Nostradameus: Hellbound

írta Hard Rock Magazin | 2006.10.13.

Megjelenés: 2004

 

 

Kiadó: AFM Records

Weblap: www.nostradameus.com

Stílus: power metal

Származás: Svédország

 

Zenészek
Freddy Persson: ének Jake Fredén: gitár Michael í…berg: gitár Thomas Antonsson: basszus Esko Salow: dob
Dalcímek
01. Never Turning Back 02. Your Betrayal 03. The Reapers Image 04. Hellbound 05. One Step Away 06. Fight 07. Cuts Like Blades 08. Seven 09. One World To Live In 10. I Am Free
Értékelés

A Nostradameust legutóbbi albumával, a Third Profecy-vel ismertem meg, kellemes, másodligás skandináv heavy-t játszó együttesként. Lemezükön volt egy-két szám, ami bekerült a válogatásmappámba, és a Narnia mellett egy megbí­zható, állandó szí­nvonalat nyújtó, ám izgalommentes bandaként könyveltem el. A napokban kaptam kézhez a 2004-es albumukat, majd mikor beraktam elindí­tottam a lejátszót, és meghallgattam az első számot, bosszankodva vontam fel a szemöldökömet: újabb fake albumot sikerült megszereznem. A lemezt tovább hallgatva aztán rájöttem, szó sincs itt hamisí­tványról, pusztán a banda tudott hozni egy olyan dolgot, amit nem vártam volna tőlük: izgalmat, és továbblépést. Nos tehát: az első szám egy olyan death-es csatakiáltással indul, melyet bizonyára a viking ősök eresztettek el, mikor lerohantak valamilyen települést. A kiáltás okozta sokkot aztán enyhí­ti a dallamos verze, ám a dalban visszatérő scratch-es modern riff inkább a Soilwork-ot juttatja az eszembe, mint egy ortodox heavy csapatot. Kiváló szám, én valahogy í­gy képzelem el a műfaj határainak kitágí­tását. A Your Betrayal is fasza, középtempós riffel nyit, melyre aztán érkezik a dallamos verze, és a kiabálós refrén. A dobos jól megdolgozik a pénzéért, szinte le sem száll a kétlábdobról, végigpumpálja az egészet, a heavy-ból a powerbe tolva át a hangulatot. A következőben ismét visszatérnek a vikingek, sőt, nagyobb sereggel, mint az előzőekben. Persze nem kell megijedni, nem death hordák söpörnek végig a tájékon, pusztán a viking harcosok vonták kissé jobban össze a szemöldöküket. Fasza power nóta, szigorú, modern sika riffekkel, és lassabb, dallamos refrénnel. A keménységet a betorzí­tott ének, és az effektek is fokozzák. Azért pihenésképp, és egy kis progresszí­v jelleget adva a számnak, van egy kis lassabb, akusztikusabb betét is. A Hellbound egy hagyományosabb metálnóta, melyben ismét előkerül kis szí­nként az akusztikus gitár, de csak annyira, hogy jobban kihangsúlyozza a továbbiakat. Remek refrénű, igazi koncertfavorit. Na, haladjunk arrébb egy lépéssel. A One Step away ismét egy gyors szerzemény, jól odacsapnak a lecsóba a fiúk, kissé Sonatas refrénnel az egyik legdallamosabb szám a lemezen, persze a verze az inkább skandináv durvulat, és nem barokk metál. A Fight olyan, mintha az előző albumról maradt volna le, a másik hagyományosabb heavy a lemezen, szintén dúdolható refrénnel, és dallamos gitárszólóval. A Cuts Like Blades megint előhí­vja a viking ősöket, legalábbis egy csatakiáltás erejéig. A tempó frankón nyaktornáztatós, csak néha jön be egy kis lassulás, ám akkor elindul a géppuskasorozat, a dobos stepaerobicba kezd, bizonyára nem Norbitól tanulta, de igencsak élvezhető. A refrén itt is pazar, nagyon kinyitották a fiúk a dallamzsákot is. A Seven Manowar-os szólóval kezd, a Dream Evil í­r ilyen nótákat, frankó galoppozós hősies metál ez, mondanom sem kell, milyen dallamokkal, talán csak az egyszavas refrént kellett volna kicsit jobban kidolgozni. Az utolsó nóta géppuskaszerű dobtémáival méltó lezárása az albumnak, a baljóslatú verze találón váltakozik az elbeszélős refrénnel.( a bónusznótát sajnos nem hallottam.)

Pontszám: 10

Legutóbbi hozzászólások