Enforcer: Death By Fire

írta MMarton88 | 2013.02.22.

Megjelenés: 2013

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: http://www.enforcer.se

Stílus: Heavy Metal

Származás: Svédország

 

Zenészek
Olof Wikstrand - ének, gitár Joseph Tholl - gitár Tobias Lindqvist - basszusgitár Jonas Wikstrand - dob
Dalcímek
01. Bells Of Hades 02. Death Rides This Night 03. Run For Your Life 04. Mesmerized By Fire 05. Take Me Out Of This Nightmare 06. Crystal Suite 07. Sacrificed 08. Silent Hour / The Conjugation 09. Satan
Értékelés

Az utóbbi évek egyik érdekes jelensége volt a metal színtéren az „old school”, '80-as évek heavy metal vonalát megidéző fiatal bandák előretörése. Mintha varázsütésre divatba jött volna a farmerdzseki, meg a magas szárú edzőcipő, a kiadók szinte havonta rukkoltak elő egy-egy új „csodával”. Persze azt nem állítom, hogy ezen bandák közül mindegyik könnyedén utat talált volna a szívemhez, sőt. A Skull FistWhite WizzardSteelwing és társaik révén hamar feltelítődő színtérről számomra az Enforcer volt a legszimpatikusabb.

A 'Death By Fire' már a harmadik lemeze a svéd csapatnak, s míg a korábbi kiadványok a jóval kisebb Heavy Artillery, illetve az Earache égisze alatt jöttek ki, ezúttal már a legfontosabb metal kiadó, a Nuclear Blast foglalkozott velük. A kivételes lehetőséghez persze kivételes zenére is szükség van, s noha az első két lemez borzasztó magasra emelte a lécet, az Enforcerben ezúttal sem kell csalódnunk. Két és fél év után 36 perccel kijönni mondjuk kissé szerény dolog, de a végeredmény magáért beszél. Értelemszerűen nem változtattak a srácok a bevált recepten, mind a zene, mind a stílus, mind a hangzás egyenes vonalon követi a korábbi anyagokat. A '80-as évek heavy/speed metaljából ered a teljes muzsika, és itt nem csak a dallamokra gondolok, de a megszólalás is egy az egyben követi a régi idők vonalát. Ez persze egy borzasztó kétes játék 30 év távlatában, lévén, hogy a nagy öregek már az égvilágon mindent kihoztak ebből a zenéből. Így piszok nehéz dolog bármi olyannal előállni, ami több egyszerű másolásnál, kopírozásnál, közönséges lopásnál.

Mégis mi az, amit Enforcerék hozzá tudnak tenni a nagy elődök munkáihoz? Egyrészt remek riffeket, zenei témákat, dallamokat... jók a dalok, megmaradnak a fejedben, emlékezetesek. Szinte mindegyik nóta gyors, amiből adódik, hogy egy nagyon tökös, nagyon dögös, és vadóc heavy metal muzsikát kapunk... príma! Valamint nagy pozitívum még az abszolút megkérdőjelezhetetlen hitelesség. Igen, ezek a srácok imádják ezt a stílust, nem érdeklik őket a trendek, a modern megközelítések, játszák, amit szeretnek, jól érzik magukat tőle és kész. Hallatszik, hogy égnek a bizonyítási vágytól, le akarják igázni a világot, és teljes mértékben el is hiszik, hogy képesek erre néhány gyors tempóval, agresszív riffel és falat rengető sikollyal. Annyi energia van ebben a 36 percben, amennyi sok zenekarnak az egész pályafutását kitenné. Ennek fényében meg ki nem tojik az eredetiségre?

Nehéz csúcspontot említeni, szinte minden dal egységesen magas színvonalú, a dalok is eléggé hasonlítanak egymásra... mindössze két tétel van, ami egy kicsit kilóg. Az egyik az instrumentális Crystal Suite, amely szerintem egy kicsit fölösleges, a másik a heterogénebb Silent Hour / The Conjugation, amelyik azon felül, hogy némelyest erőltetett, számomra kissé szürke is. Hiába na, semmi nem lehet tökéletes.

Pontszám: 8