Amberian Dawn: Circus Black

írta MMarton88 | 2012.03.20.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Spinefarm Records

Weblap: http://www.amberiandawn.com/

Stílus: "Female fronted metal"

Származás: Finnország

 

Zenészek
Heidi Parviainen - ének Tuomas Seppälä - billentyű Kasperi Heikkinen - gitár Kimmo Korhonen - gitár Jukka Koskinen - basszusgitár Heikki Saari - dob
Dalcímek
01 Circus Black 02 Cold Kiss 03 Crimson Flower 04 Charnel's Ball 05 Fight 06 Letter 07 I Share With You This Dream 08 Rivalry Between Good And Evil 09 Guardian 10 Lily Of The Moon
Értékelés

Az Amberian Dawn egy finn zenekar, akik nemrég jelentették meg negyedik lemezüket. Korábban a formáció munkásságát tüzetesebben nem ismertem, de mivel egy-egy itt-ott elkapott nóta alapján már régóta érlelődött bennem a barátkozás gondolata, gondoltam a fekete cikrusz megjelenése tökéletes apropót fog nyújtani első légyottunknak.

A stlíus ”female fronted metal”, ahogy azt anno a Nuclear Blast kiadó kitalálta, valóban egy kisasszony kezeli itt a mikrofont, a muzsika pedig az amúgy is roppant telített énekesnős gothic/power/progresszív/szimfonikus/dark tündérmesevilág. Kezdjünk el elindulni mondjuk a Nightwish/Epica/Within Temptation szentháromság között, torpanjunk meg félúton, és finoman adalékoljuk a muzsikát progosabb (Kamelot, Sons Of Seasons), vagy szimfobarokkosabb (Rhapsody) hatásokkal. A végeredmény alapvetően nem rossz: hallhatóan van kurázsi, no meg tehetség Tuomas Seppala zenekarvezetőben. Az anyag erőssége mindenképp a hangszerelés. Remek futamokat, zenei témákat talál ki ez az északi figura, ráadásul a slágerpowertől folyamatosan 3 lépés távolságot tart, így sok a tempóváltás és a helyes érzékkel összeválogatott témahalmozás. Arról nem is beszélve, hogy a szimfonikus aláfestő betétek is nagyon ki vannak találva.

A gondot szerintem nem más jelenti, mint az ének. Méghozzá minden szempontból. Egyrészt az énektémák lehetnének némiképp fogósabbak, fülbemászóbbak, magával ragadóbbak. Másrészt viszont abszolút nem vagyok kibékülve Heidi Parviainen énekesnő teljesítményével. A hölgy hangja... steril. És ennyi. Képzett, gyönyörű hang, a Tarja Turunen féle klasszikus ének metalba ültetésének mintapéldánya, csodálatos a kisasszony orgánuma. Mégsem énekel a mi Heidink jól... vagy legalábbis élvezetesen. Ugyanis a kisasszony telt szopránján minden egyes dallamot tökéletesen ugyanúgy ad elő. Semmi dög, semmi érzelem, urambocsá, játékosság, vagy egy kis színészet nem szorult a hölgy torkába. Az egyébként akár izgalmassá is válható zenei témák alatt olyan borzasztóan egysíkú, énekteljesítményt hallunk, amely gyakorlatilag kinyírja az albumot.

Vendégnek a Stratovariusból meghívta a csapat az énekes Kotipeltot, illetve a billentyűs Johanssont egy-egy dalba szerepelni, ami alapvetően nem baj, de tény, hogy sokat nem tudnak hozzátenni a külsősök lemezhez. Ami viszont mindenképp meglep, hogy alapvetően rövid dalokban gondolkoztak a finnek, ami hallván a témahalmozós, sok-sok tempóváltással dolgozó tételeket, kicsit meglep. Biztos vagyok benne, hogy valami epikusabb hangvételű, valóban progosabb nótába is sikerrel belevágott volna a mi Tuomasunk (más kérdés, hogy Heidi valószínű ott is megölte volna a végeredményt).

Pontszám: 5.5