Bullet: Full Pull

írta Jocke | 2012.09.18.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: http://www.bullet.nu

Stílus: Hard Rock

Származás: Svédország

Dalcímek

Értékelés

A Bullet le sem tagadhatná, hogy mely ország szülöttje. A svédek ugyanis rettentően profik abban, hogy legendás zenekarok farvizén evezve érjenek a rivaldafénybe, vagy legalábbis annak közelébe (aktuális hőseink például a Nuclear Blast égisze alatt tevékenykednek). Szerintem ez sok esetben igenis jól tud elsülni (egy Astral Doorsot például bármikor örömmel előkapok, pedig tudjuk, hogy ők sem jeleskedtek a spanyolviasz feltalálásában, hogy finoman fogalmazzak), viszont van, amikor mindössze egy vállalhatatlan lopkovári-halmaz keletkezik a nagy zenélésből. A Bullet valahol a két végpont között egyensúlyoz, csúcs- ill. mélypontok nélkül, kicsit belesüppedve a középszerűségbe. A svédek zenéjét leginkább a Bon Scott féle AC/DC és a nyolcvanas évek eleji Accept szerelemgyermekeként lehetne leírni – és itt pont. Ugyanis joggal gondolhatjuk, hogy ha egy fiatal hard rock csapat elég erőteljesen lemásol egy olyan legendás zenekart, amelyre gyakran szokás mondani, hogy önmagát utánozza, és semmi újat nem mutat, akkor a kópiabanda produktuma nagy valószínűség szerint tömény unalomba fúl majd. S ez biza így is lett.

Mikor először hallottam a bandáról úgy 2009 tájékán, majd belefüleltem a 2008-as ’Bite the Bullet’ és a tavaly megjelent ’Highway Pirates’ albumukba, egy ígéretes, lelkes, lendületes csapatot láttam magam előtt, akik kellő munkával és egy kis egyediséggel nagyot szökkenhettek volna előre. Ez a nagy ugrás azonban úgy érzem, nem sikerült: a vízválasztónak számító harmadik album után gyakorlatilag semmi nem történt, Hell Hofer és bandája továbbra is tucat számra gyártja az AC/DC féle B-oldalas dalokat, az album pedig úgy szalad el melletted, mint ha meg sem történt volna. A ’Highway Pirates’-t sokkal frissebbnek, energikusabbnak éreztem, ráadásul szorult rá egy-két igazán tökös nóta, mint például a Citylights vagy az Into the Night. A ’Full Pull’ sajnos nélkülözi az igazán jó dalokat, s mivel zeneileg amúgy sem túl előre mutatóak, ez bizony igen nagy baj. No de nézzünk szét egy kicsit a zenekar háza táján!

Az idestova alig több, mint tíz éve létező hard rock banda arca egyértelműen a pufók énekes, Hell Hofer, aki amolyan hardrockosított Udo Dirkschneiderként prezentálja dalait. Hell nem elég, hogy a stúdiózás előtt megivott egy üveg whiskey-t, még össze is törte az üveget, hogy magába gyömöszölje a szilánkokat. Érdes hangjára nem is lehet panasz, hacsak nem annyi, hogy egyetlen hangszíne van, témái pedig a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetőek változatosnak. A nyitó Midnight Oil-t például olyan ördögien rekedten tolja, hogy a kritikus szíve is nyomban ellágyul, a hűtőben maguktól pattannak fel a sörök, a bőrkabi és a tornacipő pedig menten kipattannak a gardróbból. A Bullet nagy problémája azonban az, hogy egy album általában 10-11 dalból áll, így ez az egy fecske sem fog nyarat hozni az őszbe: három-négy dal után elfogy a puskapor (akarom mondani: golyó), és talán az is örök rejtély marad, hogy miért kell minden dalnál refrén gyanánt a szám címét ismételgetni.

Pozitívum mégis akad, egyrészt, hogy ne rossz szájízzel zárjuk ezt az ismertetőt, másrészt, mert így korrekt a zenekarral szemben. Mégpedig az, hogy ezek a svéd skacok tesznek arra, hogy más mit gondol, így ha tudnak magyarul, és kikötnek a HRM-en, akkor valószínűleg én is el leszek intézve egy vállrándítással. Minden bizonnyal eszük ágában sincs újítani, tökéletesen megfelel nekik a jelenlegi helyzet. Emellett szimpatikusak, jó a kiállásuk, talpig bőrben és éjszaka is napszemüvegben feszítenek – s ha majd ők is úgy akarják, akkor várunk tőlük egy ennél mérföldekkel jobb albumot. Szerintem bennük van a plusz, de kell még hozzá legalább egy-két esztendő, hogy ez egy igazán jó lemezben testesüljön meg.

Pontszám: 5