Troubled Horse: Step Inside

írta Tomka | 2013.01.03.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Rise Above Records/Metal Blade

Weblap: http://www.myspace.com/troubledshoes

Stílus: Hard rock

Származás: Svédország

 

Zenészek
Martin Heppich - ének, gitár Jens Henriksson - dob Ola Henriksson - basszusgitár, háttérvokál John Hoyles - gitár, háttérvokál
Dalcímek
01. Tainted Water 02. Bring My Horses Home 03. Sleep In Your Head 04. Another Mans Name 05. All Your Fears 06. One Step Closer To My Grave 07. Sherleen 08. As You Sow 09. Don't Lie 10. I've Been Losing
Értékelés

Ezek a svédek nagyon rákaptak Amerikára. Most nem is feltétlenül a fénykorán lassan túllendülő sleaze-hullámra, hanem a ’70-es évek elejére visszatekintő zenekarokra gondolok: legyen szó a Dead Man pszichedelikus, kenderbe burkolózó merengéseiről, vagy a Siena Root woodstocki jammeléséről, az újgenerációs svéd bandák nagyon érzik ezt a szabadsághangulattal édesített és végtelen sztrádák porával bepiszkított feelinget. Ráadásul a Troubled Horse nem csak nevében, de zenéjében is az Egyesült Államok alapzsáneréhez, a westernhez nyúl vissza. Bizony, a gondterhelt lovasok vadnyugati dallamokat csempésznek a korai Rolling Stones-t idéző rock ’n roll boogie közé, máskor pedig a country-t gyúrják bele a klasszikus rockzenébe. Persze sohasem megy ez át valamiféle érzelgős nacionalizmusba, hiszen mégiscsak borongós svédek nyúznak le még egy bőrt az ősrockról.

Hogy nem lepődünk meg a zenekar Blue Öyster Cult, Lynyrd Skynyrd és egyéb újvilági bandák iránti rajongásán, annak az az egyszerű oka, hogy a banda háromnegyedét egykori és mostani Witchcraft tagok alkotják. Itt penget a ’Legend’-ben is nagy szerepet vállaló Ola Henriksson basszer, akinek a testvére, Jens püföli a bőröket, valamint a 2010-ben a Spiders-be átnyergelt John Hoyles dominál a gitáron. A Troubled Horse titkos fegyvere azonban Martin Heppich énekes-gitáros, akinek stílusába a fiatal Mick Jagger hányavetisége fészkelte be magát, miközben Heppich olyan sajátos hangszínnel ragasztja keserédes szövegeit a dalok élére, hogy azzal a rock ’n roll koszos és melodikus követelményeinek egyaránt megfelel.

A Troubled Horse viszont nem követi azt a Zeppelin által kikövezett utat, mint pályatársai: a ’Step Inside’ egy sokkal bulizósabb és hanyagabb lemez, mint mondjuk a melankolikus balladákat és kőkemény blues-rockot felvonultató Graveyard-albumok – arról nem is beszélve, hogy olyan kollektív flesselésekre se invitálják a hallgatókat, mint mondjuk a német Kadavar. Az viszont hallatszik, hogy a srácok eleget túlóráztak a klasszikus rock kurzusokon, ám tradicionális dalaikat kellő mennyiségű garázsrock-hatással és egészséges „leszarom-attitűddel” frissítik. A ’Step Inside’ kellően eklektikus, akinek kedve van, az nyugodtan eljátszhat vele, hogy az egyes dalokat melyik nagyágyú diszkográfiájába lehetne bepréselni: a nyitó Tainted Water mintha egy punkosra vett Blue Öyster Cult, az Another Man mintha egy felturbózott Wishbone Ash darab lenne, az All Your Fears pedig korai Rolling Stones áthallásokat gerjeszt. Habár a Troubled Horse ütős dalaiból egyértelműen kikövetkeztethetők a srácok példaképei, azért ne felejtsük el: a western-rock műfaja (?) sem vet elénk hetente egy-egy ilyen erős lemezt...

Ezek után mindenki eldöntheti, hogy időt áldoz-e a ’Step Inside’-ra – aki viszont úgy dönt, hogy nekiveselkedik, túl sok percet nem fog elpazarolni az életéből, hiszen alig több mint félórára rúg a lemez játékideje. Addig viszont végig sebesen pörög a korong, s tagadhatatlan: itt mindegyik dal vagy egy szerencsésen eltalált riffel, vagy egy nyersen ragadós refrénnel lasszózza le hallgatóját. A 60-as évekbeli producerek bizonyára imádták volna az albumot, hiszen több potenciális slágert is beadhattak volna a rádióknak, mikor még ez a fajta zene rádiókompatibilis volt. A legnagyobb esélyes a One Step Closer To My Grave lenne a tapsolós ritmusával, fesztelen szólójával, édeskeserű refrénjével – esetleg a Bring My Horses Home vérbeli western-rockja, amit direkt dallamai ténylegesen a sláger-kategória felé közelítenek. Utóbbi dal már a 2010-es kislemezen is helyet kapott (a 2003 óta létező bandának közel egy évtizede volt csiszolgatni a dalait), a Sherleen társaságában, amely teljes mellszélességgel vállalt underground hozzáállásával a Witchcraft-tagok közismert Pentagram-imádatáról tanúskodik. A srácok a lemezzárást se mismásolják el, a Don’t Lie formájában megkomponálták a leghangulatosabb western-rock dalukat, amiben Heppich éneke Joakim Nilssonére (Graveyard) hajaz, az I’ve Been Losing pedig szimplán csak a leghangulatosabb szerzeményük, aminek a háttérében orgona kísért, de egy kis modern dög is feldobja a ’Step Inside’-ot befejező szerzeményt.

Pontszám: 7.5