fbpx

Therion: Les Fleurs Du Mal

írta Bazsa | 2012.10.15.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Szerzői kiadás

Weblap: http://www.megatherion.com

Stílus: Szimfonikus Metal

Származás: Svédország

 

Zenészek
Christofer Johnsson - gitár, billentyűs hangszerek Thomas Vikström - ének, fuvola Lori Lewis - ének Christian Vidal - gitár Nalle PíĽhlsson - basszusgitár Johan Koleberg - dob
Dalcímek
01. Poupee De Cire, Poupee The Son 02. Une Fleur Dans Le Coeur 03. Initials B.B 04. Mon Amour, Mon Ami 05. Polichinelle 06. La Maritza 07. Soeur Angelique 08. Dis Moi Poupee 09. Lilith 10. En Alabama 11. Wahala Manitou 12. Je N'al Besoin Que De Tendresse 13. La Licorne D'or 14. J'al Le Mal De Toi 15. Poupee De Cire, Poupee The Son 16. Les Sucettes (Bonus Track)
Értékelés

Christofer Johnssonra két dolog sosem volt jellemző: sem az, hogy valaha is kicsiben gondolkozott volna, sem pedig az, hogy ne minőségi munka került volna ki a kezei közül. Az utóbbi hetekben adott, meglehetősen titokzatos nyilatkozatok arra engedtek következtetni, hogy az idén esedékes 25 éves jubileum kapcsán ezúttal valami még nagyobb, még különlegesebb van készülőben. A tény, hogy a jeles évforduló tiszteletére megszületett új anyag összes költségét ő maga fedezi, minden valamirevaló Therion-rajongóban azt a kérdést veti fel, hogy vajon mi olyat tudhat a ’Les Fleurs Du Mal’, mellyel kapcsolatban semmit sem akart az amúgy teljes mellszélességgel mögötte álló kiadó gondjaira bízni. Bevallom őszintén, hogy erre a lemez ismerete sem ad egyértelmű választ. És mivel Christofer a koncepciót, valamint a lemez érdemi, vagyis művészeti részét illetően végképp teljes tudatlanságban hagyott minket, remélhetőleg ezt majd hamarosan ő maga fogja megtenni.

Bár az előzetes hírek arra engedtek következtetni, hogy a ’Les Fleurs Du Mal’ személyében egy teljes értékű új Therion-sorlemez érkezett, valójában feldolgozások kaptak rajta helyet. A zenekartól nem idegen az ilyesmi, ám míg az 1997-es (egyébként szintén sorlemezként elkönyvelt) ’A'arab Zaraq – Lucid Dreaming’-on, vagy a két évvel későbbi ’Crowning Of Atlantis’-on – néhány saját szerzemény mellett – a rock/metal-közönség számára többé-kevésbé ismert dalokat értelmezett újra Johnsson mester, addig aktuális vállalkozása lényegesen merészebb. Ezúttal ugyanis hatvanas-hetvenes évekbeli francia popdalokat/sanzonokat importált a Therion markáns zenei világába, a végeredmény értékelése pedig ebből adódóan meglehetősen problematikus.

Egyfelől a két „műfaj” közti átvitel tökéletesen sikerült, vagyis a dalok kétségtelenül kaptak valamit a jól ismert Therion-ízből. Az eredetik ismerete nélkül (azaz tisztán az esztétikai élményt vizsgálva) azonban sajnos már korántsem működnek annyira jól, főleg ha azt vesszük figyelembe, hogy pályafutása során milyen mesterműveket tett le az asztalra. A ’Les Fleurs Du Mal’ pedig minőségben messze nem ér a zseniális ’Theli’, ’Vovin’, ’Deggial’, vagy a ’The Secret Of The Runes’ nyomába. Mondhatnánk, hogy az efféle hasonlítgatás igazságtalan, hiszen mégiscsak átiratokról van szó, ám én azt gondolom, hogy a jó feldolgozás lényege éppen abban áll, hogyan képes egy mások által írt dal sajáttá válni, ami pedig már lehetővé teszi az összevetést.

Ugyanakkor az értékelést az az alapvető paradoxon nehezíti meg, hogy a gond itt az ötlettelenség, ami viszont – hozott anyag lévén – nem Christofer dalszerzői képességeit minősíti. Ám a kiszámíthatóságot még esetleg kompenzálhatná valamiféle atmoszféra megléte, de sajnos ilyesmiről sem igazán beszélhetünk: a ’Les Fleurs Du Mal’ „arisztokratikus” hangvétele és a barokkos giccse annyira megfekszi az ember gyomrát, mint egy nagy tálca franciakrémes. Ez a része mondjuk már teljesen szubjektív, hiszen nyilván sokan vannak, akik rajonganak az édességekért (ahogy a francia nyelvért is).

Azt persze semmiképp sem mondhatjuk, ne volna továbbra is különleges az, amit a Therion csinál, és ez hatalmas erény, ahogy néha ezen a lemezen is kivillan a Christoferben lakozó, ezúttal sajnos elfojtott mágia. Az Une Fleur Dans Le Coeur illetve az Initials B.B a karakteresebb (igaz, nem kevésbé giccses) darabok közül való, a Dis Moi Poupee-ban személyében pedig egy a zenekarhoz valóban méltó dalt is kapunk, melyben a – nagy szívfájdalmamra – teljesen háttérbe szorított férfikórus is komolyabb szerepet kap. A dalok jelentős része azonban sajnos vagy a jellegtelen, vagy a vontatott, vagy az édes-nyálas kategóriába tartozik. 

Pontszám: 5

Legutóbbi hozzászólások