Vision Divine: Destination Set To Nowhere
írta MMarton88 | 2012.10.06.
Megjelenés: 2012
Kiadó: earMusic
Weblap: http://www.visiondivine.com
Stílus: Progresszív power metal
Származás: Olaszország
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
A Vision Divine egy jobb sorsra érdemes olasz zenekar. Már a hetedik nagylemeznél járnak, és a Rhapsody-s Fabio a frontember, úgyhogy papíron már jóval előrébb kellene tartaniuk, mint ahol vannak... de egyrészt az élet kegyetlen, másrészt azért talán nem hazudok nagyot, ha szemükre vetem, hogy a korábbi korongokkal különösebben nem váltották meg a fémvilágot. Kicsit számomra amolyan elveszett képet is mutatott a formáció, bolyongtak az AOR-power-prog labirintusban, bár anno a ’Stream of Consciousness’ lemez azon felül, hogy jól sikerült, úgy tűnt kicsit a felsőbb ligák felé is elsodorja a bandát. Mindenesetre ha másra nem, arra jó volt az az időszak, hogy a nagyvilág megismerte Michele Luppi csodadalnok nevét, aki pár évig Lione helyén énekelgetett a bandában.
Na de itt van újra Fabio, a Vison Divine pedig egy meglepően összeszedett, céltudatos, sőt... erős koronggal tért vissza! A játék neve első ránézésre progresszív power metal, ám ezzel azért nem árt egy kicsit óvatosan bánni. Voltaképp valahol a stílusdefiníció magába foglalja az előremutatást, ami aztán tökéletesen hiányzik a ’Destination Set To Nowhere’-ből. Elvégre azokat a zenei megoldásokat, ötleteket, paneleket, amikből építkezik a korong, már közel 10 éve rendszeresen halljuk a Pagan’s Mindtól, az Evergrey-től vagy a Symphony X-től, de vitathatatlan, hogy rengeteg minden eredeztethető itt a Marilliontól, vagy a Fates Warningtól, vagy a Genesis-től.
A végeredmény mégis egy szerethető, könnyen befogadható, sőt, a maga módján már-már slágeresen fülbemászó alkotás. Olaf Thörsen a stílus kötelező paneljeit és elemeit ügyesen pakolgatja egymás mellé, ráadásul azon felül, hogy igazán remek dallamokkal és tartalommal volt képes megtölteni a dalokat, még az összkép is egységes, erős lett. A korábbi AOR-esebb világ nem igen köszön vissza a korongon, de a progresszivitást sem viszik annyira túlzásba, mint anno a Luppi-s lemezeken. Az album nagy slágere egyértelműen a Beyond The Sun And Far Away, egy igazi melodikus metalhimnusz, de a klipes Mermaids From Their Moons, vagy szinte bármelyik másik dal is könnyen magával ragadja az ember figyelmét. Még a korong vége felé található durvább eresztések is remekül megállják a helyüket. Egyedül a záró címadót érzem kicsit jellegtelenebbnek, ha már amúgy is egy komolynak szánt konceptalbummal van dolgunk, a lezárás lehetne egy kicsit izgalmasabb eresztés.
Ezen felül néha giccsesbe hajlónak érzek egy-egy dalt. Ehhez persze nagyban hozzájárul Fabio előadásmódja, akinek a pátoszos, érzelemdús hangja tökéletesen működik a Rhapsody-ban, itt viszont kicsit néha túlságosan elszentimentáliskodja a dalokat. Erre remek példa a nyáltenger Message To Home, de ez egyszer kicsit elnéző leszek vele szemben, mégiscsak a színtér egyik legjobb dalnokáról van szó, és összességében még így is élvonalas a teljesítménye.
Legutóbbi hozzászólások