Woods of Ypres: Woods 5: Grey Skies & Electric Light

írta Tomka | 2012.08.27.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Earache Records

Weblap: http://www.myspace.com/woodsofypres

Stílus: Goth / doom metal

Származás: Kanada

 

Zenészek
David Gold - ének, ritmusgitár, dob Joel Violette - gitár, basszusgitár, zongora Vendégek: Raph Weinroth-Browne - cselló Angela Schleihauf - oboa
Dalcímek
01. Lightning & Snow 02. Death Is Not an Exit 03. Keeper of the Ledger 04. Traveling Alone 05. Adora Vivos 06. Silver 07. Career Suicide (Is Not Real Suicide) 08. Modern Life Architecture 09. Kiss My Ashes (Goodbye) 10. Finality 11. Alternate Ending
Értékelés

Lehetett ezt már látni. Hiszen már a második nagylemezen – ’Woods III: The Deepest Roots and Darkest Blues’ – is megjelentek a black metalt bomlasztó elemek. Tiszta ének, doomosan fajsúlyos belassulások, heavy metal ihletésű gitárszólók. Így lehetett az, hogy David Gold zenekarának harmadik nagylemeze a black és a doom metal góttal megkeserített ötvözete volt. Lehetetlen műfajkeveredés, de tényleg. Hogy mégis működött, azt nem csak az inkább műfajváltásra, mintsem stílusmixelésre építő albumszerkesztés okozta, hanem David Gold jellegzetes dallamfordulatai és világképe. Innen nézve, elkerülhetetlen volt, hogy a negyedik nagylemez szinte teljesen goth metalba forduljon – de nem a HIM-féle puncsolt érzésvilágú gótéba, hanem mondjuk a Sentenced érzelmileg kikeményített melankóliájába.

Amit viszont nem lehetett előre látni, az David Gold halála. Már felvették a dalokat, mikor a kanadai zenész 31 éves korában halálos autóbalesetet szenvedett. A lemez munkálatait végül Gold egyetlen szerzőtársa, Joel Violette (a zenekar összetétele folyamatosan változott: Joel volt társa Goldnak a black metalból a végső gótikába tartó átmenetben), és az Earache Records fejezte be. A ’Grey Skies and Electric Light’ poszthumusz kiadvány: a halál témája köré csoportosított dalszövegek, amelyek Gold életében talán csak műfaji kliséknek tűnhettek volna, most visszavonhatatlan valósággá váltak. Death Is Not An Exit, Carrier Suicide, Kiss My Ashes (Goodbye), Finality, Alternate Ending – beszédesebb címeket aligha találhatnánk egy ilyen tragikus kiadványhoz.

De a keletkezéstörténet mellett maga a hangütés is tragikus. Gold nem csak az élet végességéről szeretett mesélni, hanem a természet eltűnéséről, a városi lét negatív hatásairól is – dalszövegeiben a természeti léttel rokonszenvező, ám annak elmúlásával és lehetetlenségével tisztában lévő világképet körvonalaz. Innen az édeskeserű hangvétel; a tragédia az elkerülhetetlenségben rejlik. Talán csoda, hogy Gold érdeklődése a doom metal monumentalitása felé fordult a harmadik nagylemezen? Ám legyenek néhol mégoly gyerekesen megszövegezett, az érzelmi hatásra apelláló dalok is a lemezen, a Woods of Ypres-alkotásokat körbelengő aura mégis oly sajátos hangulattal bír, hogy nem lehet nem elnézni Goldnak a hibákat. Ha David Gold nekiállt black metalt játszani, akkor abból nem a skandináv vidék kietlensége, hanem a kanadai természet illata áradt; ha doom metalt súlyozott, akkor erdőben megbúvó temetőkről énekelt; ha goth metalt pengetett, akkor a modern élet elutasításáról, és saját haláláról énekelt.

Ami azt illeti, nem volt nagy énekes. Kvázi egy hangszíne volt, az is gondtalanul igazodott a műfaji panteon követelményeihez. De mégis, ezt a hangot 100 közül is fel lehetne ismerni. A ’Grey Skies & Eletric Light’-on pedig olyan refréneket formált meg, amik visszarepítenek a stílus ’90-es évekbeli árnyékkorába. Sötéten romantikus baritonja tökéletesen simul hozzá a hol metalos agresszív, keserves dühtől tajtékzó (Adora Vivos), hol pátoszba hajlóan érzelmes (Silver) dalokhoz. Habár szabályos goth rock sláger (Carrier Suicide) ugyanúgy akad rajta, mint lélekemelő doom-eposz (Kiss My Ashes), a ’Woods V’ mégis változatosságával, sokszínűségével tüntet: aki akarja, könnyedén kategorizálhatja a számokat, mégis, azokba egyaránt beférkőzik a metal zene agresszivitása, a doom monumentalitása, a black metal könyörtelensége, vagy a klasszikus keményzenék melódiái. A hanszerelés is igazodik ehhez, és a szikárabb riffeket zongorajáték központozza, a komor dalszövegeket pedig fel-felsíró csellószólam nyomatékosítja (Death Is Not An Exit, Kiss My Ashes).

David Gold világi hattyúdalai azonban organikus szerzemények, hatékonyságuk záloga, hogy minden hangjegy, minden borús és végletes dallam a helyén van. Megkapó természetességgel gördül mindegyik dal – nagyszerűségük az egyszerűségben rejlik. A kanadai zenész nem akart emlékművet – de a ’Woods V’-nél ékesszólóbbat és szebbet kérve sem kaphatott volna.

Pontszám: 8.5