Leander: Szí­vIdomár

írta Bazsa | 2012.04.16.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Sony Music

Weblap: http://www.leandermusic.com

Stílus: modern (pop-)metal

Származás: Magyarország

Dalcímek

Értékelés

2009-ben, első Youtube videója feltöltésekor valószínűleg maga Köteles Leander sem gondolta volna, hogy elképzelései szűk három évvel később Magyarország egyik legnagyobb metal-szenzációjává növik ki magukat. Igazi sikertörténet az övé, melynek kielemzésével másik három cikket lehetne megtölteni, pedig röviden összefoglalva nem egyébről van szó, mint a friss, fiatalos és korszerű zenei koncepció, valamint a közönség igényeinek szerencsés találkozásáról. Találkozásáról, nem pedig kiszolgálásáról.

Sokan gondolják úgy, különösen a mi „köreinkben”, hogy a trendiség és a hitelesség egymást kizáró tényezők. E messzemenően demagóg szemlélet ellen éppen maga Leander a legjobb példa: én személy szerint ugyanis sem a korai, sem a mai munkáit nem érzem népszerűség-orientáltságtól és görcsös megfelelési kényszertől bűzlő, „tömegfogyasztásra szánt terméknek”. Esetünk sokkal jobban hasonlít arra a korántsem szokatlan szituációra, amikor egy művész őszinte, és mindenféle nyomástól mentes önkifejezése történetesen rengeteg embernek tetszik.

Vörös Attila csatlakozásával az egyszemélyes szobaprojekt új energiákkal és lehetőségekkel gazdagodott, az egymásra találás pedig nem csupán azért bizonyult szerencsésnek, mert Attila Nevermore-taggá válása az egyik legnagyobb dolog volt, ami az utóbbi években a hazai metal-szakmával történt, hanem – ahogy a közösen jegyzett dalok mutatják – szerzőpárosként is remekül tudnak együtt dolgozni. Innen pedig már nem sok kellett a teljes zenekarrá alakuláshoz, a teltházas klubturnékhoz, a fesztivál-fellépésekhez, végül pedig a lemezszerződéshez.

Nem csoda, hogy hatalmas várakozás előzte meg a ’SzívIdomár’ megjelenését, mely – dacára a bő másfél éves koncertezésnek – lényegében szimbolikus aktusa az online-világból való végleges kilépésnek. De nevezhetjük a zenekar első nagy megmérettetésének is, mert bár a lemezanyag jelentős részét a korábban megismert dalok teszik ki, az eddig „elszigetelten” már bizonyított darabokat egyben és egységes egészként (és az újra-rögzítésnek köszönhetően egységes sounddal) hallgatva vált igazából felmérhetővé, hogy mennyire is működik valójában az eddigi Leander-életmű… és elővéve a legobjektívebb énemet, azt kell mondanom, hogy hibátlanul.

Szakmai oldalról nézve olyan lemez született, amit végre büszkén, mindenféle hiányérzet nélkül oda lehet rakni a nyugati csúcsprodukciók mellé. A hangzás és a hangszerelés egész egyszerűen kifogástalan: iszonyatos erővel és döggel, de az arányokat tekintve mégis kristálytisztán szólal meg a korong. És bár a hangképben a legapróbb részletekig minden ki van találva, a profi, a dinamikára is ügyelő feljátszás révén a végeredmény mégsem válik mesterkéltté, így természetes és „lélegző” marad (mely különösen a vaddisznó módjára horzsoló, telt gitárhangzásban ütközik ki).

A ’SzívIdomár’ legnagyobb erénye azonban mégis az, hogy míg összességében nem más, mint egy a kornak maradéktalanul megfelelő, kőkeményen odavágó, ízig-vérig metal lemez, végtelenül fülbemászó és könnyen befogadható is egyben. Igaz, kissé félrevezetőnek tartom a pop-metal műfajmegjelölést, mert bár remekül érzékelteti, hogy zenei szerkesztés és dallammenetek tekintetében mennyire közel áll egymáshoz a két világ, a kereskedelmi TV-k és rádiók műsorain szocializálódott hallgatók nehezen tudnak majd elvonatkoztatni az Attila és Jozzy által őrült dinamikával elővezetett, hol súlyos, hol nevermore-osan technikás riff-orgiától. Az viszont tény, hogy Leanderék roppant ügyesen, „félelem” nélkül egyensúlyoznak modernitás, extremitás és „popularitás” között, a szélsőségeket pedig sikerült a kilengéseknek köszönhetően változatossá, ugyanakkor tökéletes egységgé kovácsolniuk. Talán egyetlen helyen sikerült túlzásba vinni a „variálást”: Seress Rezső Szomorú vasárnapjának zúzda-betétje véleményem szerint nem sült el valami jól.

A lemez struktúrája szintén kellő átgondoltságról és odafigyelésről árulkodik: az első részben hat azonnal beütős sláger gyalulja le az ember fejét, a vége felé haladva pedig érkeznek a több hallgatást igénylő, kicsivel nehezebben hozzáférhető dalok, ezek közül a Jeff Loomis (Nevermore) elképesztő szólójával megtámogatott Bennem az abszolút etalon. A záró (és mellesleg már bőven millió fölötti nézettséget produkált) Lady Gaga-feldolgozás aztán visszaráz minket a party-hangulatba, bár én személy szerint a Rihanna-átiratnak jobban örültem volna, ami – gondolom – jogi problémák miatt nem kerülhetett fel a lemezre.          

Pontszám: 8.5