Flotsam and Jetsam: Ugly Noise

írta Jocke | 2013.01.17.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Flotsam and Jetsam (PledgeMusic)

Weblap: http://www.flotsam-and-jetsam.com

Stílus: Thrash/groove/power metal

Származás: USA

 

Zenészek
Eric Knutson - ének Edward Carlson - gitár Michael Gilbert - gitár Jason Ward - basszusgitár Kelly David Smith - dobok
Dalcímek
01. Ugly Noise 02. Gitty Up 03. Run And Hide 04. Carry On 05. Rabbit's Foot 06. Play Your Part 07. Rage 08. Cross The Sky 09. Motherfuckery 10. I Believe 11. To Be Free 12. Machine Gun
Értékelés

Üdvözöljük Önöket a Flotsam and Jetsam Vidámparkban! Hadd mutassuk be fő attrakciónkat, a tízállomásos hullámvasutat, melyet épp nemrég bővítettünk a tizenegyedik elemmel. Foglaljanak hát helyet, csatolják be öveiket és induljunk el egyenesen a csúcsról! Felhívjuk figyelmüket, hogy látogatóink véleménye igen szerteágazó az egyes állomásokról, így némelykor a hullámhegy tetején lovagolva, máskor a völgy alján érezheti magát a kedves vendég. Felkészültek? El szeretnénk büszkélkedni a legújabb bővítésünkkel. Indulás!

A nyolcvanas évek második felének (első) két Flotsam and Jetsam albumát a rajongók a thrash műfaj legjobb alkotásai közé sorolják, sőt, találkoztam már olyan véleménnyel is, miszerint a ’Doomsday for the Deceiver’ (1986) egyenesen a legjobb thrash album, amely abban az időszakban született. Tény, hogy a ’Doomsday’ egy klasszikus, de a kijelentésekkel már csak azért is óvatosan kell bánni, mert a Flotsam and Jetsam rajongók és ellenlábasok hullámzása épp olyan, mint lemezeik minőségének ingadozása. Egyetértés tehát aligha lesz. Először is: eléggé megoszlanak a vélemények, ha szóba kerül a Flotsam; vannak, akik el nem tudják képzelni, hogy mi a jó ebben a „másodvonalas próbálkozásban”, mások pedig simán beleszerelmesednek abba a zenei élménybe, amit a banda nyújtani tud. Másodszor pedig: tény, hogy az erős kezdés után némi visszaesés következett be, a kilencvenes évek lemezei nem tudták megközelíteni az első két album szintjét, s bár volt egy-két jó dobásuk azóta, számomra csak a legutóbbi művel, a ’The Cold’-dal tudták ismét kivívni az elismerést Knutsonék.

Ha már megemlítettem az 1983 óta a fedélzeten (mondjuk ezt pont nem találó kifejezés, hiszen a „flotsam”, ill. a „jetsam” tengerben úszó, vagy partra vetett szemetet és hajótörmelékeket jelent) lévő Eric Knutsont, fontos megjegyezni, hogy idénre szinte teljes egészében összeállt az előbb már említett ’Doomsday for the Deceiver’ legénysége. A ’The Cold’ utáni mozgolódásban ugyanis visszatért Kelly-David Smith dobos és Ed Carlson gitáros is, sőt, Michael Gilbert is 13 év szünet után került elő a „hideg album” munkálataira. Az egyetlen hiányzó Jason Newsted, aki két társával épp most szült meg egy EP-t, saját magáról elnevezett bandájával…

A nagy reunion azonban nem jelenti azt, hogy a Flotsam visszatér a ’80-as évekbe! Egy modernebb thrash albumot kapunk, amely a kilencvenes évekbe repít vissza minket. Azt már most hozzáteszem, hogy az ’Ugly Noise’-nak azért kell néhány nekifutás, ellenkező esetben könnyen az maradhat, amit a neve is sugall… de természetesen messze nem az. Ugyan a ’The Cold’ szintjét nem éri el, de vannak itt is csemegék, kellemes hallgatnivalók. Ott van például a Cross the Sky, egy középtempós, klasszikus gitárszóló nélküli thrashelés, vagy a zongorával indító nyitó- és címadó nóta, a borongós, sötét Ugly Noise, tipikusnak mondható, mégis élvezetes thrash-refrénnel és sorozatos, gyomorba vágó riffekkel; vagy akár az érzéssel tolt, rockos Rabbits Foot. Azonban amennyire thrash metal (illetve sok helyen groove-thrash) a Flotsam and Jetsam mai arculata, annyira progresszív és power metal is. Ha hasonlítgatni akarunk, akkor ne csak a Metallicához mérjük őket, akad itt egy kicsi Queensryche-ból is, bár talán a ’The Cold’-ra inkább jellemzőbb volt ez a párhuzam – minden esetre a Play Your Part simán elmenne QR-nótának is.

Persze nem minden fenékig tejfel, van egy-két nóta, amit nyugodt szívvel lehagyhattak volna a lemezről – a Motherfuckery például már címében is kérdőjeles, hát, még ha meghalljuk a tökéletesen unalmas, elektronikával kísért dalt. Ha azonban ezektől eltekintünk, akkor egy több mint hallgatható, és igenis szerethető albumot kapunk az arizonai „srácoktól”. Nem szabad azt várni, hogy a régi-új felállás kirázzon a kisujjából egy ’Doomsday’ kettőt, a fals és túl magas elvárások ugyanis sokszor csalódást eredményezhetnek.

Pontszám: 7