Periphery: Periphery II This Time It's Personal

írta karpatisz | 2012.08.22.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Roadrunner Records

Weblap: http://www.facebook.com/PeripheryBand

Stílus: Progresszí­v metal

Származás: USA

 

Zenészek
Misha Mansoor - gitár Jake Bowen - gitár Matt Halpern - dob Spencer Sotelo - ének Mark Holcomb - gitár Adam Getgood - basszusgitár Vendégekzenészek: Guthrie Govan - 2.szám John Petrucci - 10. szám Wes Hauch - 13. szám
Dalcímek
01. Muramasa 02. Have a Blast 03. Facepalm Mute 04. Ji 05. Scarlet 06. Luck as a Constant 07. Ragnarok 08. The Gods Must Be Crazy! 09. Make Total Destroy 10. Erised 11. Epoch 12. Froggin' Bullfish 13. Mile Zero (Wes Hauch vendégszereplésével) 14. Masamune A limitált kiadás bónuszai: 15.Far Out 16.The Heretic Anthem
Értékelés

Az új Periphery album érkezését két okból vártam: az első, hogy a Dream Theater 2012-es hazai fellépése  előtt ők voltak az előzenekar. A második, hogy vendégként John Petrucci  is szerepel a lemezen egy szóló erejéig; az ő neve számomra biztosíték arra, hogy itt minőségi dolog várható.

Az ismerkedés a Periphery első lemezével részemről akkor kezdődött, amikor megtudtam, hogy ők lépnek fel a Dream Theater előzenekaraként. A zene meglepett, mert egy nagyon komplex anyagot hallottam. Rögtön a Meshuggah jutott róla eszembe, amit egy „zeneértő” barátom is megerősített. A durva, hörgős ének és a túl sok matek, ami a zenéjükben volt nem igazán nyerte el a tetszésem. A koncert után viszont megváltozott bennem ez a dolog, mert ott sokkal dallamosabb és kevésbé durva számokat játszottak.

Úgy gondolom, hogy a zenekar nem is választhatott volna jobb címet ennek a lemeznek. A ’This Time It’s Personal’ alcím már pozitív volt számomra. A lemezt hallgatva a megérzésem beigazolódott és a srácoknak hallhatóan jót tett, hogy a progresszív stílus királyait, azaz a Dream Theater-t látták és hallották saját produkciójuk előtt. A hangszeres brillírozás kicsit háttérbe szorult és a dallamosabb részek kerültek előtérbe.

A lemezen az első nóta (Muramasa) annak ellenére, hogy csak 2,5 perc, számomra lehengerlő indulás, a csodálatos dallam és vokális téma, illetve a hirtelen hörgős énekre váltások miatt. A többi dal azonban kettős érzéseket váltott ki bennem. A szimfonikus betétek és a dallamos részek egysége megnyerő, de a metálos brillírozásokat kicsit soknak éreztem. A vendégek kiválasztása jónak bizonyult, teljesen illett ehhez a fajta zenéhez; a gitárosok - Guthire Govan, John Petrucci és Wes Huch - kiváló munkát végeztek. Nekem John szólója tetszett a legjobban, mert érezhető volt, hogy itt egy egyéniség játszik, s ez a Periphery hangzásának egységéhez adott még egy pluszt. Ha ki kellene emelnem egy dalt a lemezről, akkor az mindenképpen az Erised lenne.

Pontszám: 7.5