Stratovarius: Nemesis

írta MMarton88 | 2013.02.15.

Megjelenés: 2013

Kiadó: Ear Records

Weblap: http://www.stratovarius.com/

Stílus: Power Metal

Származás: Finnorszag

Dalcímek

Értékelés

Lévén, hogy egyik legkedvesebb zenekaromról van szó, sokat gondolkodtam azon, hogy van-e még felfelé ívelő jövő a Stratovarius számára. Noha 10 éve még a power metal szcéna egyik legsikeresebb bandájának számítottak, mára jelentősen megcsappant a rajongótáboruk. Ennek nyilván oka, hogy alapvetően kevésbé népszerű az egész színtér, mint hajdanán, de a csapat motorjával, Timo Tolkkival való szakítás is sokat rontott a renomén, arról nem beszélve, hogy a „visszatérő” ’Polaris’ egy némelyest összecsapott útkeresés lett. Noha az ’Elysium’ már egy jóval erősebb formában lévő brigádot mutatott, a klasszikus Strato vonalat kicsit erőltetetten is felhántorgatni próbáló lemez még mindig elmaradt a klasszikusoktól. Mi legyen hát a folytatás? Nincs más hátra, mint előre, a Stratovarius-os srácok pedig ahelyett, hogy megpróbáltak volna egy, a Tolkki éra hagyományaiba beillő új lemezt összeszenvedni, a saját kreativitásukat próbálták meg kiterjeszteni... egy, az eddigiektől kissé eltérő vonalon.

A ’Nemesis’ jóval sötétebb hangulatú, mint elődei, sőt egészen új hangulati és technikai elemekkel kísérleteztek ezúttal a srácok. Meggyőződésem, hogy a lemez 80%-át Tolkki anno nem engedte volna kiadni Stratovarius név alatt, itt nem érdemes ’Episode’ 2-t keresni. Aki csak az ’Infinite’/’Visions’ féle szuperhepi slágerparádét szereti a csapattól, ezúttal bizonyára nem fogja megtalálni a számítását a ’Nemesis’-szel.

Ki az, aki meg fogja? Nos mindenki, aki általánosságban szereti a melodikus/power metalt, és akit nem zavar, ha egy zenekar a saját határait jelentősen kitágítva alkot egy mesterművet. Ugyanis ezek a fiúk most valami igen nagyot hoztak össze. Érezhetően mostanra ért össze a kreatív mag. A dalok felét az „új” gitáros Kupiainen hozta, de a produceri munkákat is ő felügyelte, így javarészt hozzá köthetjük a ’Nemesis’-t. Az album legfontosabb erénye, hogy a Strato történelmének egyik legdallamosabb korongja, talán a csapat pályafutásának legfülbemászóbb refrénjei kerültek fel rá, ami hatalmas szó. Szinte bármelyik dal megállja a helyét az egész stílus legjobbjai közt, egy igazi slágergyűjteményről beszélünk, melynek kb. bármelyik számát el lehet képzelni együtténeklős koncertfavoritként is. Wow!

Nézzük, mi az, ami változott! Egyrészt a hagyományosan Tolkki-s dallam- és érzelemvilág tűnt el teljesen, még csak nem is törekednek ennek visszahozására a srácok. Noha a lemez alapvetően tempós, lendületes, nincsenek Millenium/Father Time szerű hipergyors témák (ehhez nem hinném, hogy az újonc Rolf Pilvének sok köze lenne, remekül pótolja Jörgöt, de biztos vagyok benne, hogy a dobtémák alapjait is Kupiainenék találták ki). Kotipelto hanyagolja a szupermagas denevérsikításokat (na ez aztán nem is hiányzik), de talán a legfontosabb újdonság az, hogy Johansson végre kihasználja a szintetizár nyújtotta lehetőségeket, és sokkal több hangszínt és effektet vonultat fel, mint a korábbi albumokon. Még annak ellenére is dicséretes dolog ez, hogy a Halcyon Days kissé dubstepes betétje szóló helyett azért jó pár rajongót ki fog kergetni a világból.

Érdekes módon egyedül a lemez végén érzem azt, hogy egy icipicit a színvonal csökken. A gyors dalok alapvetően az előző lemez Darkest Hours/Under Flaming Skies vonalát viszik tovább, egyedül a Dragons próbál meg egy Eagleheart/I Walk To My Own Song klón lenni, itt viszont a refrén picit laposabb. A másik kakukktojás a kissé túlbonyolított One Must Fall, nehezebben tudok vele megbarátkozni, talán ezt száműzni kellett volna bónusznak. De ezek az apró nüanszok eltörpülnek az olyan giganóták mellett, mint hiperfogós Halcyon Days, a darkosan slágeres Fantasy, az epikájával hódító Castles In The Air, vagy a sebes és fogós címadó. Kicsit olyan az érzésem ezzel a lemezzel kapcsolatban, mintha mondjuk a kettes Masterplant anno Helloween néven jelentették volna meg Jornék. Annak ellenére, hogy szokatlan, és a zenekar klasszikus világától elütő a végeredmény, borzasztó erős. Mivel a Tolkki éra többet már nem fog visszajönni, Kupiainenék pedig a mostani vonalon elindulva úgy tűnik kivételesen jól tudnak együtt dolgozni, remélem ez nem csak egy egyszeri kísérlet, hanem egy új út, és egy felfelé ívelő jövő lehetősége a zenekar számára.

Pontszám: 9