Geoff Tate: Kings & Thieves

írta P.A. | 2012.12.23.

Megjelenés: 2012

Kiadó: InsideOut

Weblap: http://geofftate.com/

Stílus: Rock

Származás: USA

 

Zenészek
Geoff Tate - ének Kelly Grey - gitár Chris Zukas - basszusgitár Gregg Gilmore - dob Randy Gane - billentyűk Jason Ames - vokál Emily Tate - vokál
Dalcímek
01. She Slipped Away 02. Take A Bullet 03. In The Dirt 04. Say U Luv It 05. The Way I Roll 06. Tomorrow 07. Evil 08. Dark Money 09. These Glory Days 10. Change 11. Waiting
Értékelés

Geoff Tate és a Queensryche között nemrég lezajlott, bulvárújságokba illő szakítás nem tett jót Tate hírnevének, ezért hogy a megtépázott renoméját helyre állítsa, igencsak szüksége lett volna egy erős szólólemezre. Nem az 'Empire' folytatására gondolok, szerintem teljesen hiábavaló Tatetől egy progresszív metal lemezt várni, de ideje lenne már egy, a korai Queensryche lemezek színvonalát megütő produkciónak.

A 'Kings & Thieves' a második szólólemeze Tatenek, de mégis inkább a tavalyi 'Dedicated to Chaos' című Queensryche lemezre hasonlít, annak zenei folytatása, mind hangzásában, mind hangulatában, így akik nem tudtak azonosulni a 'Dedicated to Chaos' langyos cappuccino rockjával, azok ezt a lemezt messze kerüljék el. Mindenesetre úgy érzem, ezek a dalok összeszedettebbek, összességében talán jobbak is lettek, mint a Queensryche legutóbbi unalmas, semmitmondó szerzeményei. Ezúttal Tate írt néhány tényleg fogós témát és refrént, amelyek élvezhetővé teszik az olyan dalokat, mint például a lemezt nyitó, pulzáló She Slipped Awayt, a feszültséggel teli Tomorrowt vagy a hátborzongatóan szép Change című szomorkás balladát. A probléma ott kezdődik, hogy a 11 dalból hármat, maximum négyet lehet kiemelni, meg Kelly Grey remek, érzelemgazdag szólóit, míg a lemez nagyobbik fele szépen elmegy mellettünk. „Háttérzenének jó”, szokták mondani, de egy ilyen kaliberű énekestől nem háttérzenét vár az ember, hanem az év rock albumát. Sajnos helyette kapunk olyan, számomra teljesen érthetetlen dalokat, mint a jellegtelen Take A Bullet, a szörnyen lapos, szintetizátorral modernizált Say U Luv It, vagy az arrogáns, öntelt szövegű The Way I Roll. Az sem teljesen tiszta számomra, hogy miért kell Tatenek szexuális töltetű dalokat írnia így az ötödik X-en túl, és ha már valódi mondanivalóval tölti meg szövegeit, azt miért ennyire sablonos, közhelyes módon teszi (Dark Money). A 'Kings and Thieves' egyértelműen mutatja, hogy Tate mellé kéne egy szerzőtárs, vagy jó producer, aki helyes útra tudná terelni az önfejű énekest, hiszen hangjában még mindig megvan az a dráma, amitől bárkinek a hátán végigfut a hideg, még akkor is, ha már nem merészkedik olyan magasságokba, mint fénykorában.

Geoff Tate végképp eltávolodott a metaltól, ami önmagában nem is lenne baj, elvégre mindenkinek joga van az önkifejezésre, de ezek az unalmas, jellegtelen rock dalok nem méltók egy olyan fantasztikus életműhöz, amit Geoff Tate a Queensryche soraiban alkotott. Rejtély, hogy kinek íródtak ezek a dalok, hiszen csalódott Queensryche rajongók biztosan nem ezt várták Tatetől, a modern rock zene szerelmesei pedig bőven találnak jobb hallgatnivalót, és a rádiókban sem tudom elképzelni ezeket a szerzeményeket két Justin Bieber slágerecske között.

Pontszám: 5