Primal Rock Rebellion: Awoken Broken
írta Adamwarlock | 2012.03.29.
Megjelenés: 2012
Kiadó: Spinefarm Records
Weblap: http://www.primalrockrebellion.com/
Stílus: alternatív metal, heavy metal, stoner
Származás: Egyesült Királyság
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Adrian Smith újra kiadott egy lemezt, amit nem az Iron Maiden jegyez! Oh, Yeah! Nos, ennek a kiadványnak van egy fő tulajdonsága: hardcore Maiden rajongók kerüljék el, de rohadt messziről. Sőt, szerintem azok, akik valamilyen előzetes várakozásokat támasztanak a koronggal kapcsolatban, vagy már előre eldöntötték, hogy mi is lesz a véleményük (sok ilyen alak van, én is ismerek néhányat), igazából ők is keressenek maguknak más szórakozást. Én azt mondom, hogy bizony ezt a lemezt érdemes végigpörgetni, de próbáljunk meg kicsit elvonatkoztatni a szereplőktől.
A Primal Rock Rebellion stílusa leginkább alternatív metalként írható le, sok, extrémebb világokra emlékeztető elemmel, de jellegzetesen klasszikus futamokkal megfűszerezve (a Bright As Fire elején lévő gitárhangzás olyan, mintha a ’Somewher In Time’-ról rabolták volna le… micsoda egybeesés). Ha a lemez összképét nézem, azt a megállapítást tenném, hogy mindkét előadónak jót tett az elszakadás a saját komfortzónájukból. Ugye azért Adrian számára nem teljesen ismeretlen ez a terep, hiszen anno a Psycho Motel-lel már öles lépéseket tett az alternatív műfaj felé, de az ’Awoken Broken’-en sokkal nyitottabb, keményebb és elborultabb oldaláról mutatkozik meg. Mikee Goodman pedig a SikTh-ben még ennél is ezerszer extrémebb hangnemben köszörülte a torkát, így azonnal szembeötlik két dolog: 1. Nagyon jó hatással volt rá Adrian. 2. Egy kifejezzen jó énekhangú énekessel van dolgunk, aki előző csapatában – annak műfaji sajátosságai folytán – nem tudta igazán megmutatni képességeit. Tehát van két kiváló muzsikusunk, akik kvázi megtalálták a közös nevezőt, de nem adták fel önmagukat egy percre sem.
Már csak meg kell írni a számokat. Ez az a pont, ahol ugye az Iron Maiden bárdistájában még nem sikerült csalódnunk. Ez ezúttal sincs másképp. Keményen döngenek a riffek, a hangzás megfelelő (egyedül a basszust éreztem kicsit kevésnek), és nagy átlagban elmondható a számokról, hogy kifejezetten erős dallamvilágot kaptak, amit Goodman hangja egészen stoneressé tett, de csakis a legjobb értelemben. A lemezen minden húros munkát, beleértve a basszusgitárt is, Adrian rögzített, és a teljes albumot ő maga írta. Találhatunk köztük azonnal mellbevágó, erőteljes témákat, de önmegvalósító, gitár-maszturbálós részeket is. Ami egyértelműen nagy pozitívum, hogy az etűdök nagyon nagy ívű, melodikus dallamokat kaptak, amelyeknek kitűnő aláfestése a hideg, sokszor indusztriális gitárjáték és hangulat. Citálhatjuk ide a Korn-t, az In Flames-t vagy akár a Disturbed-öt is hatásként, de megannyi klasszikust is a ’70-es évekből. Ha már itt tartunk, a kifejezetten ütős I See Lights-ról (a lemez talán legjobb tétele) és a lassabb pszichedelikusabb Mirror and the Moon-ról ordít a Led Zeppelin hatás. Ezek mellett a két nyitó darab is orbitálisan erősre sikeredett, valóságos energiabombák, ahogyan nagyon eltalálták a címadó dal hangulatát is, de olyan tételek, mint a Savage World és a Search for the Bliss is több mint kielégítően állnak helyt. Sajnos bakik is becsúsztak, mert néhány dal kifejezetten unalmasra sikerült, gondolok itt a White Sheet Robes-ra és a Snake Ladders-re. Vagy itt a Tortured Tone című móka, ami önmagában egy elsőrangú szám lett, de egész egyszerűen túl epikus ehhez a koncepcióhoz.
Összességében több mint elégedettek lehetünk. Igazán súlyos alkotás született, ami ahhoz képest, hogy e műfaj egyik főszereplőnek sem igazi territóriuma, egészen kiváló szórakozást nyújt bárkinek. Az ’Awoken Broken’ számainak többsége már önmagában is baromira erős, modern alkotás, és tényleg csak néhány helyen hibázott a koncepcióval Adrian Smith. Az év egyértelműen fontos, és pozitív korongjai között foglal helyet.
Legutóbbi hozzászólások