Portnoy\Sheehan\MacAlpine\Sherinian: InstruMENTAL Inspirations

írta karpatisz | 2012.11.25.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Drum Channel

Weblap: http://www.drumchannel.com/

Stílus: Instrumentális rock\jazz\fusion

Származás: USA

 

Zenészek
Mike Portnoy - dob Billy Sheehan - basszusgitár Tony MacAlpine - gitár Derek Sherinian - billentyűs hangszerek
Dalcímek
01. Stratus (Billy Cobham feldolgzás) 02. Led Boots (Jeff Beck feldolgozás) 03. Hell's Bells (Bill Bruford feldolgozás) 04. Tora Tora / Loss Of Control (Eddie Van Halen feldolgozás) 05. The Stranger (Tony MacAlpine) 06. Nightmare Cinema (Derek Sherinian) 07. Hell's Kitchen / Lines In The Sand (Dream Theater)
Értékelés

A Portnoy\Sheehan\MacAlpine\Sherinian négyes bemutatkozása a NAMM 2012-es hangszerkiállítása után sokak örömére folytatódott. A zenekart életre hívó Mike Portnoy számára a 2012-es év nagyon termékeny és tevékeny volt. Az Adrenaline Mob, a Flying Colors és Neal Morse zenekarában való részvétel után egyelőre egy kisebb volumenű, projekt szintjén működő instrumentális zenekarral indult turnéra. Mike saját bevallása szerint a tagok személye már az első pillanattól kezdve egyértelmű volt. A közös munka, a közös múlt és a zenei gyökerek vezettek oda, hogy a dobos mellé Billy Sheehan, Tony MacAlpine és Derek Sherinian is csatlakozott. Céljuk nem más, mint a zenélés öröme, s ihletet meríteni sem volt nehéz: a példaképek műveihez fordultak a négyes tagjai. Ha végignézzük a műsoron szereplő dalokat, akkor sokszínűség és stílusok kavalkádja tárul elénk. A jazz/fusion sztenderdjei, a gitáros és dobos példaképek legnépszerűbb művei mellett a közös munka egy-egy ikonja került műsorra.

A lemez elindításakor a „Hangszeres Inspiráció” forgatás második napjába csöppenünk. A stúdiókörülmények közötti próba igazán élvezhető, jó minőségű képpel és hanggal lett rögzítve. Minden dal előtt egy rövid szöveges felvezetőt hallhatunk, hogy ki mit gondol az elhangzó művekről. Az első alkalommal, amikor a DVD-t néztem, azt hittem, hogy valami nincs rendben, ugyanis a felvezető alatt a tagok előtt egy folyamatosan mozgó vörös animációs háttér van, ami engem kimondottam zavart, de kiderült, hogy ez „gyárilag” van így.

Billy Sheehan szerint ezek a művek igazán fekszenek ennek a felállásnak, hiszen mind a négy zenész vérében van már ez a stílus. A példaképek, kedvenc előadók művei igazán sokszínűek – mindegyik egy külön világ. Nekem a Bill Bruford dal  a Hells Bells  tetszett a legjobban, mert ebben a dalban használta ki a csapat leginkább a stúdió adta lehetőségeket, hiszen Tony MacAlpine nemcsak mint gitáros, hanem a billentyűs hangszerek virtuózaként is bemutatkozott. A két Van Halen dal egyvelege igazi különlegesség, hiszen a hangszeresek elmondása szerint ezeket a dalokat alig játszották, ezért szerették volna feleleveníteni, hogy azok újra méltó helyükre kerülhessenek.

A tagok közös munkájának gyümölcsei között elsőként Tony MacAlpine bemutatkozó lemezének egyik darabja, a The Stranger hallható, melyet Tony ebben az évben játszott először élőben az új albumát népszerűsítő turnén, majd most ezzel a csapattal. A két előadás közötti különbség, hogy az igazán gyors technikás szólókat itt nemcsak gitáron, hanem Derekkel felváltva játszották.

Derek ’Black Utopia’ című albumán helyet kapott egy tétel, melynek címe Nightmare Cinema. A dal még az 1997-1998-as Dream Theater turné időszakára vezethető vissza. Az akkori DT tagok véletlenszerűen kicserélték hangszereiket és így játszottak feldolgozásokat. De ha már szóba kerül a zenekar, ahol MP és Derek együtt játszottak, akkor nem mehetünk el szó nélkül a ’Falling Into Infinity’ két dala mellett sem, melyeket igazán nagy élmény újra hallani.

Pontszám: 7.5