Primal Rock Rebellion: Awoken Broken

írta Adamwarlock | 2012.03.29.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Spinefarm Records

Weblap: http://www.primalrockrebellion.com/

Stílus: alternatí­v metal, heavy metal, stoner

Származás: Egyesült Királyság

 

Zenészek
Mikee Goodman - ének Adrian Smith - gitár, basszusgitár, ének, vokál Tarin Kerry - vokál Abi Fry - hegedű Dan "Loord" Foord - dobok
Dalcímek
01. No Friendly Neighbour 02. No Place Like Home 03. I See Lights 04. Bright As A Fire 05. Savage World 06. Tortured Tone 07. White Sheet Robes 08. As Tears Come Falling From The Sky 09. Awoken Broken 10. Search For Bliss 11. Snake Ladders 12. Mirror and the Moon
Értékelés

Adrian Smith újra kiadott egy lemezt, amit nem az Iron Maiden jegyez! Oh, Yeah! Nos, ennek a kiadványnak van egy fő tulajdonsága: hardcore Maiden rajongók kerüljék el, de rohadt messziről. Sőt, szerintem azok, akik valamilyen előzetes várakozásokat támasztanak a koronggal kapcsolatban, vagy már előre eldöntötték, hogy mi is lesz a véleményük (sok ilyen alak van, én is ismerek néhányat), igazából ők is keressenek maguknak más szórakozást. Én azt mondom, hogy bizony ezt a lemezt érdemes végigpörgetni, de próbáljunk meg kicsit elvonatkoztatni a szereplőktől.

A Primal Rock Rebellion stílusa leginkább alternatív metalként írható le, sok, extrémebb világokra emlékeztető elemmel, de jellegzetesen klasszikus futamokkal megfűszerezve (a Bright As Fire elején lévő gitárhangzás olyan, mintha a ’Somewher In Time’-ról rabolták volna le… micsoda egybeesés). Ha a lemez összképét nézem, azt a megállapítást tenném, hogy mindkét előadónak jót tett az elszakadás a saját komfortzónájukból. Ugye azért Adrian számára nem teljesen ismeretlen ez a terep, hiszen anno a Psycho Motel-lel már öles lépéseket tett az alternatív műfaj felé, de az ’Awoken Broken’-en sokkal nyitottabb, keményebb és elborultabb oldaláról mutatkozik meg. Mikee Goodman pedig a SikTh-ben még ennél is ezerszer extrémebb hangnemben köszörülte a torkát, így azonnal szembeötlik két dolog: 1. Nagyon jó hatással volt rá Adrian. 2. Egy kifejezzen jó énekhangú énekessel van dolgunk, aki előző csapatában – annak műfaji sajátosságai folytán – nem tudta igazán megmutatni képességeit. Tehát van két kiváló muzsikusunk, akik kvázi megtalálták a közös nevezőt, de nem adták fel önmagukat egy percre sem.

Már csak meg kell írni a számokat. Ez az a pont, ahol ugye az Iron Maiden bárdistájában még nem sikerült csalódnunk. Ez ezúttal sincs másképp. Keményen döngenek a riffek, a hangzás megfelelő (egyedül a basszust éreztem kicsit kevésnek), és nagy átlagban elmondható a számokról, hogy kifejezetten erős dallamvilágot kaptak, amit Goodman hangja egészen stoneressé tett, de csakis a legjobb értelemben. A lemezen minden húros munkát, beleértve a basszusgitárt is, Adrian rögzített, és a teljes albumot ő maga írta. Találhatunk köztük azonnal mellbevágó, erőteljes témákat, de önmegvalósító, gitár-maszturbálós részeket is. Ami egyértelműen nagy pozitívum, hogy az etűdök nagyon nagy ívű, melodikus dallamokat kaptak, amelyeknek kitűnő aláfestése a hideg, sokszor indusztriális gitárjáték és hangulat. Citálhatjuk ide a Korn-t, az In Flames-t vagy akár a Disturbed-öt is hatásként, de megannyi klasszikust is a ’70-es évekből. Ha már itt tartunk, a kifejezetten ütős  I See Lights-ról (a lemez talán legjobb tétele) és a lassabb pszichedelikusabb Mirror and the Moon-ról ordít a Led Zeppelin hatás. Ezek mellett a két nyitó darab is orbitálisan erősre sikeredett, valóságos energiabombák, ahogyan nagyon eltalálták a címadó dal hangulatát is, de olyan tételek, mint a Savage World és a Search for the Bliss is több mint kielégítően állnak helyt. Sajnos bakik is becsúsztak, mert néhány dal kifejezetten unalmasra sikerült, gondolok itt a White Sheet Robes-ra és a Snake Ladders-re. Vagy itt a Tortured Tone című móka, ami önmagában egy elsőrangú szám lett, de egész egyszerűen túl epikus ehhez a koncepcióhoz.

Összességében több mint elégedettek lehetünk. Igazán súlyos alkotás született, ami ahhoz képest, hogy e műfaj egyik főszereplőnek sem igazi territóriuma, egészen kiváló szórakozást nyújt bárkinek. Az ’Awoken Broken’ számainak többsége már önmagában is baromira erős, modern alkotás, és tényleg csak néhány helyen hibázott a koncepcióval Adrian Smith. Az év egyértelműen fontos, és pozitív korongjai között foglal helyet.

Pontszám: 7.5