán csak természetes, hogy e mellé már csak az ősrock és a blues jöhet be hatásként. Ami azt illeti, egy-két dalban már az elektronikus gitárt is előkapják, s habár nem alkotnak bluesos doom mesterművet a Hexvessel His Portal Tombjának mintájára, azért mégiscsak igyekeznek tágítani repertoárjukat a keményebb műfajok irányába.

Persze, a lényeg a könnyedségen van, a légies, morbid könnyedségen, amivel a vég, a halál, vagy az újjászületés témakörét járják körül Nathanék. A Let The End Begin édesbús gótikájától a Deathlike magasztos melankóliájáig, a Far Beyond Good & Evil csalogató lüktetésétől az I Am Rebirth punkos sodrásáig, a Look Alive foszladozó-elrothadó dallamaitól a Waiting To Die keserves litániájáig, a Death or Victory megbékélést sugárzó soraitól a Here Is The Grave epikus végszaváig, a ’Deathlike’ a halál árnyékában halálegyszerű dallamokat költ. S egy haláltagadó, azt a közgondolkodásból száműzni igyekvő kultúrában szóljon erről is a kikapcsolódást nyújtó könnyűzene, ne csak a péntek esti bulizás nehézségeiről. Azt úgyis megtapasztalhatjuk hetente egyszer – a halált pedig soha; csakis a művészeten keresztül.

Pontszám: 8