Borknagar: Urd

írta Mike | 2012.04.03.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Century Media Records

Weblap: http://borknagar.com/

Stílus: Progresszí­v/Folk/Viking/Epic Black Metal

Származás: Norvégia

 

Zenészek
í˜ystein Garnes Brun - gitár Jens F. Ryland - gitár ICS Vortex - ének, basszusgitár Lars A. Nedland "Lazare" - billentyűk, ének Vintersorg - ének Baard Kolstad - dobok
Dalcímek
01. Epochalypse 02. Roots 03. The Beauty Of Dead Cities 04. The Earthling 05. The Plains Of Memories (instrumental) 06. Mount Regency 07. Frostrite 08. The Winter Eclipse 09. In A Deeper World 10. Age Of Creation (limitált digipak-bónusz) 11. My Friend Of Misery (Metallica-feldolgozás - limitált digipak-bónusz)
Értékelés

A Borknagar igazi kuriózum, egy unikális kincs. Ugyan a kilencvenes évek közepének északi black metaljából eredeztethető a zenéjük, már a ’96-os debüt-albumukkal újat tudtak mutatni. Valami egészen mást. Olyat, ami csak a sajátjuk. Hozzám talán a ’The Olden Domain’ és a ’Quintessence’ páros áll a legközelebb, ám még a leggyengébb láncszemnek kikiáltott múltkori ’Universal’-t is egy minőségi munkának tartom, az azon szereplő My Domain pedig az egyik kedvenc Borknagar-dalommá avanzsált, evör.

A norvégiai Bergenből származó bandát 1995-ben alapította Øystein Garnes Brun, miután ráunt az egydimenziósabb death metalra, s maga köré gyűjtötte az akkori színtér nagyágyúit, Enslaved-, Arcturus-, Immortal-, Ulver-, Gorgoroth-tagokból. A Borknagar-stílus tulajdonképpen már a névadó bemutatkozó anyagon virágot bontott: Øystein mesterien építette be az északi folklór-elemeket a black metalban gyökerező muzsikába, emellett atipikus, úgymond avantgárd megközelítés jellemzi mind a gitármunkát, mind a dalstruktúrát, nem beszélve a hörgés és a patetikus dallamos ének házasításáról, a dalszövegek pedig nélkülözik a mizantróp sátánosságot, ehelyett főként természetszeretetről szólnak, illetve a pogányság, az északi mitológia témakörét, az ember és a kozmosz kapcsolatát járják körül nemritkán filozófiai mélységekben.

A március végén napvilágot ’Urd’ is ebben a szellemben fogant: az előzetes hírek arról szóltak, hogy a banda vissza akart térni a gyökereihez, ekképpen vizsgálva az ember helyét a természetben, a cím pedig a skandináv mitológiára utal, miszerint a nőalakkal ábrázolt nornák képviselik a Sorsot, köztük Urdhr (azaz Urd) a múlt istennője, aki nővéreivel együtt Asgardban tartózkodik – ők határozzák meg az emberek sorsának alakulását. Érdemes megemlíteni, hogy a pazar hangzású lemezt ugyan David Kinkade dobolta fel, a stúdiómunkálatokat követően azonban kilépett a bandából (hogy csatlakozzon a Soulfly-hoz). De ami fontosabb: a 2010-ben a Dimmu Borgirból visszacsábított ICS Vortex, azaz leánykori nevén Simen Hestnæs 2000 után újra hallatja hangját, így aztán a beharangozó interjúkban emlegetett „arany hármas” összeállt hát, a dalokban ugyanis egyaránt énekel Vintersorg, Simen és a billentyűs Lazare. És még hogyan!

Már a kezdés megadja az alaphangulatot: az Epochalypse éppolyan méltóságteljes, mint az egész album; szilaj, elsöprő black metal szélviharok és fennkölt, epikus dallamok váltják egymást. Az azt követő, Simen által énekelt Roots az egyik legjobb szám, s itt már belépnek a szimfonikus elemek, helyenként kicsit az újkori Dimmu Borgirra hajazva, a háttérben zengő kórus a viking-érás Bathory hősies világát juttatja eszembe, és bizony méltatnom kell a hangulatos gitárszólót, kár, hogy olyan nyúlfarknyi. A The Beauty Of Dead Cities-ben Lazare veszi át a stafétabotot, azaz a mikrofont; egy javarészt lassú folyású, váltásokkal tarkított dalról van szó, a szőrös Hammond-színezés pedig afféle ’70-es évekbeli progos hangulatot kölcsönöz neki. Olykor doom metalba hajlik a fagyos atmoszférájú The Earthling monolit vészjósló szimfonikus környezetbe ágyazva, a gitárszóló újfent kitűnő, a finálé kórusa pedig már-már a Blind Guardian bombasztikusságát idézi. Az instrumentális The Plains Of Memories finomabb húrokat penget zongorával és vonósokkal kísérve, a Mount Regency azonban egy enyhén pszichedelikus, drámai tétel, egy újabb nagy favorit! És fő a változatosság.

A folytatásban ismét Simen lép színre: kissé nyafogó-modoros hangon énekel a Frostrite-ban, a dolog mégis működik, köszönhetően a színes-szagos dallamíveknek és a szám sodrásának, amely akár az igen jól sikerült tavalyi szólólemezére (’Storm Seeker’) is nyugodtan felkerülhetett volna. Az ’Urd’ leghosszabb és egyben legkomplexebb szerzeménye a The Winter Eclipse, viszont a majd’ 9 perc úgy elröppen, mint egy punk-sláger, köszönhetően az ötletes megoldások tárházának. Az ünnepélyes refrént mindenképpen kiemelném, a Borknagar esszenciája, amit itt hallunk! Álomszerűen lebegő-merengő dallamokat hoz Simen az In A Deeper World-ben, a limitált digi-verzió azonban az úgyszintén óriási Age Of Creation-nel zárul, ha nem számítjuk a Metallica-féle My Friend Of Misery több mint korrekt feldolgozását. (Ez utóbbinál maximum annyi kritikával élhetek, hogy az ének nem kellőképp erőteljes ehhez a férfias dalhoz.) Az ’Urd’ az utóbbi idők egyik legizgalmasabb, legelőremutatóbb remekműve tehát, már most bérelt helye van az év végi toplistámon!

Pontszám: 9