fbpx

Pretty Maids: Motherland

írta Jocke | 2013.04.03.

Megjelenés: 2013

Kiadó: Frontiers Records

Weblap: http://www.prettymaids.dk

Stílus: Heavy Metal / Hard Rock

Származás: Dánia

 

Zenészek

Ronnie Atkins - ének
Ken Hammer - gitár
Rene Shades - basszusgitár
Morten Sandager - billentyűk
Allan Tschicaja - dobok

Dalcímek
01. Mother of All Lies 02. To Fool a Nation 03. Confession 04. The Iceman 05. Sad to See You Suffer 06. Hooligan 07. Infinity 08. Why So Serious 09. Motherland 10. I See Ghosts 11. Bullet for You 12. Who What Where When Why 13. Wasted
Értékelés

Elképedtem... ez a két tag még mindig nincs ötven éves, de már 32 esztendeje ontja magából a rock and rollt! Szentül meg voltam győződve róla, hogy Ronnie Atkins már a hatodik iksz felé közeledik vészesen, erre kiderül, hogy pár nap különbséggel egyidős a faterral. Utóbbi jobban tartja magát, mondjuk nem is turnézott orrba-szájba harminc éven keresztül. A jó Ronnie ráncai tehát ne tévesszenek meg senkit, az ipse hangja mit sem kopott az idők során. Persze egy száraz kiflit sem ér az aurummal bőszen kibélelt (a mellékelt ábra szerint pedig komlóitallal gyakran öblögetett) torok, ha nincs melletted egy hű barát, akit történetesen Ken Hammernek hívnak és még a gitárral is egész tűrhetően bánik. Persze kettes számú főhősünk szülei még véletlenül sem Hammer-ök voltak, becsületes családnevük a Dániában nem túl ritka Hansen, de hát kiből lesz már ilyen névvel elismert metalos?

Szóval itt van ez a két nem is olyan vén forma, akik soha nem tudtak olyan ívű karriert befutni, mint amelyet teljesítményükkel megérdemeltek volna, de a 'Motherland'-del is bizonyítják, hogy van még bennük bőven potenciál. Sőt, bátran idesorolnám a 'Pandemonium'-ot és az atomzsír című 'Wake Up the Real World'-öt is - szememben a dán rockerek évek óta ismét csúcsformában vannak (tehát most szigorúan az utóbbi évekről beszélek, a nyolcvanas éveket nem akarom idekeverni). Amikor meghallgattam a lemezt, rögtön a svéd Treat jutott eszembe, akik 2010-ben a szenzációs 'Coup de Grace'-szel tértek vissza hosszú évek hibernációja után. Természetesen a Maids esetében szó sincs inaktivitásról, hiszen 3-4 évenként azért csak-csak kihoznak valamit, s úgy látszik, ez az időszak pont elegendő arra, hogy egy igazán ínyenc fogással csillapítsák az új albumért sivítozó rajongók féméhségét. Mindenesetre valóban a Treat kegyelemdöfése kényszerített ilyetén módon térdre legutóbb, azóta nem hallottam olyan kiemelkedő hard rock/ heavy metal/ AOR albumot. Egészen idáig!

Már a nyolcvanas években is erősen meg lehetett kérdőjelezni a srácok nemi identitását, - na de akkor ugyebár ciki volt normálisan kinézni - most azonban egyenesen elindul a szám széle a két fülem irányába, amikor meglátom Ronnie bácsi kihúzott szemeit vagy "Kalapács úr" aprólékosan megmetszett mellkasszőrzetét és tökéletes, egyenlő szárú háromszöget formáló álltakaróját. Persze ha azt nézzük, hogy a betonkeverőbe bőven került egy klis glam is, akkor simán belefér a játékba egy kevéske kencefice. Meg bánom is én, hogy mennyit pepecselnek a fürdőszobában a fellépések és promófotózások előtt, ha mindeközben jó zenét tolnak.

Azt pedig, hogy a Bájos Lyányok fekvése ezúttal (is) meglehetősen jó lesz, már a beharangozó klipekből sejteni lehetett. Ennek rendje s módja szerint a Mother of All Lies és a To Fool a Nation hamar bemelegíti a korongot, előbbi több helyen meglehetősen metalosra és egyben nagyon dallamosra sikeredett. Pont ez az, ami hatalmas fegyvere a Atkins-Hammer szerzőpárosnak: csuklóból kiráznak kemény riffeket és olyan dallamokat, amik még éjjel álmodban is kísértenek, egészen addig, amíg már szinte rosszul vagy attól, hogy állandóan vissza- és visszatérnek, a szád pedig majdhogynem szétrobban a sok fütyörészéstől. Persze lehet még a szintet fokozni, olyan elképesztő slágerek képében, mint a hátborzongató felvezetődallal (Confession) induló The Iceman vagy a címadó, a Motherland. A The Iceman kezdő dallamaira még a könny is kicsordult a szememből, arról nem is beszélve, hogy Atkins szobrot érdemelne Horsens városában az itt mutatott produkciója okán: az egyik pillanatban még sajtot reszelsz a hangjával, a következőben pedig már lehet is szeletelni a kenyeret. A dal simán elférne egy Avantasia albumon is, akarom mondani, örülne a Tóbiás, ha sikerült volna összelapátolnia akár egy ilyen erős tételt is az utóbbi években. Sajnos ő valóban túl sokat foglalkozott azzal, hogy kiválassza magának a megfelelő kalapot és a hozzá passzoló sétapálcát, bár csak sikerült becserkésznie pár méretes torkot - köztük ki nem találjátok kit... Hát persze, hogy a jó Ronnie-t. Megfüleltem az új Avantasiát, háááát, a dödöllezabálónak azért van önbizalma, hogy oda mert állni Atkins mellé.

A fentebb említett címadó pörgősségével, Atkins húsba vágó hangjával és bombasztikus refrénjével emelkedik ki az amúgy is bődületesen erős dallamcsokorból, az album beszerzése óta már vagy ötvenhatszor lepörgött. Hammer ízléses szólói az egész 'Motherland'-et végigkísérik, amelyekben semmi bűvészkedés nincs: itt minden pőre heavy metal, nyakon öntve több liter dallammal s pár deci glammel (pl. Who What Where When Why). S ha már a cukormáznál tartunk: néhány lágyabb tétel is került az asztalra, de korántsem nyálban tocsogásról szól a törénet, hiszen egytől-egyig minden dalban ott rejtőzik a keményebb él, a dinamika, az erőteljesség (több helyen a zongora is hátborzongatóan szólal meg). Egy szónak is száz a vége, a 'Motherland' egy bitang jól sikerült album, amely újra felteszi a koronát a Pretty Maids kobakjára.

Pontszám: 9.5

Legutóbbi hozzászólások