The Flower Kings: Banks of Eden

írta Mike | 2012.11.03.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Inside Out Music

Weblap: http://www.flowerkings.se/

Stílus: Progresszí­v rock

Származás: Svédország

Dalcímek

Értékelés

Ronnie Stolt nem mai gyerek. Már 1975-ben ott volt a színtéren a Kaipa névadó anyagával, de egészen ’94-ig kellett várni, hogy előlépjen Virágkirályaival: akkor jelentkezett ugyanis negyedik szólóalbumával (’The Flower King’), amely aztán útjára indította hasonnevű bandáját is. 12 nagylemez 18 esztendő alatt, köztük négy duplakorong… Az életművüket nem tarkítják fércmunkák, hisz a minőségből sosem engedtek. Noha az egyik, ha nem a legtermékenyebb prog csapatról beszélünk, a ’Banks Of Eden’-re mégis öt teljes évet kellett várni: a zenekarvezető Stolt úgy fogalmazott, mivel 2008-ban elfogyott a lendület a bandából, szükség volt arra, hogy leálljanak egy időre, ez az öt év azonban egy kreatív és produktív szünetnek mondható, már ami az alkotótevékenységet illeti. Emellett a tagok számos projektben mozgolódtak tovább, elég, ha a Karmakanicra, a Transatlanticre vagy az Agents Of Mercy-re gondolunk.

Én ugyan nem érzem azt, hogy a ’Banks Of Eden’ egy új erőre kapott együttes korszakos ötletektől duzzadó klasszisalbuma lenne, némi kajánsággal úgy is mondhatnám, hogy aki hallotta a ’95-ös ’Back In The World…’-öt, az ismeri az új opust is, hisz éppúgy beleillik a sormintába, mint elődjei, se nem több, se nem kevesebb azoknál. Például a rokonműfajú Echolyn nem is oly rég tárgyalt anyagát jelen pillanatban egy hangyányit izgalmasabbnak vélem. Kezdjük ott, hogy a ’Banks Of Eden’-t önbizalomtól duzzadva nyitják egy laza 25 perces dalmonstrummal, nevesül a Numbers-szel. Persze, mondhatjuk, hogy dörzsölt proggeréknél mindez nem nagy kunszt, a ’99-es ’Flower Power’-t minden idők egyik legbátrabb vállalkozása, az egyórás Garden Of Dreams mamuteposz indította, és találunk még példákat más műfajban is, de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy végig fenntartja-e a figyelmet egy efféle roppant zenei utazás? Jelentem, a banda ismét csillagos ötösre vizsgázott a „Hogyan Töltsünk Meg Tartalommal Egy Majd’ Olyan Hosszú Számot, Mint A Reign In Blood?” című tárgyból: a Numbers egy mindenüvé elkalandozó, téma- és hangulati váltásokban gazdag Progresszív Szimfónia, amelyben a klasszikus Yes-, Genesis-párhuzamok éppúgy kidomborodnak, mint a döngölősebb hard rock-riffelések, a hosszasan hömpölygő hangszeres betétek vagy a pazar kórusokban gazdag, melankolikus merengések. Valójában semmi meglepetés, „csupán” a nagybetűs Zeneiség.

A többi dal nem merészkedik 7-8 perc fölé, mégsem mondhatnám őket rádió-kompatibilis slágerparádénak: míg a For The Love Of Gold egyszerre ünnepélyes és elégikus hangvételű, addig a Pandemonium a lemez legsúlyosabb tétele sötéten pulzáló, hard rockos alapjaival, minimalista „robot-énekével” és baljós színezetével. Ezzel szemben a For Those About To Drown lényegesen könnyedebb vizekre evez, nekem a Spock’s Beard fesztelen játékossága jut eszembe róla, a Jonas Reingold által írt Rising The Imperial szólóiról pedig a Pink Floyd; egyébként ez utóbbi egy lassú folyású, ábrándos-lírai dalcsoda katartikus fináléval, és egy gyönyörű, édesbús refrénnel megkoronázva. Jelenleg ez a személyes kedvencem mindközül. Tökéletes zárás.

„A korai Queen, Genesis, Led Zeppelin vagy Deep Purple bakelitlemezek klasszikus, meleg analóghangzását szerettük volna elcsípni ezzel az anyaggal” – nyilatkozta Stolt mester. Azt gondolom, ez jószerivel meg is valósult, az élőben felvett album valóban szépen szól, van teste, mélysége-magassága, egyedül a pergőhangzást érzem egy kicsit szárazon csattogósnak. A digipakos dupla-CD-s verziót megspékelték további négy szerzeménnyel: a Fireghosts és a Going Up igen markánsan magukon viselik az ’A Trick Of The Tail’-érás Genesis örökségét, az instrumentális Illuminati egy kellemes ujjgyakorlat, a Lo Lines pedig egy kissé izgalommentes bluesos tétel. A bónuszok nem kihagyhatatlanok tehát, hisz nem érnek fel sem atyáik – jelen esetben a Genesis – szintjéhez, sem a sajátjukhoz (vagy akár az első CD-n szereplő dalokéhoz). Persze más, kevésbé zseniális prog bandák a fél karjukat odaadnák ezekért a nótákért… Egy szó mint száz, ha a teljes ’Banks Of Eden’-t összevetem elsőszámú mesterük, a Yes legutóbbi produktumával, ég és föld a különbség a TFK javára, s remélem, amennyiben Stolt úr vénségére kifogyna a szuflából, inkább feloszlatja a bandát, mintsem hogy dögunalmas, nyugdíjas liftzenékkel rukkoljon elő. Ettől azonban jó ideig nem kell tartanunk, mert a The Flower Kings újra itt van – teljes fegyverzetben, teljes pompában!

Pontszám: 8