Road: Tegyük fel...

írta Ivetka | 2013.03.27.

Megjelenés: 2013

Kiadó: Hammer / Edge Records

Weblap: http://www.road.hu

Stílus: Rock 'n roll

Származás: Magyarország

 

Zenészek
Molnár Máté - ének, basszusgitár Kádár Imre - gitár G.B.ZS. Goya - gitár Szabó Erik - dob
Dalcímek
1. Fojts meg a sötétben 2. Egyszer élünk 3. Te vagy az egyetlen 4. Lúzer 5. Helyetted pengékkel 6. A hatodik 7. Kicsit könnyebb 8. Világcsavargó 9. Jövök 10. Az Isten állatkertje
Értékelés

A Road vadonatúj nagylemeze kis hazánkban rendhagyó módon már a megjelenés előtt aranylemez lett, az előzetesen megjelentetett dal és a lemezbemutatón eljátszott újdonságok után kíváncsi voltam hát, végül milyen is lesz a korong, aminek ilyen sokan előzetes bizalmat szavaztak. A koncert után nem sok újdonság maradt meg bennem, egyedül talán a nyitó Fojts meg a sötétben, ami egyben a lemez legjobbja is. A hangzás remekül sikerült, minden a helyén van, a zúzósabb riffek különösen jól szólnak, csak úgy dübörögnek a gitárok.

Összesen tíz új szerzeményt pakoltak az alig negyvenperces anyagra, éppen annyit, ami egy átlagos, nem fanatikus hallgatót is leköt, nem válik unalmassá a végére sem. A legtöbb dal nem rugaszkodik el túlságosan a megszokott stílustól, ám kiemelkedő pillanatai az albumnak a már-már thrashes zúzások, amibe már az ’Emberteremtő’-n is belekóstolhattunk (itt pl.: Jövök), itt erős Moby Dick hatást érzékelek. Nagyon tetszik tőlük ez a fajta keményebb vonal, remélem a jövőben több ilyen kirándulást is megejtenek majd.

Az abszolút kakukktojás a hatodik dal a lemezen (frappánsan: A hatodik), a parancsolatra utal. Komorabb zenei- és szövegvilággal bír, mint az átlagos Road-szerzemények, nyolc percre rúgó hosszával is kilóg a többi közül. A nyomasztó hangulatot fokozzák az átvezetőbe ékelt, gyilkosságokról szóló hírfoszlányok, amikbe valósággal beleborzongtam.

A dalszövegek számomra különös fontossággal bírnak, és noha általában nem tudok azonosulni a mainstreamebb rock’n roll bandák „szex-pia-rock’nroll” gondolatvilágával, a ’Tegyük fel…’ ebben is megnyert magának. Nincsenek fájdalmasan egyértelmű, gagyi rímek, többnyire nem semmitmondó közhelyeket hajigáltak egymás után, tényleg vannak komoly gondolatok a sorok mögött. Persze a szokásos részeges-nóta (Kicsit könnyebb) elmaradhatatlan. Kiemelném még a Világcsavargó című balladát, mint a lemez leglíraibb és legszebb pontját. Akusztikus akkordok, amiket talán már valahol hallottunk is, de valahogy mégis vonz ez a tábortűz mellett ülős, gitározós, szomorkás hangulat.

A Road továbbra sem az a zenekar, amely napokra elfoglalja a lejátszási listáimat, de a ’Tegyük fel…’ bő félórája mégis rendkívül kellemes perceket okozott. Élőben is kíváncsi leszek a lemez dalaira – ezúttal előismerettel felvértezve.

Pontszám: 7