HammerFall: Gates of Dalhalla
írta Jocke | 2012.12.19.
Megjelenés: 2012
Kiadó: Nuclear Blast
Weblap: http://www.hammerfall.net
Stílus: Heavy Metal
Származás: Svédország
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
„100% élő show, 0% kutyaszar” – hangzik Oscar Dronjak kissé prosztó sommázása. A ’Gates of Dalhalla’ névre keresztelt új HammerFall DVD-ről beszél ily szépen, amely első ránézésre nem biztos, hogy felkelti a heavy metalért és a zenekarért rajongók érdeklődését. Miért gondolom ezt? Ezek a svédek szétturnézták már egész Európát, mindenkinek van már közös képe Joacim Cansszal és pengetője Oscar Dronjaktól, ráadásul a DVD-kkel, illetve az ősidőkben a kazikkal is nyomultak rendesen. Felvetődik hát a kérdés, hogy miért terheljük meg szegény bukszánkat egy elsőre semmi többnek, mint egy „há’ csináljunk egy dévédét” attitűddel készült koncertfilmnek tűnő kiadvány megvételével, amikor úgyis mindig látjuk, halljuk őket? Nos, akkor néhány mondatban elmondom, hogy miért járjunk rá arra a pénztárcára…
-Külcsín:
Sosem voltam World of Warcraft fan, de Samwise Didier munkáit fantasztikusnak találom. Már 2002 óta ő csinálja a HammerFall borítóit (no, az ’Infected’-es bűntett elvileg nem az ő keze munkája), és ugyan elég statikusak, de nagyszerű kézügyességre vallanak. Ezúttal az általa papírra varázsolt Hector magasodik a Dalhalla Amfiteátrum fölé. A HF ezzel mintha visszanyúlt volna pár évet, mintha valóban el akarná mosni a „fertőzött album” förtelmes borítóját. Ez csak részben sikerült szerintem, a cím betűtípusa például már-már bántóan egyszerű és jellegtelen lett. Bár még mindig jobb, mintha koncertből kivágott képkockákat illesztettek volna rá a borítóra, ahogy az lenni szokott.
5/10 pont
-Tartalom:
No, akkor kezdjük azzal, hogy vetünk egy pillantást a setlistre! Elég combosnak tűnik, nem? Bizony, hogy az. De mivel is lehetne ünnepelni az első lemez, a ’Glory to the Brave’ megjelenésének 15. évfordulóját, mint egy különleges, nagy bulival? 26 dal, rengeteg vendég, 135 perc és egy egészen lélegzetelállító helyszín – így lehetne összefoglalni a ’Gates of Dalhalla’-t. A Rättvik melletti Dalarna tartományban található amfiteátrumban 4.000 ember élvezheti a sziklákkal és egy kis tavacskával körbevett koncertet. Remek akusztika és nagy futófelületű színpad fokozzák a képi és hangi élményeket, minden bizonnyal a zenészeknek is örök emlék marad egy dalhallai fellépés. A szituáció tehát adott: van egy gyönyörű helyszínünk, amelyhez hasonlóan magas színvonalú produkció dukál. HammerFallék pedig profik, ezt tudjuk jól. Hiába a már ezerszer hallott dalok (Hearts on Fire, Crimson Thunder, Let the Hammer Fall, stb.), nem lehet őket megunni, állandóan ide-oda tekergetek és ugrálok a médialejátszó csúszkáján.
A felvétel megsüvegelendő: Patric Ullaeus leginkább mozgó kamerákat és hosszú snitteket alkalmazott, így nem lesz idegesítő az összhatás (nagyon sok DVD hal meg számomra azzal, hogy ide-oda ugrál a kép, szinte másodpercenként). A kamerák természetes mozgásúak, és ami a legfontosabb, életszerűek. Némelyiken vízcsepp van, némelyik kicsit bemozog – emellett pedig nyugodt és követhető az egész felvétel. Már a One More Time klipjét is ő rendezte, és akkor is látszott, hogy van tehetség a fiatalemberben.
A monstre show-t a HammerFall történetének részesei, korábbi zenészei egészítik ki. Mikael Stanne (Dark Tranquillity), Jesper Strömblad (ex-In Flames, The Resistance) és Stefan Elmgren (Fullforce) mellett a Team Cans és Roger Pontare is tiszteletét tette a bulin. Az első három úriembert nyilván nem kell bemutatni, Strömblad és Elmgren színpadra lépésétől pedig még én is libabőrös lettem. A Team Cans egy kóruscsapat, amellyel Joacim néhány éve megnyerte a Körslagetet (Kórusok csatája), egy TV-s, zenés vetélkedőt Svédországban. Azóta már több alkalommal is felléptek együtt, így nem volt meglepetés, hogy Joacim integrálja őket a jubileumi koncertbe. A Roger Pontaréval való együttműködés még régebbre nyúlik vissza. Pontare a När Vindarna Viskar Mitt Namn című dallal lett ismert, amelyet a 2000-es Eurovíziós Táncdalfesztiválon adott elő. Oscarék pedig jó szokásukhoz híven feldolgozták ezt a dalt is.
Sajnos nem elég itt a hely, hogy mindent leírjak, pedig lehetne még mesélni erről a kiadványról bőven. Sokan kritikával illették a csapatot, amiért egy olyan helyszínt választott, ahol meglehetősen nagy a távolság a színpad és a nézők között, de szerintem ezzel egyáltalán nincs probléma. Hányszor van, hogy fesztiválokon, stadionbulikon méteres távolságok alakulnak ki publikum és előadó között?! A zenekar célja szerintem az volt, hogy egy profi, szinte hibátlan színpadi performanszot varázsoljon a rajongóknak, és ez a szememben sikerült nekik.
10/10 pont
-Hangzás:
Amfiteátrumban rossz hangzás és akusztika? Nem túl gyakori, és bizony a ’Gates of Dalhalla’ sem okoz ilyen téren csalódást. Tudom, sok lesz a tízes, de nem találok okot a pontlevonásra. Remekül szól, Cans pedig szépen énekel. El kellett volna menni rá…
10/10 pont
-Extrák:
Csak nem haragszik meg a jó Oscar, ha mondatát kiegészítem: „100% élő show, 0% kutyaszar és extra.” Nem szeretem az extrákat, feleslegesnek tartom azokat az interjúkat, amikor a rocksztárok kényszeredett mosollyal fészkelődnek a székben és Coca-Colát szürcsölgetve előadják, hogy milyen csodálatos dolog az, hogy már 15 éve együtt zenélnek. Ne süketeljünk már, ez senkit sem érdekel 2012-ben. Azért egy kis „making of” felfért a DVD-re, de őszintén szólva csak belepörgettem. Annyit mindenesetre megtudtam belőle, hogy Joacim lenyúlta a szemüvegem.
N/A
Legutóbbi hozzászólások