Cygnus and the Sea Monsters - One Night In Chicago (DVD)
írta Hard Rock Magazin | 2006.09.21.
Megjelenés: 2006.
Kiadó: mp4 productions
Weblap: www.mikeportnoy.com
Stílus: progresszív rock
Származás: USA
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Mike Portnoy nyughatatlan személyiség. Ezt már tudjuk róla egy ideje. A Dream Theater-ben betöltött kicsit dobos, kicsit zenekarvezető, kicsit DVD rendező "beosztása" mellett mindig kitalál valamit, hogy még véletlenül se legyen egyetlen szabad perce sem. (Mellékesen jegyzem meg, hogy minden tiszteletem "Portnoynéjé", aki két gyermek nevelése mellett elviseli ezt az eszelőst.) Szóval Mike mester a DT lemezkészítéseink és turnéinak szüneteiben össze-össze trombitálja cimboráit egy kis örömködésre, melynek során nagy elődeik, idoljaik előtt róják le tiszteletüket. Az első ilyen vállalkozás a "Yellow Matter Custard" volt, melyben a Beatles dalait dolgozták fel, ezt követte a "Hammer Of The Gods", mely a Led Zeppelin emléke előtt adózott. Mostani írásom tárgya a "Cygnus and the Sea Monsters" Portnoy egyik legnagyobb kedvencének, a Rush-nak életművét "piszkálja meg", legutóbb pedig a Who zenekar dalaiból álló előadást hozott össze Mike, "Amazing Journey" címmel. Ezen produkciók közös pontja, hogy mindössze két-három alkalommal lépnek színpadra a muzsikusok, így a jelenlévők igazán kiválasztottnak érezhetik magukat. Nagy szerencse, hogy ezekről az eseményekről kép és hangfelvétel készül, melyeket Portnoy honlapján meg lehet rendelni. A "Cygnus and the Sea Monsters" DVD-n látható koncert felvételére 2005. szeptember 18-án került sor Chicago-ban, a Drum's Pad 20th Anniversary Show keretén belül. Az esemény jellegéből fakadóan elsősorban Mike Portnoy-ra van kihegyezve az előadás, de a többi muzsikus is teret kap, hogy megmutassa tudását. ...és élnek is a lehetőséggel. A Rush muzsikája nem könnyű falat. A nóták eljátszásához nem elég a hatalmas zenei tudás, valami több, valami belülről fakadó, ösztönös "Rush vágy" kell ahhoz, hogy egy cover band, játékával legalább megközelíthesse Neil Peart, Geddy Lee és Alex Lifeson dalainak hangulatát. Mike Portnoy-on természetesen ezúttal sem múlik semmi. Mestere, példaképe Neil Peart. Szinte az anyatejjel együtt szívta magába ritmusait, játékának jellegzetes jegyeit. Megdöbbentő látni és hallani, hogy ezen a koncerten Mike kissé "átalakul" és nem csak a külsőségekben, de dobolásának stílusában is megpróbálja a nagy mestert idézni. Apropó külsőségek! A Tama ezúttal is segített abban, hogy Portnoy vizuálisan is meg tudja idézni az adott zenekart. Ringo Starr és John "Bonzo" Bonham dobfelszerelésének másolata után, most sikerült Neil Peart egyik legismertebb szerelését megépítenie. A vörös szerkó, a lábdobokon csillagban álló ember, a Dream dobosának bőrein is látható, azzal a különbséggel, hogy persze a csillagok helyett a DT logóját használták fel a designerek. Portnoy végig lendületesen, nagy kedvvel játszik. Az utolsó darabba beillesztett dobszólója talán pályafutása legjobb ilyen jellegű darabja. A "hobby zenekarosdiban" hű társa Paul Gilbert gitáros ezúttal is hozza a ráosztott szerepet. Alex Lifeson jellegzetes stílusát tökéletesen "másolja" úgy, hogy közben persze saját játékának jellegzetességeit is fel-fel csillantja. Sean Malone a Gordian Knot bőgőse szerényen meghúzódva, de ízesen és persze hibátlanul hozza Geddy Lee csöppet sem egyszerű bőgő témáit. Ő persze a legendás basszusgitárostól eltérően nem énekel. Azt kell, hogy mondjam, - attól függetlenül, hogy nem ismerem Malone énektudását - sajnos. Jason McMaster számomra a produkció gyenge pontja. A "dalnok", aki a számomra ismeretlen Dangerous Toys nevű zenekarból "származik", szétüvölti a nótákat. Gondolom a barátságon túl azért választották őt, mert hangszíne hasonlít Geddy Lee- jére. A lágyabb témáknál valóban. A keményebb részeknél azonban sajnos átmegy metálba, amiért nagyon nagy kár! Sikít, sőt visít. Kár érte! Szerencsére a Rush azon korszakának dalai, melyeket ez a koncert megidéz elsősorban nem az énekről szólnak, hanem a hosszú hangszeres betétekről. Az előadás egy órás időtartamába mindössze négy darab fért bele. A Rush talán legismertebb két szerzeménye, a 2112, és a Cygnus X-1, valamint a Hemispheres és az instrumentális YYZ. A DVD borítója és a menü is kicsit vicces, sőt talán gyermeteg is. De végül is a megidézett csapat sem a nagy komolyságáról ismert. Négy zenész felhőtlen játékát tartalmazza ez a korong. Pontokat osztogatni rá felesleges, hiszen egy cover band teljesítménye számokkal nem mérhető. Jó játék, jó szórakozás zenésznek, hallgatónak egyaránt.
Legutóbbi hozzászólások